Horgászok figyelem! Fontos változások léptek életbe a Balatonnál, mutatjuk a részleteket
Április 30 éjféltől újraindult a „vadászat” az olyan balatoni ragadozókra, mint a süllő, a balin, a sügér, valamint a csuka. Ezzel egy időben a csónakos halászat tilalmát is feloldották.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint idén május 1-jétől kezdve oldják fel a szigorúbb horgászati tilalmat, ugyanis ekkortól már műcsalit és csalihalas felszerelést is bevethetnek a parti, illetve a csónakkal közlekedő horgászok - számolt be róla az economx.hu.
A horgászni vágyóknak azonban érdemes észben tartani, hogy tavaly már többen is elvesztették engedélyüket, mivel türelmetlenségük miatt nem várták ki a tilalom végét vagy éppen a sárga bójákkal jelölt „kíméleti” terület határát sértették meg.
Így tehát világosság válik, hogy a helyszínenként kihelyezett 6 darab sárga bója a hajózás elől elzárt téglalap alakú területet jelöli. Ezekben a régiókban tilos horgászni, behajózni vagy esetleg kívülről csalit bedobni.
A szabálysértés jelentős pénzbírsággal, valamint a halfogásra jogosító okmányok elveszítésével jár.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)