Az Alföld hazánk legnagyobb tájegysége, a teljes országterület 56 százalékát teszi ki. Ennek köszönhetően hatalmas eltérések vannak az Alföldön, nyelvjárásokat, szokásokat és gasztronómiát tekintve. A hatalmas területen nemcsak a felhasznált alapanyagok különböznek, hanem a készítési technika és az ételek elnevezése is, ugyanakkor a helyi konyha olyannyira megkerülhetetlen, hogy a magyar gasztronómia palettáján számon tartott ételek nagy része is erről a tájegységről származik.
Innen származik például a gulyásleves és a pörkölt is, bár ezt az állítást egyes gasztronómusok cáfolják.
Egy biztos, hogy a gulyás eredetileg borssal és hagymával készült, és csak később került bele a paprika, nagyjából 1830 környékén, a kolerajárvány idején, mivel jó ellenszernek bizonyult a betegséggel szemben. A paprika elterjedése előtt főként tárkonyt, szurokfűt és bazsalikumot használtak ízesítésként, ezek a piros fűszer elterjedésével visszaszorultak. A gulyást a kezdetek óta bográcsban készítették el. Később gyökérzöldség és burgonya is került bele – ez az oka annak, hogy más országokban gulyás néven ismerik a nálunk pörköltnek nevezett ételt.
Bár az Alföld egészén készítettek gulyáslevest, ha a különféle tájegységeket és megyéket nézzük, akkor eltérő ételekkel találkozhatunk. A Nyírségben például nagyon jó minőségű alma, szilva és burgonyatermés volt, így az ebből készült ételek és italok kerültek előtérbe. A szatmári szilva és a szabolcsi alma rendkívül híres, de az is jellemző, hogy a töltött káposztát paradicsomosan készítik el. A térségben nagyon népszerű volt a káposztás paszuly, mely a Hajdúságban is gyakran került az asztalra.
A Hajdúságban már sokkal nehezebb és húsosabb ételeket készítettek, a térség legfőbb alapanyaga a marhahús volt. A tájegységen nehéz, tésztás, testes leveseket fogyasztattok, mint például a pásztorok által készített slambuc. Nagyon népszerű volt az itt készült mézeskalács, valamint a rakott tészták.
A Jászságban főként a tejtermékek használata terjedt el, itt főként túrós ételek, lepények és tejtermékekkel készült tészták kerültek előtérbe. A környéken mesterien készítették az öreglebbencset, de számos kelt tésztát készítettek, például itt született a kullogó is.
Békés igazi pásztorétel-arzenál volt, ugyanis itt rengeteg paprikás és gulyáshúst ettek, de nagyon népszerűek voltak a különféle száraztésztából (pl. tarhonyából) készült ételek.
Csongrádban – a Tisza közelsége miatt – a halételek tudtak berobbanni, emellett sok zsíros, nehéz és fűszeres ételt ettek. A térségben a feldolgozóipar néhány lépéssel mások előtt járt, és nagy számú sertéstelepek alakultak ki a vidéken.
A kiskunsági gasztronómia arról volt híres, hogy itt szinte minden esetben előfordult a két fogásos étkezés, tehát levest és főételt is fogyasztottak, míg az Alföld többi területén gyakoriak voltak az egytálételek. A szegényebb rétegek főként kásákat ettek, a tejtermékek fontos szerepet játszottak a helyi gasztronómiában.
Via Mindmegette, Nosalty