Középkori várat találtak Magyarországon: a kutatók sem hittek a szemüknek, mit rejtett a föld
A turisztikai térképeken eddig csak Árpád-kori várként szerepelt a Salgótarján melletti Baglyaskő neve. Történetét főként a helytörténeti kutatók és azok az elszánt várbarátok ismerik, akik gyakori célpontként jelölik meg az észak-magyarországi várakat túraútvonalaikon. 2019 során az Interreg V. Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program „Élő örökség” elnevezésű projektjének segítségével sor kerülhetett végre a régészeti szempontból is érdekes terület feltárására, melynek eredményeit hamarosan megjelenő régészi tanulmányok fogják a szakmabeliek és az érdeklődők számára összefoglalni.