Erre minden autósnak figyelni kell most az utakon: az életük múlhat rajta

HelloVidék 2024. július 20. 20:02

A következő egy hónapban a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus közepéig tart az őzek párzása. A vadásznyelven üzekedésnek nevezett időszakban az őzek sokkal gyakrabban jelennek meg a közutakon - írta meg a delmagyar.hu.

A vad-gépjármű ütközéses balesetek komoly rizikófaktort jelentenek közlekedésbiztonsági, és vadgazdálkodási szempontból egyaránt

- mondta el a lapnak a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője. Vad Róbert hozzátette, hogy most kezdődött, és augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, és ilyenkor az állatok bármelyik közúton felbukkanhatnak.

Még a legkörültekintőbb vezetéssel sem lehet mindig elkerülni a balesetet, mert sokszor hirtelen, féktávolságon belül lép a vad az autó elé. Az azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékezni a sofőrnek, és mekkora lesz az ütközés ereje, tehát érdemes lassabban hajtani

- mondta a megbízott szóvivő.

Az európai őz párzásakor az őzbakok kergetik a sutákat vagy éppen egymást. Ilyenkor a szokásosnál aktívabbak, nagyobb területen mozognak – akár napközben is

- tette hozzá.

Címlapkép: Getty Images