Durván kilőttek az árak: ennyibe kerül egy átlagos temetés ma Magyarországon
Jelentősen megdrágultak a temetések költségei Magyarországon az elmúlt időszakban, egy friss statisztika szerint egy koporsós temetés már 434 ezer forint felett jár.
A gyászoló családtagoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha méltó módon szeretnének elbúcsúzni az elhunyt szerettüktől.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024 márciusából származó adatai szerint a hamvasztásos temetés 314 420 forintba került átlagosan, míg az egyéni igényes, koporsós végső tiszteletadás ára 434 ezer forint felett jár - írja az Mfor.
A lap beszámolója szerint 2023-ban a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódott az ügyben, ugyanis Magyarországon sokkolóan megdrágultak a temetkezés költségei. 2020 januárjához viszonyítva egyértelműen látszik, hogy az árak megdöbbentő mértékben emelkedtek.
A hamvasztásos és a koporsós temetések árai négy év alatt 71, illetve 73 százalékkal emelkedtek. Az is kiderült, hogy a hazai áremelkedés messze lekörözte a régió más országaiban tapasztalható szintet. A drágulás csúcsa 2023 júniusában volt, akkor a temetési szolgáltatások ára 24,5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)