Nem is gondolnánk, hogy egy egyszerű kirándulás során is találkozhatunk ritka, különleges állatfajokkal a magyar erdőkben is. Sokan megijednek tőlül az első találkozás során, ám a rémületre semmi ok, ezek az ártalmatlan lények talán jobban félnek tőlünk, mint mi, tőlük. Éppen ezért, aki mostanában tervez kirándulást, például a Visegrádi-hegységbe, az jobban teszi, ha most nyitott szemmel jár és jobban körülnéz, mint eddig tette. Hiszen ki tudja, mivel találkozhatunk az erdőben bóklászva. Amire viszont mindenképp ügyeljünk, hogy ezek az állatok mind védettek, így borsos bírság ütheti a kezünket, ha kárt teszünk bennük!
A Visegrádi-hegység és a Pilis állami tulajdonban lévő erdeit kezelő erdőgazdaság, a Pilisi Parkerdő Zrt. 1969-es alapítása óta nagy figyelmet fordít az erdők táji és természeti értékeinek, közjóléti szerepének megőrzésére. A hagyományos erdő- és vadgazdálkodás mellett így kiemelkedik a társaság idegenforgalmi, élőhelymegőrzési, valamint környezeti nevelési tevékenysége.
Ezt a sokrétű feladatkört a Pilisi Parkerdő Zrt. 10 erdészete végzi mintegy 59 000 ha nagyságú állami erdőterületen a Pilisben és a Visegrádi-hegységben, a Budaihegységben, a Gödöllői-dombságban, a Pesti- és Csepeli-síkságon és a Gerecse délkeleti részének erdeiben.
Az uniós támogatásból megvalósuló „Parkerdő természetesen” program keretében 2008 decemberétől kezdődően szerteágazó természetvédelmi munkálatokat hajtott végre a Pilisi Parkerdő Zrt. Ide tartoznak a számos, Visegrádi-hegységben és Pilisben őshonos kétéltű- és hüllőfajnak otthont adó kistavak élőhelymegőrzési munkái is.
Valljuk, hogy az erdők biológiai sokféleségének megőrzése a szakszerű erdőgazdálkodás része. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya és a Magyar Biodiverzitáskutató Társaság több éve végzi a kétéltűek és hüllők élőhelyeinek felmérését a Visegrádi-hegységben és a Pilisben. A kutatómunka eredményeként nagy örömünkre elkészült jelen kiadvány segíti ezen hegyvidéki kistavak fajgazdag élővilágának megismertetését az érdeklődőkkel, természetjárókkal. Az érdekes fajleírások mellett az elterjedési térképek is hasznos információkkal szolgálhatnak. Bízunk benne, hogy minél többen kapnak kedvet a Visegrádi-hegység és a Pilis kétéltű- és hüllőfaunájának felfedezésére, megismerésére
- olvasható a parkerdő korábbi kiadványában.
A programon belül évente-kétévente új területeket jelölnek ki, melyek felmérésére különálló tervet dolgoznak ki, és ahol fokozott erőt fordítanak a minél részletesebb adatgyűjtésre. A változatos élőhelyeknek köszönhetően a hegységben 20 kétéltű- és hüllőfaj telepedett meg.
A békák és gőték szaporodásához elengedhetetlenül szükségesek a csendes vizű tavak vagy lápok, de gyakran megelégednek egy-egy mélyebb keréknyommal is. Kistavakban a Visegrádi-hegység és a Pilis igencsak bővelkedik, és széles skáláját nyújtja a peterakásra alkalmas vizeknek. Tavasszal gyakran találhatunk csupán szobaméretű dagonyákat tömve az erdei béka petecsomóival, melyekből tízezrével kelnek ki az ebihalak. A másik véglet az 50-100 méter hosszú zsombékos hegyvidéki lápok sora - köztük például a pilisszentlászlói János-tó -, melyekben akár 7-8 békafaj, pettyes gőte, sőt mocsári teknős és vízisikló is előfordulhat.
Milyen különleges fajokkal találkozhatunk itt?
Foltos szalamandra:
Hazánk összetéveszthetetlen farkos kétéltűje. 20 cm-es fekete testét citrom- vagy narancssárga foltok tarkítják. Ez a tarka színezet mérgező bőrváladékára hívja fel a ragadozók figyelmét. A szalamandra pilisi előfordulása hoszszú ideig kérdéses volt. Régóta sejteni lehetett, hogy a Dunakanyar felé lejtő hűvös patakvölgyekben alkalmas élőhelyre találhat, ráadásul a Duna túloldalán, a Börzsönyben erős populációja él. 2010-ben a Szőke-forrás-völgyéből elő is kerültek a bizonyító példányok. Annál meglepőbb volt, hogy a Lajosforrás közelében fekvő Úri-tóból is megkerült lárvája. A közelmúlt óta ismert, hogy a Budai-hegységben is él Pesthidegkút környékén, ezért a Pilis területén is feltételezhető szélesebb elterjedése. Legfrissebb leírása a Szentendrei fölötti Dömörkapu völgyből történt meg.
Európa több országában védett, így Magyarországon is, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Pettyes gőte:
Leggyakoribb farkos kétéltűnk, síkvidéken, valamint hegy- és dombvidéken egyaránt előfordul. Többnyire a vízbe szaporodni visszatérő egyedekkel lehet találkozni tavaszszal, a szárazföldön rejtettebb életet él. A pettyes gőte a Pilis elterjedt faja. Tavasszal mindenfelé láthatjuk árkokban, pocsolyákban, kisebb-nagyobb tavakban. A vízben a hímek pompás nászruhát viselnek, fejük hosszanti csíkos, világosbarna vagy olajzöld testüket fekete pettyek borítják, hasuk és a farok alsó része sárgás, narancsos színű. A farok alsó harmadán világoskék sáv húzódik. A nőstények egyszínű olajbarnák, esetleg hosszanti csíkozottság figyelhető meg rajtuk. A hímek háttaraja csipkés vagy hullámos, a hát és a farok felett egybefüggő. A nőstények nem viselnek háttarajt. Körülbelül 8 cm hosszúra nőnek meg.
A pettyes gőte az ország egész területén gyakori, ahol szaporodásra alkalmas víztestet talál. Ezért jó tudni, hogy természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Sárgahasú unka:
A laikusok által alig ismert, szűk körben elterjedt békafaj, mellyel többnyire hegyvidéki kirándulásaink során találkozhatunk. Meghatározása szaktudást igényel, könnyen összetéveszthetjük jóval gyakoribb vöröshasú rokonával. A sárgahasú unka igen különleges helyet foglal el a Visegrádi-hegység kétéltűfaunájában. Jelenléte – eddigi ismereteink szerint – egy nagyon szűk körzetre korlátozódik a Leányfalu felett magasodó hegyek oldalában. Véletlennek köszönhető felfedezése is csupán 2006-ban történt meg az Állórétről a város felé vezető földút egyik keréknyomában. Két tóból és 5-6 mélyebb keréknyomból ismerjük a Nyerges-hegy és a Vöröskő közti tágas völgyből. Mivel sekélyvizű peterakóhelyei különösen érzékenyek a kiszáradásra, ezért akár évekre eltűnhet a szemünk elöl. Pilisi
elterjedésének további vizsgálata fontos feladat, mivel a leányfaluihoz hasonló rejtett állományok még több helyen is előfordulhatnak. Pilisi megtelepedésének körülményei még tisztázatlanok.
Mint minden hüllő és kétéltű, ő is védett. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
Vöröshasú unka:
Az ország síkvidékein széles körben elterjedt, mégis kissé ismeretlen békafajunk. Más állatéval öszszetéveszthetetlen huhogó hívóhangját minden bizonnyal sokkal többen hallották már, mint ahányan látták magát az állatot. Habár egyik leggyakoribb békafajunk, a Pilisben csak elszórva találjuk meg, jelenlétét nyolc tóban sikerült kimutatni. Elterjedése nem köthető bizonyos földrajzi körzetekhez, de a hegységben 500 m tengerszint felett nem fordul elő. Az általa elfoglalt tavak mindegyike növényzettel dúsan benőtt, általában tisztább vizű élőhely. Feltételezésünk szerint pilisi élőhelyfoglalása véletlenszerű, és valószínűleg madarak vagy más állatok testére tapadt petéik behurcolása révén zajlott le. Ezt támasztja alá, hogy a vöröshasú unkás tavak egymástól távol helyezkednek el és vándorláshoz kedvezőtlen, száraz erdők választják el őket mind egymástól, mind a síksági tavaktól.
Nem szabad őt sem bántani, hiszen védett. Természetvédelmi értéke 10 000 Ft.
Mocsári teknős:
Egyetlen őshonos teknősfajunk, magyarországi állománya európai viszonylatban is tekintélyesnek mondható. Fekete alapon sárgán pettyezett páncélját könynyű felismerni, habár az idős állatok gyakran kifakulnak vagy ellepi őket az alga. Szinte kizárólag az alacsonyabb fekvésű tavakban telepedik meg, mivel szaporodásához laza talajra és bőséges napfényre van szüksége. Pilisi elterjedése kevéssé ismert, de a hegység peremén levő horgásztavak mindegyikében észlelték már. Különös módon a Leányfalu feletti hegyoldal több természetes tavában is megtalálható egy-két példánya. Esetükben nem kizárható, hogy szándékos behurcolás vagy jó szándékú szabadon eresztés történt, hiszen a leárnyékolt erdei környezet nem kedvez az utódok kikelésének. A hegységben legmagasabban 400 méteren, Sikáros közelében észleltünk egy magányos, minden bizonnyal elkóborolt egyedet.
A mocsári teknős is védett faj, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.
Pannongyík:
A pannongyík egyike hazánk legkevésbé ismert hüllőinek. Apró termete miatt igen ritkán kerül szemünk elé, és a laikusok gyakorta vélik más gyíkfajok fiatal egyedeinek. Élőhelye folyamatosan zsugorodik, fokozott védelem alatt áll. A Pilis-hegység néhány pontjáról ismerjük jelenlétét, elsősorban a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őreitől. Sajnos ezen adatok visszaellenőrzése csekély sikerrel járt eddig, de Szakosztályunk önálló programot indított az élőhelyek feltárása érdekében. A pannongyík összes pilisi előfordulása száraz gyepekhez köthető. Vannak adataink Pilisszántó fölöttről, az esztergomi Vaskapu- és Szamár-hegyről, a Kevélyekről. A Strázsa-hegy kérdéses, de a Nagy-Villám környéke jól dokumentált. Saját észlelésünk történt a Csikóvári-hegy keleti oldalán.
Nem árt tudni a kirándulóknak, hogy a pannon gyík is védett. Természetvédelmi értékét 250 000 forintban szabták meg.
Lábatlan gyík:
A kígyószerű lábatlangyík ritkán kerül szem elé. Sokan félnek tőle vagy agyonverik, mert kígyónak nézik, pedig teljesen ártalmatlan állatról van szó. Lassú mozgású gerinctelenekkel, csigákkal és férgekkel táplálkozik elsősorban. Első pillantásra kígyónak tűnő hüllő, hiszen lábai teljesen hiányoznak, azonban gyík mivoltáról több bélyeg árulkodik. Apró szemei mozgatható szemhéjakkal lezárhatók, külső fülnyílása (legalábbis a nyugati példányoknak) látható és teste farkához viszonyítva rövidebb, mint a kígyóké. Rejtőzködő életmódú, lassú mozgású állat. A hegységben valószínűleg általánosan elterjedt, de aránylag ritkán lehet ráakadni. Kedveli az üde lombos erdőket és többnyire a növényzet sűrűjében mozog. Sokszor lehet elütött példányait látni a Pilist átszelő utakon.
Jó tudni, Magyarországon a lábatlan gyík is védett, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.
Vízisikló:
Magyarország legjobban ismert siklóféléje, a feje két oldalát díszítő félhold alakú, sárga vagy narancsszínű tarkófoltokról igen könnyű felismerni. Tűrőképes hüllőfaj, így erősen zavart környezetben is megtelepszik. A hegység peremén levő tavak mindegyikében megtalálható. A klastrompusztai-tóban, a Bergman-tóban és a Búbánat-völgyi mesterséges horgásztavakban közönséges, de előfordul néhány kisebb természetes tóban is (pl. Kőhegy). Nevével ellentétben gyakran lehet vele találkozni a vizektől távolabb, akár kilométerekre is. Félhold alakú sárgás fejfoltja nem minden egyednél jelenik meg. A hasán levő pajzsok fekete-fehér „zongorabillentyű”-szerű mintázatot alkotnak, mely szintén jó határozóbélyeg.
Meglepő lehet, de a vízisikló is védett, természetvédelmi értékét 25 000 forintban szabták meg.
Kockás sikló:
Nagyobb tavaink jellegzetes lakója, gyakran pillanthatjuk meg a vízben úszva, amint fejét a felszín fölé emelve tájékozódik. Kevésbé ismert siklófajunk, melyet rendszeresen öszszekevernek a közeli rokon vízisiklóval. A Pilisben igen kevés helyről ismert, eddig csak a dunabogdányi Bergmanntóban és az Apátkúti-tóban figyeltük meg. Jelenléte valószínűsíthető az esztergomi Búbánat-völgy üdülőtavaiban is, a hegyvidéki tavakba bizonyosan a Dunából vándorolt be, mivel ott meglehetősen közönségesnek számít, főképp a csendes folyású szakaszokon vagy a holtágakban. Egyes példányai alkalmanként kimásznak a 11.sz. főútra sütkérezni, ahol fokozott veszélynek vannak kitéve a sűrű forgalom miatt.
A kockás sikló is védett, természetvédelmi értékét 25 000 forintban határozták meg.
Erdei sikló:
Nagy testű, impozáns sikló, amellyel kis szerencsével összeakadhatunk a Pilis és a Visegrádi-hegység területén. Bár többnyire nem agresszív viselkedésű, az elénk kerülő siklót minél kevésbé háborgassuk, és esetleg fényképek készítése után engedjük útjára. Az erdei sikló, mint neve is mutatja, a középhegységi lomberdők jellegzetes faja. Nem a legzártabb erdőtípust szereti, hanem a tisztásokkal váltakozó vagy ritkás erdőket, déli kitettségű bokorerdőket. A Pilisben és a Visegrádi-hegységben bőségesen rendelkezésére áll a megfelelő élőhely, így bárhol találkozhatunk vele. Általában 120 cm körüli hosszúságúra nő meg, de kivételesen akár a 200 cm-t is elérheti. A felnőtt állatok felületesen nézve egyszínű barnák, de hátpikkelyeinek szélén közelebbről nézve világos vonalkázás látszik. Hasoldala, valamint feje a száj körül sárgás színű. A fiatalok kontrasztosan foltozottak, fejük a vízisiklóéra emlékeztető mintázatú, de a szemtől hátrafelé és lefelé elinduló sötét csíkokról könnyen felismerhetők.
Az erdei sikló is védett, természetvédelmi értékét 50 000 forintban szabták meg.
Rézsikló:
Viszonylag kistermetű sikló, melynek mintázata némiképp a viperákéra emlékeztet. Emiatt sokat elpusztítanak közülük, noha teljesen ártalmatlan állatokról van szó (ráadásul viperáink is védettek). Kerek szembogara, sima, csillogó pikkelyei alapján könnyen azonosítható. A rézsikló élőhelyválasztás szempontjából nem válogatós. A sűrű, zárt erdőket kerüli, de találkozhatunk vele felnyíló bokorerdőkben, köves lejtőkön, hegyvidéki kaszálókon és lejtősztyeppeken, síkvidéki nedves és száraz gyepekben, kivételesen még vizes élőhelyeken is. Hossza legfeljebb 70 cm, alapszíne változatos: sárgásbarna, szürke, bronz- vagy vörösesbarna egyaránt lehet. Jellegzetessége fejének mintázata, mely kissé a régi osztrák címer kétfejű sasára emlékeztet, innen latin neve (jelentése: „osztrák koronácska”). E mintából indul ki a háta két oldalán lefutó foltsor. Szeméből ferdén lefutó, sötét csík indul hátrafelé. A viperákétól eltérően szembogara – mint más hazai siklóké – kerek.
A rézsikló is védett, természetvédelmi értéke 50 000 forint.
Címlapkép: Getty Images