Filléres magyar egytálételek hétköznapokra: így lakik jól olcsón az egész család

Tóth Viktória   
  Megosztom
Filléres magyar egytálételek hétköznapokra: így lakik jól olcsón az egész család

Lassan, de biztosan mérséklődik az infláció, azonban ez messze nem jelenti azt, hogy az élelmiszerek visszanyerik a válság előtti árukat, sőt, a drágulás bizonyos termékkategóriák esetében továbbra is folytatódik – mindez egyre jobban megviseli a magyar családok pénztárcáját, hiszen az átlagember fizetése sajnos képtelen követni az élelmiszerinfláció brutális mértékét. Na de mégis, hogyan védhetjük ki a horrorinflációt, milyen alapanyagokból főzzünk, ha spórolni akarunk? Milyen alapanyagok drágultak tovább, mi lett olcsóbb?

Cikkünkben utánajárunk, mennyit drágultak az élelmiszerek Magyarországon az elmúlt időszakban, mely alapélelmiszerek ára emelkedett a legmeredekebb ütemben és melyek álltak ellen leginkább az inflációnak! Hogyan húzhatjuk össze a korábbinál is jobban a nadrágszíjat 2024-ben, milyen tanácsokat érdemes megfogadni, ha ténylegesen filléres ételekkel szeretnénk családunkat jóllakatni? Tudtad, hogy hagyományos, több évszázados múltra visszatekintő magyaros ételekkel is orvosolható a probléma? Mutatjuk, hogyan készül a szuperegyszerű darutollas puliszka, a pásztortarhonya, illetve az angyalbögyörő!

Élelmiszerinfláció 2024: hol tartanak a magyar élelmiszerárak?

Habár az élelmiszerárak szempontjából 2022 volt az az év, amikor az infláció a legerőteljesebben meglódult, a magyar vásárlók 2023-ban sem unatkoztak, amikor a blokkok tartalmát ellenőrizték. A KSH éves összesítése szerint 2023-ban az előző évhez képest a fogyasztói árak átlagosan 17,6%-kal nőttek, ezen belül a legnagyobb mértékben, 25,9%-kal az élelmiszerek drágultak. A háztartási energia ára 22,1, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 18,6, a szeszes italok, dohányáruké 15,4, a szolgáltatásoké 13,2, a ruházkodási cikkeké 8,3, a tartós fogyasztási cikkeké 5,6%-kal emelkedett. A fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 18,3%-kal nőttek.

Az élelmiszerárakra bővebben kitérve a tavalyi év során - 2022 decembere és 2023 decembere között - jelentős áremelkedést tapasztalhattunk. Kiemelkedő drágulást mutatott a cukor (42,1%), a csokoládé és a kakaó (17,2%), az alkoholmentes üdítőitalok (16,1%), valamint a kávé (14,1%) is. Az alapélelmiszerek termékcsoportján belül viszont szolgálhatunk jó hírekkel is: a tojás ára 18,1%-ot, a liszté 17,8%-ot, a sajté 15,5%-ot, a vajé és vajkrémé 14,5%-ot, a száraztésztáé 11%-ot, a tejé pedig 10,3%-ot csökkent.

Számos élelmiszercsoport esetében észrevehettük, hogy a válság előtti, 2021-es, 2022 eleji árak 2023 végére, 2024 elejére szinte pontosan a duplájukra emelkedtek, de ennél magasabb áremelkedést is észlelhettünk bizonyos alapélelmiszereknél. Hogy csak néhány példával éljünk a sok közül: a pontyszelet ára nem mérséklődött, 2023 végén 4.270 Ft volt kilója (két évvel korábban közel feleennyi volt), de nem nyerte vissza régi árát a rizs (734 Ft/kg), a virsli (3.130 Ft/kg) a szárazkolbász (5.860 Ft/kg) és a szalonna (3.150 Ft/kg), vagy a felvágottak többsége sem (pl. a pulykamell sonka kilója is 5.140 Ft), illetve bizonyos növényi eredetű élelmiszerek is jól tartják megemelkedett árukat (ilyen pl. a gomba, ami 1.740 Ft/kg).

Elképesztő drágulást mutatott 2022-ben a trappista sajt (amit még mindig előnyben részesítünk a hagyományos magyar sajtokkal szemben): a KSH szerint a trappista kilós ár a 4.650 Ft-os csúcsot 2023 januárjában érte el, az év végére viszont fokozatosan visszaredukálódott 2.860 Ft/kg-ra. Olcsóbb lett többek között az olaj, a liszt, és a fentiekben említett vaj vagy tejföl is, amelyek, habár messze meghaladják a válság előtti árukat, azért hoznak némi megnyugvást a magyar vásárlóknak.

Mi az, ami még mindig olcsó?

Ha a megemelkedett árak mellett továbbra is gazdaságosan szeretnénk főzni a családnak, mindenképpen érdemes mélyebben beleásnunk magunkat abba, hogy mi mennyibe kerül, melyek azok az alapanyagok, amelyek még mindig olcsónak mondhatók a magyar boltokban. Nos, a húsfélék között arányában a felvágottak drágultak a legjelentősebb mértékben (pl. szendvicsbe való szalámik, sonkák), illetve kiemelkedően drágák a halak is (a karácsonyi időszakban volt a legszembetűnőbb, hogy milyen drága a ponty vagy a fogasfilé), azonban az egyszerűbb sertéshúsok (pl. sertéscomb, karaj) és a bontott csirke, pulyka is az abszolút megengedhető áron kapható élelmiszerek közé tartoznak.

A sertészsír és a napraforgóolaj árai is mérséklődtek – mindkettő elengedhetetlen kelléke a magyar konyhának, illetve továbbra is olcsó maradt a liszt, a burgonya, az alapvető zöldségek (pl. répa, petrezselyemgyökér, hagyma, zeller, káposzta) és a tojás, amiből például egy kis liszttel száraztésztát is gyúrhatunk házilag. Továbbá szintén az olcsóbb élelmiszerek kategóriájában maradtak az olyan száraz hüvelyesek, mint a fejtett bab, a lencse vagy a sárgaborsó, amelyek kiváló leves- vagy főzelékalapanyagok.

A spórolós főzés egyébként mindig is általános jellemzője volt a hagyományos magyar konyhának: nem véletlenül van ennyi laktató ételünk, amelyekre kiváló példaként szolgálnak gazdag leveseink (pl. korhelyleves, csorbaleves, kerékrépaleves, céklagulyás, hajdinás vargányaleves, káposztás paszulyleves). Ezeket különféle levesbetétekkel tovább tuningolhatjuk – ilyen a filléres csipetke, a cérnametélt, a krumpligombóc (pl. nyírségi gombóclevesbe, furkólevesbe) vagy például az árpagyöngy (remekül illik pl. az aratólevesbe).

Hagyományos magyaros ételek a modern konyhában

Bizonyos autentikus magyar fogások abszolút a reneszánszukat élik: ilyenek az egyszerű rántott levesek, mint például a köménymagos leves, amit fogyaszthatunk pirítóssal is levesbetét gyanánt. Egy korábbi cikkünkben összegyűjtöttük, melyek a magyarok kedvenc filléres levesei: nem véletlenül szerepelt a listán a lebbencsleves, a tojásleves, a csirkemájas borsóleves vagy éppen a habart kompótleves, hiszen ezek mind-mind a létező legolcsóbb ételeink közé tartoznak.

Ahogy ez a levesek esetében is történt, egy későbbi válogatásunk során a – külföldi utazók szemszögéből a bizarr magyar ételek közé sorolt – legolcsóbb, legnépszerűbb magyar főzelékeket szedtük össze, filléres, ám ínycsiklandó feltétjeikkel. Akárhogy is számolunk, a finomfőzelék, krumplifőzelék vagy babfőzelék még mindig a legszűkösebb keretből is kihozható finomságok közé tartoznak, melléjük süthetünk például tojásfasírtot, Stefánia-vagdaltat vagy egyszerűen csak virslit is.

Az egytálételek is az élvonalban mozognak, hiszen rendkívül tápláló fogásokat tehetünk le az asztalra általuk (míg korábban azt teszteltük, kijöhet-e egy háromfogásos menüsor 2.000 forintból). A legnépszerűbb laktató és olcsó magyaros ételek közé soroljuk a különféle tésztás egytálakat: ilyen a káposztás tészta, a krumplis tészta vagy a grízes tészta, de a túrós csuszáról vagy a stíriai metéltről sem érdemes megfeledkeznünk, ha tésztával akarjuk jóllakatni a családot.

A magyarok a levesek, főzelékek és olcsó, gyors egytálak mellett mindig kedvelték a különféle szegényesebb vagy gazdagabb káposztás egytálételeket, illetve bármit képesek voltak elfogyasztani burgonyával vagy rizzsel, sőt a különféle kásaételek is megoldották az éhség kérdését. A magyar konyhára nagy hatással volt a szocializmus idejében kialakult és a mai napig általánosnak mondható nagyüzemi étkeztetés, azaz a menza is: nem titok, hogy a magyarok kedvenc menzaételei elsősorban arról szólnak, hogy gazdaságos étkeztetési alternatívát nyújtsanak, az ízélmény viszont sokszor csak másodlagos.

Spórolás a köbön: mire vigyázzunk?

Ha a gazdasági helyzet hatására egyre megterhelőbbé válik fenntartani a család étkeztetésének a színvonalát, mindenképpen érdemes energiát fektetnünk a spórolásba, hiszen sokan nem is gondolnák, milyen egyszerű és kézenfekvő megoldásokkal élhetünk a hétköznapokban, hogy kisebb ráfordítással is a megszokott módon tápláló és ízletes ételeket varázsolhassunk az asztalra.

Rengeteget spórolhatunk azon, ha kerüljük a túlárazott ételrendelést és a büféételek fogyasztását: az elmúlt években jelentősen megdrágult a különféle gyorsételek házhozszállítása (tipikus példa erre a pizzarendelés) és a menzaétkezés is. A kelttészta-alapú ételeket pillanatok alatt bedagaszthatjuk házilag, ráadásul a rutinos háziasszonyoknak szinte egyáltalán nem megerőltető munka például egy egyszerű kenyérlángos vagy egy házi pizza elkészítése, nem beszélve a vendégvárónak sem utolsó filléres pogácsákról, vagy az olyan házi süteményekről, mint a túrós batyu és a pizzás csiga.

Minden magyar háztartásban találhatunk éléskamrát: bármelyik konyhaszekrényben lapulhatnak hónapok, évek óta érintetlenül maradt tartós élelmiszerek, amelyek csak arra várnak, hogy valaki elfogyassza őket. Együk ki a felhalmozott készletet, ne gyűjtögessünk feleslegesen – ugyanez igaz a fagyasztóra is, ami, habár mindig elnyeli a felesleget, érdemes foglalkoznunk azzal, hogy cserélődjön a tartalma, hiszen ezeréves „kincseket” fedezhetünk el a rég elfeledett jégkrémes dobozokban.

Az egész család jól jár azzal, ha időnként visszanyúlunk az eredeti, autentikus paraszti ételeinkhez, hiszen a filléres egytáljaink, krumpli- vagy tésztaalapú fogásaink még mindig hiánypótló megoldásokat kínálnak a hétköznapokban. Most pedig nézzük, hogyan készül három a világ legegyszerűbb magyaros ételei közül, amelyek egy különleges puliszka, egy pásztorétel és a gyerekek kedvenc édes tésztája!

Darutollas puliszka
Darutollas puliszka

Recept: Darutollas puliszka

Korábban már többször is foglalkoztunk kukoricaliszttel, kukoricadarával készült ételekkel, sőt, magával a puliszka elkészítésével is, azonban ebben a különleges verzióban csak kevesen kóstolthatták. A darutollas puliszka gyakorlatilag egy savanyú káposztás rakott puliszka, amit valódi magyaros, népies egytálételként tényleg a létező legolcsóbb alapanyagokból elkészíthetünk.

Hozzávalók

  • 500 g kukoricadara
  • 500 g savanyú káposzta
  • 3-4 ek vaj
  • 100 g sertészsír
  • só, bors ízlés szerint
  • 1 kis pohár tejföl
  • kb. 1 l víz

A darutollas puliszka elkészítése

Mérjük ki a puliszkához a kukoricadarát, majd egy kis sóval ízesítve főzzünk belőle sűrű puliszkát, dupla mennyiségű víz használatával – ha a kukoricadara felszívta a vizet, megpuhult és besűrűsödött, keverjük el benne a vajat, majd húzzuk is le a lángról és hagyjuk megdermedni. Amíg a puliszka dermed, mossuk át és facsarjuk ki a savanyú káposztát, majd egy kevés zsíron pirítsuk le, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint.

Kenjünk ki egy tepsit zsírral, majd egy kanállal szaggassunk bele galuskákat a puliszkából. Szórjuk meg káposztával, majd rétegezzünk rá újabb adag puliszkát, a tetejét zárjuk „darutollas” káposztakupacokkal (gyakorlatilag felfelé húzva helyezzük rá a káposztát), a végén pedig csepegtessük meg egy kis tejföllel. Melegítsük elő a sütőt 180°C-ra, majd süssük össze az egészet kb. 20 perc alatt, míg a teteje sültes nem lesz.

Pásztortarhonya
Pásztortarhonya

Recept: Pásztortarhonya

A legegyszerűbb magyaros főételek közé soroljuk a pásztortarhonyát: nincs is hozzá szükség semmilyen különleges alapanyagra, csak krumplira, a lecsó hozzávalóira, egy szép szál kolbászra és tarhonyára, amit, ha nincs otthon, percek alatt elkészíthetünk házilag. Ízlés szerint gazdagíthatjuk akár még egy kis szalonnával is, hiszen itt sincs kőbe vésett recept (van, aki paradicsomot, paprikát sem tesz bele, csak hagymát).

Hozzávalók

  • 2 nagyobb db krumpli
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 db tv paprika
  • 1 db paradicsom
  • 200 g tarhonya
  • 1 szál füstölt szárazkolbász
  • 4 ek olaj
  • 2 ek őrölt fűszerpaprika
  • só, bors ízlés szerint
  • kb. 1 l víz

A pásztortarhonya elkészítése

Aprítsuk finomra a vöröshagymát, majd kezdjük el az olajon a tarhonyával együtt lepirítani, folyamatos kevergetés mellett. Amikor a tarhonya szép barnára pirult, adjuk hozzá a megpucolt, felkarikázott kolbászt, a paradicsomot és a paprikát, illetve a felkockázott krumplit is. Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd ízesítsük őrölt fűszerpaprikával, végül pedig öntsük fel a pásztortarhonya alapját annyi vízzel, amennyi ellepi.

Fedjük le és pároljuk kis lángon addig, míg a tészta és a krumpli is puhává nem válnak. Amennyiben szükségét érezzük, főzés közben még egy kevés folyadékot önthetünk alá – ne főzzük el mindet, hiszen a pásztortarhonya úgy finom, ha szaftos! Tálaljuk valamilyen savanyúsággal.

Angyalbögyörő
Angyalbögyörő

Recept: Angyalbögyörő

Hogy a sort egy édes főétellel, vagy akár desszerttel zárhassuk, elhoztuk a filléres angyalbögyörő, avagy a nudli receptjét, amit végtelenül egyszerű összedobni – akár gyerekekkel is elkészíthetjük szórakozás gyanánt. A nudli egyik különleges tulajdonsága, hogy nem csak édesen, hanem sósan is fogyaszthatjuk, akár kreatív köretek formájában (így készült korábban a zöldborsókrémes nudli hortobágyi birkaragunkhoz).

A nudli további előnyös tulajdonsága, hogy könnyűszerrel le is fagyaszthatjuk a tésztácskákat, ha nem szeretnénk nekiülni a munkának egy kisebb adag miatt – ha így döntünk, tegyük a lisztezett nudlikat sütőpapíron egy tálcára, helyezzük a fagyasztóba kb. 30-40 percre, majd, ha megdermedtek, máris eltehetjük őket egy jól záródó nejlonzacskóba, majd visszatehetjük a fagyasztóba. Ugyanúgy kifőzhetjük, mintha friss lenne.

Hozzávalók

  • 500 g krumpli
  • 200 g liszt
  • 1 db tojás
  • 1 csipet só
  • 2 ek sertészsír vagy vaj
  • 150 g zsemlemorzsa
  • 3-4 ek porcukor
  • egy kevés olaj a főzővízbe
  • lekvár és porcukor a tálaláshoz
A nudli készítése
A nudli készítése

Az angyalbögyörő elkészítése

Főzzük meg a burgonyákat, öntsük le róluk a vizet, majd törjük őket finomra krumplinyomóval még forrón és hagyjuk teljesen kihűlni. Ha lehűlt a burgonya, keverjük hozzá a csipet sót, a lisztet és a tojást, majd gyúrjunk belőle homogén, jól formázható masszát. A nudli masszájából nyújtsunk minél vékonyabb kukacot, majd ezt vágjuk fel 4-5 centiméteres kis csíkokra, a végeiket pedig nyújtsuk el vagy csípjük össze, hogy elvékonyodjanak.

Forraljunk főzővizet, benne egy kevés olajjal, majd, ha lobog, főzzük ki benne néhány perc alatt a nudlikat – ha felúsztak a víz tetejére, kb. 2-3 perc további főzés után ki is vehetjük őket. Csepegtessük le a főtt nudlit, majd keverjük össze egy tálban pár kanál vajjal vagy zsírral (ízlésünktől függően), hogy ne tapadjanak össze.

Pirítsuk száraz serpenyőben barnára a zsemlemorzsát, majd keverjük össze a porcukorral, végül pedig forgassuk bele a nudlikat. Tálaljuk a nudlijainkat, avagy az angyalbögyörőket még egy kevés porcukorral megszórva, lekvárral ízesítve.

Archeus, 2022
Archeus, 2022

Borajánló: Pannonhalmi Archeus, 2022

Egyszerű, de nagyszerű magyaros ételeink mellé egy kiváló magyar bort választottunk, mégpedig a Pannonhalmi Borvidéken található Cseri Pincészet kínálatából. Az Archeus fantázianévre hallgató cuvée Rajnai rizling, Pinot blanc és Tramini szőlőfajták házasításából jött létre, a bor különleges tulajdonsága, hogy a palackból a pohárba kerülve a citrusossága dominál, majd kissé melegedve jelennek meg a mézes, marcipános jegyek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

gasztromesék

főzés

filléres étel

magyaros ételek

puliszka

nudli

tarhonya

főzés

spórolás