Lecsaptak a kuruzslóra: orvosnak adta ki magát, Nyugat-Magyarországon "praktizált"
Vizsgálat indult a nyugat-magyarországi kórházakban magát orvosnak kiadó kuruzsló ügyében - tudatta az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint az OKFŐ rendkívüli jelentésekből értesült a napokban a sajtóban megjelent sajnálatos, felháborító esetekről, amikor egyes kórházakban valaki magát orvosnak, orvostanhallgatónak kiadva betegek közelébe férkőzött. A kórházfenntartó valamennyi érintett - nyugat-magyarországi - intézményben belső vizsgálatot rendelt el, melyek részben lezárultak, részben folyamatban vannak.
A vizsgálatok eddigi megállapításai szerint az ismeretlen jelenléte egyetlen betegnek sem okozott további egészségkárosodást, egészségromlást
- írták.
Az OKFŐ utasítására intézményei felülvizsgálták belső szabályozórendszereiket, az intézményekbe és az egyes osztályokra történő belépésre vonatkozó előírásaikat, a kórházak menedzsmentjei felhívták a betegellátó szervezeti egységek vezetőinek és dolgozóinak figyelmét az ellátásban résztvevők személyazonosságának - egyebek mellett az azonosító kitűzők meglétének - ellenőrzésére, különösen abban az esetben, amikor a gyógyító munkában külső közreműködő vesz részt
- áll a közleményben.
Az OKFŐ intézkedett arról is, hogy a kuruzslás gyanúja miatt folyamatban lévő rendőrségi nyomozást a kórházak minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák - tudatta a főigazgatóság.
Címlapkép: Getty Images
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)