Nagy dobásra készül ez a vidéi város: rengeteg embert várnak
Az ArtColony Cered idén augusztusban is megrendezi a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepet, melyet augusztus 10-én az összművészeti ArtPiknik zár majd.
Az ArtColony Cered idén augusztusban is megrendezi a Ceredi Kortárs Nemzetközi Művésztelepet, melyet augusztus 10-én az összművészeti ArtPiknik zár majd.
Bár még szűk két hét van júniusig, az elmúlt hetekben megmutatta magát már a nyár. A Balatonnál rengeteg büfé kinyitott már, és a strandokon is lázasan készülnek az idei szezonra.
Egészen elképesztő látványban lehetett része az utóbbi időkben azoknak, akik éjjel az eget kémlelték.
Azokat, akik sütögetni szoktak, leginkább az ételek ízvilága, a jó idő, a társaság és a tűz hangulata csábítja a grillezésre.
A Deseda évről évre népszerűbb, nemcsak a kaposváriak körében, hanem az idelátogató turisták is felfedezték a tavat.
A szalon vezetője először nem talált szavakat, majd azt mondta, a 77 éves Éva korosztálya nem szokott ennyire feltűnő helyre tetoválást készíttetni.
Harminc helyszínen kínál programokat városszerte az idén július 4. és 7. között immár nyolcadik alkalommal zajló pécsi Zsolnay Fényfesztivál.
Tizenötödik alkalommal rendezi meg az idén a debreceni Csokonai Színház, a Vojtina Bábszínház és a Drámaírói Kerekasztal a kortárs magyar dráma ünnepét, a Deszka Fesztivált, amely ma kezdődik a cívisvárosban.
Elkezdték bontani Vonyarcvashegynél az engedély nélküli illegálisan épült stégeket a Balatonnál.
Öt nagyszínházi bemutatót tart a Veszprémi Petőfi Színház a 2024/2025-ös évadban. Oberfrank Pál elmondta: elsőként Bolba-Szente-Galambos Csoportterápia című musicaljét láthatja a közönség, Forgács Péter rendezésében.
Május 30. és június 1. között rendezik meg a Kandela - Skanzen más fényben elnevezésű programsorozatot a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban.
Augusztus 15. és 25. között, a Baranya vármegyei Bőköz települései immár IX. alkalommal adnak otthont a Bőköz Fesztiválnak.
Évről-évre rengetegen keresik fel Fonyód egyik látványosabb helyét a Kripta-villát, aminek pont olyan bizarr a története, mint amilyen a neve.
A díjugrató versenyen 22 nemzet sportolói vettek részt, 340 lóval, ami a számok tekintetében abszolút rekordnak számít.
A megnyitókat a kicsik és a nagyok számára egyaránt érdekes, gazdag kulturális program kíséri, a felnőtteknek szánt esti program 20:00 órakor veszi kezdetét.
Dél-Amerikában az állat húsát, bőrét és tejét is hasznosítják, de egyre kedveltebb háziállattá válik Észak-Amerikában és Európában is, viszonylag egyszerű tartása miatt is.
Több mint 30 helyszínen, száznál is több programmal várja a látogatókat májustól szeptemberig Szombathely.
Félszáz csoport, több mint ezernégyszáz gyermek részvételével kezdődik el pénteken délután a 32. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál Szegeden.
Megnyitott a tiszafüredi Kérész Központ, ahol ezentúl interaktív módon lehet megismerni a Tisza-tavat, de különféle túrákat is indítanak onnan.
Marton Ákos képzőművész Változatok magamról című kiállításával nyit szerdán a szegedi Kiss Kunszt Galéria.