Lehull a lepel, ez a pihentető alvás titka: 6 dolog, amit jobb ha kerülünk lefekvés előtt

HelloVidék 2024. augusztus 23. 15:01

A folyamatosan rohanó világban sokszor nagyon nehéz a pihentető éjszakai alvás, a napok óta tartó kánikula ráadásul az átlagosnál is jobban megviseli szervezetünket. A HelloVidék korábban már foglalkozott részletesen az alvással, valamint azzal, hogy melyek azok az ételek, amelyek segítenek abban, hogy pihentetőbbek legyen az éjszakáink. Lapunk most annak járt utána, hogy melyek azok az ételek, amelyeket, ha lehet mindenképpen mellőzzük lefekvés előtt.

Az elmúlt években valóságos iparággá fejlődött a különböző táplálékkiegészítők piaca, amelyek mind-mind különböző módon fejtik ki hatásukat, és segítenek abban, hogy jobban tudjunk aludni.

A Magyar Alvás Szövetség már számtalan alkalommal felhívta a figyelmet az egészség, az alvás és az életmód összefüggéseire, a minőségi alvás fontosságára. Több felmérés is megerősítette, hogy nemzetközi viszonylatban a magyarok a kifejezetten rossz alvókhoz tartoznak: nem alszunk eleget és azt sem ismerjük fel, ha nyugtalan alvásunk hátterében valamilyen alvászavar, vagy alvásbetegség áll.

Az alvás szakértői szerint sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük mindezt. Ennek egyik módja, ha odafigyelünk arra mit eszünk, és kerüljük azokat az ételeket, italokat, amelyek lefekvés előtt inkább kerülendőek. Lássuk őket!

Koffeintartalmú tea

Egyesek talán nem is veszik észre, hogy a vacsora utáni teánkban lévő koffein ébren tarthat minket éjszaka. Bár a teákban 50-70 százalékkal kevesebb koffeint tartalmazhatnak, mint a kávék, a benne lévő koffein továbbra is jelentős hatással lehet – különösen az érzékenyek számára.

Ha lehet akkor inkább kortyoljunk egy meleg csésze koffeinmentes teát, vagy ami még jobb, kamillateát, ami segíti az elalvást is.

Csokoládé

Nincs olyan ember a Földön, aki ne szeretne éjszaka, vagy lefekvés előtt nasizni, ám azt már kevesen tudják, hogy ez az édes csemege koffeinben és hozzáadott cukorban egyaránt gazdag. A cukor egy másik tápanyag, amely negatívan befolyásolhatja az alvást, mivel ingadozásokat okozhat a vércukorszintben, ami elalvási nehézséget okozhat.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az éjszakai csokoládé nem jöhet szóba, csak, ha lehet akkor egyszerűen próbáljuk meg ne a lefekvés előtt elfogyasztani, hanem inkább jó néhány órával korábban.

Szénsavas italok

A szénsavas italok, mint például a koffeines cukros üdítők, nem jó választások a jó éjszakai alvás előtt. De még a hozzáadott cukor nélküli, koffeinmentes szénsavas italokat is legjobb kerülni lefekvés előtt. Ennek az az oka, hogy a népszerű italok – például a szénsavas víz – pezsgéséért felelős légbuborékok gázképződést, puffadást és általános gyomorpanaszokat okozhatnak.

Sajt

A sajt, amennyire finom, olyannyira káros is lehet, és akár könnyen megzavarhatja az egészséges alvásunkat . Egyeseknél emésztési kellemetlenségeket, másoknál savas reflux tüneteket okozhat, és bizonyos fajták (különösen az érlelt sajtok) magas tiramint tartalmazhatnak.

Alkohol

A magas koffeintartalmú kávé, és teák mellett alkoholt sem ajánlott bevinni a szervezetbe. Növeli a pulzusszámot, illetve vízhajtó, így semmiképp sem szabad lefekvés előtt inni. A lefekvés előtti alkoholfogyasztás azt is jelenti, hogy az ember a megszokottnál kevesebbet alszik, hiszen tovább marad fent.

Az alkoholnak hosszú távú hatásai is lehetnek: a rendszeres alkoholfogyasztóknak idővel általában is rosszabb lesz az alvásminőségük és gyakoribb náluk az alvászavar.

Fűszeres ételek

Bár a fűszeres ételeknek számos előnye van, a pihentető alvás nem tartozik ezek közé. Ez annak köszönhető, hogy a fűszeres ételek emésztési zavarokat okozhatnak, ami gyomorégés és savas reflux tüneteihez vezethet, amelyek gyakran megzavarják a jó éjszakai alvást.

Forrás: realsimple.com

Címlapkép: Getty Images