Nem csak a fővárosban vannak brutális árak: egyre jobban drágulnak a vidéki lakások is
Vidéken is egyre jobban drágulnak a lakások.
Vidéken is egyre jobban drágulnak a lakások.
A sörpiac forgalma a tavalyihoz hasonló lesz 2018-ban is
Alpha 1 PRO típusú programozható robotot kapott a kiskunfélegyházi térség 38 általános és középiskolája.
Jövőt építenek a borsodi gyerekeknek.
A gyalogtúrák mellett 350 kilométer kerékpározásra kijelölt útvonallal és 56 kilométer lovaglóúttal várják a kikapcsolódásra vágyókat.
Meglepő, de mégsem olyan meseszerűek a magyar adottságok a növénytermesztéshez, mint gondoltuk.
December közepétől országszerte előfizethető lesz a SZIP.
A nyakunkba szakadt feladatok tönkretehetik a karácsonyt.
Jelentősen nagyobb arányú visszatérítést kapnak 2018-ban a támogatott agrárbiztosítást kötő gazdák.
Enyhén nőtt a munkabalesetek száma 2018. első három negyedévében.
Felújítják Komló belvárosi autóbusz-főpályaudvarát.
Több mint egymilliárd forintot fordít kutatás-fejlesztésre és innovációra a szombathelyi TDK.
Kiderült, hogy mennyi az ideális szobahőmérséklet, és hogy milyen kockázatokkal jár az ennél alacsonyabb hőmérséklet.
Tanítsunk Magyarországért! program indul 4 hátrányos helyzetű megyében.
Minden évben eljön a karácsony előtti időszak, amikor ugyanaz a kérdés: Milyen fajta fát vegyek?
A napsütötte spanyol fáktól a magyar asztalokig: így érkeznek a citrusfélék a boltokba.
Kiderült, mik voltak 2018 legnépszerűbb zenei videói a magyarok körében.
Minden magyarországi túrázó bakancslistáján ott van valószínűleg a kultikus Kinizsi 100, amit sokan a teljesítménytúrázás csúcsának tartanak. Pedig vannak ennél jóval nehezebbek is. Íme, 8+1 a legdurvább hazai teljesítménytúrák közül.
Bezárja egy amerikai multicég magyar leányvállalata mintegy 500 főt foglalkoztató gyöngyösi gyárát.
Eu-s és hazai forrásból finanszírozva fejeződött be az egykori lőtér rehabilitációja a Hortobágyon.