Szenzációs felfedezés Szigetváron: soha nem látott kincsekre bukkantak a kutatók

MTI 2024. szeptember 8. 13:02

Korábban még sosem feltárt, a középkori török elit körében használatos aranyozott evőeszközök is előkerültek az I. Szulejmán szultán szigetvári, turbéki mauzóleuma körül az idén nyáron újraindult terepi kutatások során.


 


 

Pap Norbert, a PTE történetiföldrajz-professzora, a kutatócsoport vezetője a Zrínyi-napok keretében tartott szakmai rendezvényen közölte: a türbével kapcsolatos kutatások a törökök és a magyarok számára is fontosak, hiszen a várvédő Zrínyi Miklós emlékének ápolását is szolgálják.

Felidézte: már 2013-ban elkezdődött a környéken a szulejmáni sírkomplexum felkutatása, melyet 1903 óta hiába kerestek a kutatók. A kutatást kezdetben a török kormány támogatta a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökségen keresztül, a finanszírozást később a magyar állam vállalta, a kormány rendelkezett a terület állami tulajdonba vételéről, és elkezdődtek egy, a lelőhelyen felépülő múzeumi létesítmény tervezésének előkészületei is.

A helyszínt 2014-ben sikerült azonosítani, 2015-ben pedig feltárták a türbe épületének, később a mellette álló dzsáminak, a halveti dervisek kolostorának maradványait, illetve a zarándokszállás, a katonai barakk és a palánkerődítmény romjait is sikerült fellelni.

Címlapkép: Getty Images