Elárulták a szakértők: ennyire veszélyes idén nyáron táborba küldeni a gyereket

Bódogh Gabriella 2020. május 31. 07:27
Tömegesen megindultak a jelentkezések a nyári táborokba, miután a kormány közzé tette enyhítő intézkedéseit. A hirtelen roham hatására gyorsan telítődnek a helyszínek, emiatt kíváncsiak voltunk, hogy a vidéken táborokat szervezők milyen tapasztalatokkal gyarapodtak az elmúlt pár napban és milyen intézkedésekkel óvják meg a jelentkező gyerekek egészségét. Kérdéseinkkel megkerestük Simonné Papp Cecíliát a Gyermek- Partiszervíztől, Forray-Losonczy Orsolyát a Pamíra Sporttábortól, valamint Mór Csabát az Örökmozgó Tábor- Ifjúsági Élménytábortól, hogy válaszoljanak kérdéseinkre. Fontos kiemelnünk, hogy a táborokkal kapcsolatos intézkedéseket bármikor felülírhatja a járványhelyzet visszaszorítására hozott kormányzati rendelkezések, így a jelenlegi helyzet fényében, az elmúlt rövid időszakban tapasztaltakat osztották meg velünk a szervezők.

HelloVidék: Mekkora érdeklődés van a nyári táborokra?

Simonné Papp Cecília: Idén már kora tavasszal nagy volt az érdeklődés a nyári napközis táborok iránt. A koronavírus-járvány miatt viszont hetekre megállt az élet. Sőt, többen, akik korábban jelezték részvételi szándékukat, visszamondták a jelentkezésüket. Hosszú ideig nagy volt a bizonytalanság, ám a táborok engedélyezése után ismét sokan érdeklődnek, regisztrálnak. Már csak azért is, mivel a szülők jelezték, hogy elfogyott a szabadságuk, és nem tudják máshogy megoldani, hogy a gyermekük felügyelet mellett élményhez is jusson.

Forray-Losoncy Orsolya: Már 6. éve szervezek táborokat, de az idei évben jóval nagyobb az érdeklődés a táborokra, mint korábban volt. Ennek oka, hogy elfogyott a szabadság, sok helyen nem merik idős hozzátartozóik védelme érdekében másra bízni gyermekeiket, de sajnos olyan szülő is akad ahol nincs más segítség, így marad a táborozás.

Mór Csaba: Épp csak pár napja vált hivatalossá, hogy idén is megnyithatjuk a tábor kapuit, egyértelműen látszik, hogy a korábbi évekhez képest jelentősen nőtt az érdeklődés mind a pomázi, mind a szigethalmi helyszínünk iránt. Gyorsan reagáltunk a megváltozott igényekre és a korábban csak egy hetesre tervezett pomázi turnusunkat pont a hirtelen beérkezett rengeteg jelentkezés miatt toldottuk meg még egy héttel.

HelloVidék: Hogyan fogják betartani a járványvédelmi előírásokat?

Simonné Papp Cecília: Naponta figyeljük az előírásokat, változik-e valami, hisz első a gyermekek és a családok védelme. Nagy figyelmet fordítunk a megfelelő higiéniára, a fertőtlenítésre. Szeretnénk minél több időt a gyerekekkel a levegőn tölteni, és kerülni fogjuk a tömeget.

Forray-Losonczy Orsolya: A járványvédelmi előírások betartása és a folyamatos szellőztetés mellett a jelentkezéseknél húzunk egy létszámhatárt és csak egészséges gyermeket veszünk át. Erről a szülőknek is írásban nyilatkoznia kell.

Mór Csaba: Egyelőre nem ismertek a járványügyi helyzet miatt a táborokra vonatkozó kötelező egészségügyi intézkedések. Várjuk még a részletes szabályozást. Számba vettük az összes, szerintünk szóba jöhető korlátozást, igyekeztünk még arra az esetre is felkészülni, ha esetleg létszámkorlátozást vezetnének be. Miután egyre közelebb vagyunk a nyitáshoz, elébe mentünk a dolgoknak, és még a hivatalos döntéshozatal előtt lefektettük azokat az egészségügyi irányelveket, amiket akkor is betartunk, ha esetleg ennél enyhébb kormányzati döntés születik. A napi többszöri, rendszeres kézmosást már eddig is megköveteltük a gyermekektől és persze magunktól is, de erre az idei évben külön hangsúlyt fogunk fektetni. Naponta többször fogjuk fertőtleníteni a közösen használt felületeket. Természetesen minden külső program esetében kötelező lesz a maszkviselés, és a tábor során végig kiemelt figyelmet fogunk fordítani a távolságtartásra akár az étkezés és egyéb közös programok során.

HelloVidék: A szülőknek a táborokkal kapcsolatban volt-e valamilyen aggodalmuk, amit megosztottak? Ha igen, mi volt az?

Simonné Papp Cecília: Természetes, hogy a szülők is érdeklődnek és tartanak a teljesen szokatlan helyzettől. Próbáljuk megnyugtatni őket. Tapasztalt pedagógusokkal, animátorokkal dolgozunk, akik tisztában vannak az előírásokkal és körültekintően végzik a dolgukat. El kell mondani azt is, hogy idén sokan nyilatkoztak úgy, hogy családon belül megoldják a nyári gyerekfelügyeletet.

Forray-Losonczy Orsolya: Nem fordult elő eddig még, hogy aggodalmukat fejezték volna ki a szülők. Természetesen édesanyaként én is figyelem a helyzetet és nem fogom kockáztatni egyetlen gyermek egészségét sem, ha a járványhelyzet rosszabbodna.

Mór Csaba: Nem érkezett hozzánk egyelőre egy olyan megkeresés sem, amelyben a járványveszéllyel kapcsolatos aggodalmait fejezték volna ki a szülők. Többen aggódnak amiatt, hogy reggelente beérnek-e a munkába, nálunk tudják-e hagyni a gyermekeket minél korábban.

HelloVidék: Mit változtatott az eddigi szokásokon a koronavírus?

Simonné Papp Cecília: Sokkal nagyobb a felelősségünk, mint eddig. Továbbra is az a célunk, hogy a gyerekek biztonságos környezetben, jó élményekkel távozzanak.

Forray- Losoncy Orsolya: Sokkal jobban figyelünk a higiéniára és az időjárás függvényében többet leszünk szabad levegőn.

Mór Csaba: Ahogy korábban is említettem, az általunk hozott belső intézkedések azok, amikről egyelőre biztosat tudunk mondani. A jelentkezés menete egyelőre a korábbiaknak megfelelően zajlik, a szülőktől, ahogy eddig, úgy most is kötelezően bekérjük az egészségügyi nyilatkozatot a gyermekük állapotáról. A tábor lejelentése is zökkenőmentesen ment a hatóságokkal, ahogy a programok szervezése során sem volt semmi fennakadás. A veszélyhelyzet miatt egyedül a jelentkezést tudtuk csak később elindítani a szokásosnál.

HelloVidék: Milyen programokkal készülnek a táborban a gyerekekkel?

Simonné Papp Cecília: Nálunk tematikus táborok indulnak, lesz mesehét, barangolás, sporttábor és természetvédelmi hét is. Mindig imádják a résztvevők a kincskeresést, a rejtélyek megoldását, a kreatív foglalkozásokat és a klasszikus tábori játékokat is.

Forray-Losonczy Orsolya: Nálunk a fő hangsúlyt a sport kapja. Naponta kétszer fogunk mozogni. A tábor hetében lesz egy híres személy, aki meglátogat Minket, ez a "hagyomány évek óta így van, ilyenkor általában sportolóról beszélünk. Emellett lesz még sakk, kézműves program és közös fagyizás is.

Mór Csaba: Igyekeztünk a bizonytalan időszak alatt már előre megtervezni táboraink programjait, hogy felkészülten várhassuk a zöld utat adó kormánydöntést. Rengeteg programmal készültünk: erdei számháború, vadaspark állatetetéssel, gyermekvasutazás, falmászás, de egy trambulin is a gyerekek rendelkezésére áll majd a tábor ideje alatt. Ezeken kívül változatos sportfoglalkozásokkal és olyan különlegességekkel is várjuk táborozóinkat, mint az íjászat. Egy speciális rendezvényparkba is kilátogatunk, ahol tematikus játékokon vehetnek majd részt a gyerekek animátor irányításával. A természetjárás, kirándulás sem hiányozhat egy sporttábor palettájáról, így ezzel is készülünk a gyerekeknek.

Címlapkép: Getty Images