Környezetbarát öntözésfejlesztés: ki nem találnád mit használnak locsolásra a Homokhátságon
Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon, amelyből öntözés- és infrastruktúrafejlesztés is megvalósul.
Több mint húszmilliárd forintos beruházássorozat indul a Homokhátságon, amelyből öntözés- és infrastruktúrafejlesztés is megvalósul.
Több mint 900 millió forintos beruházással bővíti baromfifeldolgozó kapacitását és hűtött üzemcsarnokot is épít a Zala megyei Becsehelyen működő Varga-Szárnyas Kft.
Az ígéret szerint nem lesz felesleges fakivágás, és körbejárható marad a tó. Egy új koncepció alapján akár nagyságrendekkel is kisebb lehet a szálloda a korábbi tervekhez képest.
A támogatásból a vidéki Magyarország szálláshelyei szobáinak mintegy 40 százaléka lesz felújítva, így több mint 62 ezer szoba várja majd a magyarokat és külföldieket megszépülve.
A logisztikai központtal 400 új munkahelyet teremt a vállalat.
Országosan 806 magyar vállalat kötelezte el magát 377 milliárd forintnyi beruházás mellett, amelyhez a kormány 169 milliárd forint támogatást ad. A cél a munkahelyek megvédése.
A Szlovénia, Horvátország és Ausztria szomszédságában lévő Lentiben épülő csarnok lehetőséget ad arra, hogy a város a térség sportközpontjává váljon a több mint 1,2 milliárd forint kormányzati beruházás révén.
A debreceni raktár egy hét és félmilliárd forintos összköltségű beruházás része, amelyhez 3,4 milliárd forint támogatást nyújtott a magyar állam. A megvalósuló logisztikai raktár 2021 elején kezdi meg működését, a beruházássorozat százhatvanöt új munkahelyet teremt.
Tatabányán egy évek óta bezárt csecsemőotthonból két gyermekháziorvos és két védőnő munkahelyét alakítják ki, illetve az épület egy részével a szomszédos óvodát bővítik.
A támogatási program elsősorban az üvegházak, a tárolók és az úgynevezett post harvest, vagyis a betakarítás utáni folyamatok modernizálását célzó beruházásokat érinti.
Húsfeldolgozó kisüzemet létesített Hajdúnánáson a szociális szövetkezet, a 178 millió forintos belügyminisztériumi támogatásból készült beruházást hétfőn adták át.
A kertészeti kultúra kiemelten fontos, ezért a különböző támogatásokkal a kormányzat azt szeretné elősegíteni, hogy a Magyarországon évente megtermelt 8-900 ezer tonna gyümölcs minél jobb minőségben kerüljön a fogyasztók elé, valamint tovább bővüljenek a magyar zöldség-gyümölcs piacának lehetőségei.
A tervezett híd felépítése lehetőséget teremthet arra, hogy a térségben levő, eddig elszigetelt határ menti települések között kapcsolat alakuljon ki.
Az Erdő Háza Ökoturisztikai Központ 550 négyzetméteren mutatja be a Soproni Parkerdő élővilágát.
Több mint félmilliárd forintból korszerűsítik a szabadstrandot és környékét a Tisza-tó fővárosának nevezett Tiszafüreden.
A tizennégy pályázat 2,843 milliárd forint támogatást jelent és a Fejér megyében élők életminőségét javítja négy területen: óvoda- és bölcsődefejlesztés, turisztika, felszíni csapadékvíz-rendezés és útfejlesztés.
Jelenleg évi 20 futam szerepel a versenynaptárban, amire a hajdúnánási pálya elkészül, 22-ben maximálták a versenyek számát, ezek közül az egyik Magyarországon lesz.
Család- és gyermekjóléti központ épül több mint 500 millió forint európai uniós támogatásból Kecskeméten.
A több milliárd forintos fejlesztés jóval nagyobb hűtött-termék kínálatot tesz lehetővé, egyúttal 50 fővel növekszik a raktári dolgozók létszáma, így csak a logisztika területén több mint 550 embernek adnak munkát.
Több helyen is az árvízvédelmet javító beruházás zajlik a Tisza alsó szakaszán és a Maroson, a 4 milliárd forintból, uniós támogatással megvalósuló fejlesztések jövő tavaszra készülnek el.