Drágulnak a házak ebben a vármegyében: dobogós helyen áll falusi CSOK-os településeivel

HelloVidék   
  Megosztom
Drágulnak a házak ebben a vármegyében: dobogós helyen áll falusi CSOK-os településeivel

A 2022-es árakhoz képest mindössze 3%-kal emelkedett az átlagos négyzetméterár a második legtöbb Falusi CSOK-os településsel rendelkező Baranya vármegyében. Otthonteremtésre 6%-kal többet, vagyis közel 31 millió forintot fordítottak a vevők, amelyért átlagosan 79 négyzetméteres házakat és lakásokat vásároltak. A legkeresettebb ingatlantípus a családi ház és a téglaépítésű lakás volt, de a paneleket is szívesen vitték az ügyfelek, a magas árszint miatt ugyanakkor felére csökkent a vármegyén belül értékesített újépítésűek aránya a Duna House adatai alapján.

2023-ban mind a kereslet, mind az árak emelkedése alacsonyabb fokozatra kapcsolt országos szinten, így Baranya vármegyében is, azonban az idei év az otthonteremtési támogatásoknak köszönhetően várhatóan meghozza majd a fordulatot. Az ország legdélibb vármegyéje büszkélkedhet ugyanis a vármegyék között a második legtöbb, 281 Falusi CSOK-os preferált kistelepüléssel, így a gyermeket tervező párok egyik kedvelt célpontjává válhat ez a terület

– kezdte Benedikt Károly, a hálózat PR és elemzési vezetője.

A vármegyében értékesített ingatlanok között az elmúlt évek során változó arányban ugyan, de mindig vezető szerep jutott a családi házaknak. A 2023-as évben 39%-os többséggel kertesházra szerződtek a Baranya vármegyében vásárló ügyfelek, ezt a trendet pedig a megújult otthonteremtési támogatások még tovább erősíthetik majd, ami kihatással lehet az árakra is. Az előző évhez képest a családi házak tekintetében 8%-os árváltozás jelentkezett 2023-ban, így már 284 ezer forintos átlagos négyzetméteráron juthattak házhoz a vásárlók Baranyában tavaly, amelyért átlagosan 13%-kal többet, vagyis 32,3 millió forintot fizettek. A ráfordítással együtt a választott ingatlanok mérete is emelkedett, átlagosan 114 négyzetméteres otthonokra szerződtek az ingatlanközvetítő közreműködésével vásárlók.

A második legkeresettebb ingatlantípus a téglaépítésű lakás volt, amely a 2022-es adatokhoz képest 5 százalékponttal alacsonyabb, 30%-os arányban szerepelt az adásvételek között az ingatlanközvetítő adatai szerint. Négyzetméterárak tekintetében is hasonló volt a trend, 5%-os mérséklődés után 517 ezer Ft/m2 áron lehetett téglalakáshoz jutni tavaly Baranya vármegyében. Az ingatlanra fordított összeg szintén csökkent, 32,1 millió forintról 30,8 millió forintra mérséklődött a téglalakások esetében, az átlagos alapterület pedig változatlanul 59-60 négyzetméter.

Erősödött a panellakások népszerűsége

A Baranya vármegyei tranzakciók között 6 százalékponttal erősödött a panellakások népszerűsége, immár 28%-ra emelkedett az előfordulásuk a tavalyi adásvételeket tekintve. A fokozódó kereslet ezúttal enyhe nyomot hagyott csupán az árakban, ugyanis mind a négyzetméterárak, mind az ingatlanra fordított összeg tekintetében mindössze 3%-os eltérést mutatnak az előző évi adatok 2022-höz képest. Baranya vármegyei, megközelítőleg 50 négyzetméteres házgyári lakáshoz így közel 480 ezer forintos négyzetméteráron, átlagosan 24,8 millió forintért juthattak a vásárlók.

Jelentősebb ütemben növekedtek a négyzetméterárak a Baranya vármegyei újépítésű ingatlanokat illetően, itt a 2022-es árszinthez képest 21%-os emelkedést mutatnak az értékesítési adatok. Átlagosan 90 négyzetméteres alapterülettel rendelkező új ingatlanra 814 ezer forintos átlagos négyzetméteráron, 73,1 millió forintért szerződhettek a vevők. A magas árszintnek köszönhetően azonban arányaiban feleannyi újépítésű ingatlan talált gazdára 2023-ban, mint az azt megelőző évben.

A legkeresettebb település a 2023-as adatok szerint változatlanul Baranya vármegye székhelye, Pécs volt, itt zárult a Duna House által közvetített vármegyei tranzakciók 65%-a. A vármegyei átlagos négyzetméterárak 2022-höz képest 3%-kal nőttek a tavalyi év során. Az ingatlanra fordított átlagos összeg pedig csaknem elérte a 31 millió forintot

– tette hozzá a szakértő.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

baranya

csok

falusi csok

ingatlankörkép

ingatlanközvetítő

lakásvásárlás

otthon