Előzmények:
Közép-Európa egyik legnagyobb, majdnem 200 méter hosszú és 18 méter magas viaduktja a mai napig áll, csak nem látszik. 1911-ben építették, a szénkitermelés megszűnése után meddőhányóval temették be.
Salgótarjáni civilek kiásnák azt a völgyhidat, amelyet 1911-ben építettek, és amit a szénkitermelés megszűnése után, meddőhányóval betemettek. Pócsa Sándor ötletgazda az M1-nek nyilatkozva elmondta:
Közép-Európa egyik legnagyobb, majdnem 200 méter hosszú és 18 méter magas viaduktja a mai napig áll, csak nem látszik.
Pálfalvai István, a másik ötletgazda azt hangsúlyozta: a viadukt kiásásával a város turizmusát szeretnék fellendíteni. Megalakították a Salgótarjánért közösen tenni akarók csoportot is, és várják olyan önkéntesek jelentkezését, akik szívesen kivennék részüket a munkálatokból.
Jelenleg az engedélyek beszerzése zajlik, a munkálatokat április 25-én szeretnék kezdeni.
Címlapkép: Getty Images