Kiadták a figyelmeztetést: itt számíthatunk záporokra, zivatarokra holnap
Szerdán késő délutántól nyugat felől egy ciklon érkezik hazánkba, ami egyrészt véget vet a napfényes, nyárias időnek, másrészt jelentős csapadékot hoz.
Eleinte sok helyen zivatarok alakulhatnak ki. Ennek okán a HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki Vas, Zala, Somogy és Baranya vármegyére. A szöveges figyelmeztető előrejelzés szerint szerdán a délután második felétől kezdődően a délnyugati országrészben néhány zivatar kialakulhat, környezetükben lokálisan intenzív csapadék, átmeneti szélerősödés és apró szemű jég is előfordulhat.
Ugyanezen okból csütörtökre a teljes Dunántúl, péntekre három északkeleti megye kivételével az ország teljes területére elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A Kiderül.hu előrejelzése szerint szerdán alapvetően sok napsütésre számíthatunk a gomoly- és fátyolfelhők mellett, de a nyugati vidékeken több lehet a felhő, így ott várható a legkevesebb napsütés.
A nap nagy részében nem valószínű csapadék, majd késő délutántól, estétől a délnyugati megyékben már előfordulhat zápor, zivatar. A délkeleti szél élénk, a Dunántúlon, valamint az északkeleti tájakon erős lesz, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24, 25 fok körül várható.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)