Új útszakasszal bővült a hazai közúthálózat: mutatjuk a részleteket
Átadták a déli tehermentesítő utat Mosonmagyaróváron, amely az 1-es és a 86-os utat köti össze. A 2920 méter hosszú utat közel 4,5 milliárd forintból építették meg egy vasúti felüljáróval, négy csomóponttal, valamint gyalogos- és kerékpárúttal.
Az út elkészülte mérföldkő a térség életében, mert gyors és biztonságos kapcsolatot teremt a teher- és a személyforgalom számára az 1-es út és az M1-es autópálya között, emellett jelentősen csökken a mosoni városrészt terhelő forgalom és zajszennyezés.
Az útnak gazdaságélénkítő hatása is van azzal, hogy új befektetők jelennek majd meg az iparterületen. Az útszakaszon három körforgalmú csomópontot, valamint egy helyen kanyarodósávos csomópontot alakítottak ki, az 1. számú vasútvonal felett egy felüljárót építettek, és mintegy 1300 méter hosszúságban kerékpárutat és közös gyalog-, illetve kerékpárutat alakítottak ki.
A beruházáshoz kapcsolódóan további két projekt előkészítése már megtörtént az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) gondozásában.
Az egyik egy új autópálya-csomópont megvalósítása a Moson pihenőhely átépítésével, a másik pedig a 8505-ös út rekonstrukciója az 1-es út, M1-es autópálya és Mosonszolnok közötti szakaszon. Mindkét beruházáshoz már rendelkezésre állnak a jóváhagyott kiviteli tervek, és megvannak a szükséges engedélyek is.
Címlapkép: Getty Images
TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!
A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)