Egész napos képzőművészeti programsorozatra várják az érdeklődőket szombaton Szolnokon - közölte a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője az MTI-vel. Verebes György Munkácsy-díjas festőművész tájékoztatása szerint a Szolnoki Művésztelep 2012 óta minden év októberében megrendezi a Képzőművészet Ünnepét Szolnokon. A program gerincét ezúttal is a Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása adja, amely összefogja és bemutatja a telephez kötődő művészek munkásságának pillanatnyi lenyomatát.
A tárlaton 110 művész csaknem 140 műve lesz látható a Szolnoki Galériában és az Aba-Novák Agóra Galériában. A kiállításon szakmai díjakat is átadnak, köztük Szolnok város életműdíját - írta közleményében.
Dréher János: Fénytakaró
A programsorozat Dréher János Munkácsy-díjas festőművész Fénytakaró című tárlatával veszi kezdetét a Szolnoki Művésztelep Kert Galériájában. Ezt követően a Face2Face zenei formáció ad kamarakoncertet ugyanott. A koncert érdekessége, hogy a zenekar tagjai ismert képzőművészek: Szurcsik József, Gaál József, Ulrich Gábor és Verebes György. A művésztelepi program a "Festebéddel" zárul.
A Damjanich János Múzeumban nyílik meg a XI. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpózium kiállítása, bemutatva az idén nyáron a Szolnoki Művésztelepen készült bronz kisplasztikákat a nagyközönségnek.
A Kossuth téren két további kiállítás is nyitva áll a látogatók előtt: a Magiszter Középiskola Művészeti Szakgimnáziuma Színerő című tárlata a Kultúrpincében, míg Nagy Dénes Nyári Etűdök című kiállítása a Verseghy Ferenc Könyvtár Művészeti Szalonban tekinthető meg. A TISZApART Moziban látható Lévay Jenő Munkácsy-díjas képzőművész Harmonogramok című kiállítása is, amely az Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál keretében nyílt meg.
Díjátadó gála
A FÉNY - A Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, valamint a díjátadó gálának is helyet adó Szolnoki Galériában látható, ahol a kiállító alkotók közül egy rangidős művész átveheti Szolnok város életműdíját és hat további díjat is átadnak az est folyamán. Késő délután közös zenélés lesz a Tiszai hajósok terén. Ezt követően Nagy Dénes Merítés című kiállítása tekinthető meg a Szapáry utcai Lajka Kultúrművekben, ahol este Anka és a Bőgő Masina ad koncertet.
Címlapkép: Getty Images