Kiderült, miért került ilyen sokba harsányi feljáró: ez a tétel 257 millió volt + videó

MTI 2024. december 3. 14:01

A 3-as utat Miskolcon átívelő harsányi felüljáró sorsa azon az évekkel ezelőtti napon pecsételődött meg, amikor egy munkagépet fuvarozó nehézgépszállító tréler haladt a főúton Miskolc belvárosa felől az M30-as autópálya irányába. A jelentősen túlméretes szállítmány sofőrje figyelmen kívül hagyta a város határában lévő harsányi felüljáró előtt a 4,5 méteres magasságkorlátozó közúti jelzőtáblát és nagy sebességgel a hídnak ütközött – számolt be róla a boon.hu.

A magyarországi közlekedési szabályok szerint a hazai közutakon a 4 méter magasság feletti járművek kizárólag útvonalengedély birtokában és csak a kiadott engedélyben megszabott útvonalon közlekedhetnek. A harsányi balesetet okozó járműszerelvény azonban nem rendelkezett ilyen engedéllyel.

A megrongálódott harsányi hídon a balesetet követően az üzemeltető Magyar Közút Nonprofit Zrt. vizsgálatot végzett, majd külső szakértői véleményt is kértek. Ez megállapította, hogy a híd középső, 3-as főút feletti nyílását nem lehet kijavítani, azt teljesen át kell építeni. a szükséges előkészítési, tervezési munkálatok után idén érdemi tevékenységbe kezdtek az építők, hogy aztán szeptember elején újra átadhassák a forgalomnak a felüljárót.

Alig egy hónap telt el az átadás óta, máris újra korlátozások lépek életbe a felüljáró környékén a 3-as főközlekedési úton. Előbb a miskolci bevezető oldalon zárták le a külső sávot, majd a kivezető oldal külső sávja is használhatatlanná vált.

Mi történt?

Sokan azt gondolták, újra gond van a felújított felüljáróval. Kiderült: arról van szó, hogy egy olyan védművet építettek a felüljáró tartóoszlopai közelébe, amely megóvja egy a korábbihoz hasonló ütközéstől és az ezáltal keletkező sokszázmilliós - milliárdos - károktól. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. gondoskodott arról, hogy egyik irányból se ütközhessen a felüljárónak egy túl magas jármű.

A kivitelezési költségeket az ütközőkapu technológiája, a felhasznált és beépítésre került anyagok mennyisége, valamint minősége indokolja. A kivitelezés megkezdésekor szükséges volt az érintett közművek kiváltása. Az acélszerkezetű ütközőkapu a szabványokban előírt ütközőerő felvételére alkalmas. Tehát mindent összefoglalva egyszerűnek tűnő, de komplex és összetett beruházásról van szó

- nyilatkozta a lap megkeresésére a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Címlapkép: Getty Images