Hűtőfolyadék
Ha nem elég alacsony a hűtőközeg dermedéspontja, a hidegben a megfagyó folyadék szétrepesztheti a hűtőt, kilökheti a motorból a fagydugót, de komoly bajt okozhat akkor is, ha a rendszerben csak jégkása, kisebb fagyrög alakul ki. Utóbbi esetben a hiányos keringés miatt a mínusz fokokban is „megfőzhetjük” a motort. Tél előtt tehát ajánlott a hűtőfolyadék fagyáspontjának mérése. Cseréje ajánlott, ha nem bírja el a mínusz 25-30 fokot, illetve akkor is, ha már túl öreg
- fejtette ki a portál által megérdezett szakember.
Szélvédőmosó
Ha nem cseréljük a nyárit a tél beállta előtt, akkor az összefagyó folyadék annak tartályát, a mosó szivattyúját és persze a spricniket is szétrepesztheti. Ne csak beöntsük a folyadékot, nyomjuk is keresztül a rendszeren! Arra persze nagyon figyelni kell, hogy ne keverjük a fagyálló hűtőfolyadékot és a fagyálló szélvédőmosót
- tette hozzá a szakember.
Akkumulátor
Minden akkumulátor sajátossága, hogy a hőmérséklet csökkenésével drasztikusan visszaesik a teljesítőképessége. Hogy ne egy fagyos reggelen szembesüljünk ezzel, rendszeresen tölteni és ellenőriztetni kell. Elsősorban a zömében rövid távokra használt autóknál ajánlott az időnkénti töltés. A teszteres műszeres ellenőrzés azért ajánlott, mert egy idő után az akkumulátorok mindenképp en cserére érettek, töltéssel már nem készíthetők fel a hideg napokra. Míg ma már jellemzőbbek a zárt cellás akkumulátorok, a klasszikusoknál az is ellenőrzendő, hogy a cellákban az elektrolitfolyadék szintje ellepi-e az azokban lévő fémlemezek tetejét. Amennyiben nem, ioncserélt vizet kell használni az utántöltéshez
- hangsúlyozta a specialista.
Ablaktörlők
Télen, esőben, hóban, latyakban is többet autózunk, nem mindegy, miként látunk ki az autónkból. Ha a lapát csíkot húz, netán radíroz az ablakon, eljött a csere ideje. A klasszikus lapátok esetén elegendő lehet a gumicsíkot cserélni, ehhez azonban kell némi vállalkozói hajlam. Ha egyben cseréljük, ami a modernebb, úgynevezett aeroblade lapátok esetén az egyetlen lehetőség, arra kell figyelnünk, hogy az autónkhoz illő csatlakozóval vásároljuk. Ablaktörlőnk élettartamát növelhetjük, ha télen meggátoljuk a szélvédőre fagyását, garázs híján annak felhajtásával, akár reklámújság aláhelyezésével
- hívta fel a figyelmet a szakértő.
Téligumi
Hidegben száraz és vizes úton is rövidebb fékutakat ad a téli gumiabroncs, sőt, jeges útfelületen több mint kétszeresére nőhet a különbség a nyári- és a téligumi között. A csere idejét csupán azért kötik a 7 Celsius-fokhoz az abroncsgyártók, mert ilyen napi átlaghőmérséklet mellett az éjszakai, hajnali órákban már könnyedén lehet fagy, amikor a nyári gumik elvérezhetnek. Utóbbival csak akkor szabad nekivágni a télnek, ha havazás esetén biztosan le tudjuk tenni az autónkat
- mutatott rá az egyik legfontosabb pontra a szakember.
Pollenszűrő
A pollenszűrő eltömődése blokkolja a szellőzőrendszert, így télen nemcsak a fűtés, a párátlanítás sem lesz megfelelő, nem fogunk megfelelően kilátni. A pollenszűrő cseréje legalább évente ajánlott, praktikus a tél előtt, hogy a párátlanítás a lehető legjobb legyen. Utóbbihoz pedig ajánlott a légkondicionáló használata, hiszen az jelentősen gyorsítja a folyamatot. A klíma időnkénti járatása amúgy is ajánlott, annak érdekében is, hogy tömítései ne váljanak porózussá, ne engedjék ki a rendszerben lévő gázt
- hívta fel a figyelmet az aprónak tűnő problémára a specialista.