A legendás fogások általában nagyon egyszerűek. Sokan elkészítették, sokan megtanulták, ezután pedig leírták, mert finom, egyszerű és jól esett egykor a nagymamánál. Így maradtak hát fenn az utókornak. Különös belegondolni, hogy ugyanaz az étel, amit mi most kóstolunk, az elmúlt száz évben milyen tányérokban, milyen asztalokon és milyen fogadtatásban részesült.
Nagyapám egyik kedves története a kedvenc ételeinek egyikéhez fűződik. Hol máshol, ha nem a katonaság alatt történt, ami mindig olyan távolinak tűnt, mikor mesélte, hogy fekete-fehér színekben játszódott le a fejemben is. A kedvenc jelenetei között szerepelt a hatalmas katonai menzakonyha, jó kedélyű fiatalemberekkel, mert, ha valahol, akkor a szerényen kicsempézett üzemi konyhában kicsit megpihenhettek, felejthettek.
A Katona levele
Egyszer, mikor vacsorához készülődtek, nagy krumplipucolásra gyűltek össze, mivel krumplikása készült. Közben sokat énekeltek, meséltek, nevetgéltek, aztán egyszer csak az egyik ifjúnak levelet hoztak, a szerelmétől jött. Nem mondanám, hogy szerelmes levél volt, inkább afféle búcsú. Sok ilyen levél érkezett akkoriban, de Gusztit nagyon mélyen érintette. Levélben közölte vele akkori kedvese, hogy talált egy jobb módú fiatalembert a távolléte alatt, aki ráadásul már kinőtt a katonasorból, így gyorsan meg is esküsznek.
Guszti a krumplihámozásból az erdőig futott, nagyapám pedig utána. Féltette, nehogy kárt tegyen magában, ráadásul az őrség is észrevehette volna. Éppen, hogy nem történt baj belőle, és nehezen, de visszaértek a táborba. Addigra a krumplikása is elkészült, ami egészen szárazan, amolyan „diétásan”, de jó lisztesen volt megfőzve. Viszont nagyapám tudta, hogy hol van a zsír helye, ezért Gusztinak titokban hozott egy keveset belőle, hogy könnyebben csússzon a falat. (Korábban a magáét locsolgatta vele.)
A krumplikása nem volt más, csak ezután már más szájízzel ették.
Nagyapám sokszor készíttette nagyanyámmal, de volt, hogy ő maga is nekifogott. Guszti nem gyógyult ki a szerelemből, és azt hiszem, korán véget ért a barátságuk, de nagyapám rá emlékezett mindig, mikor ezt az ételt ette esténként, és nekünk is e közben mesélte el a történetet.
Valami megváltozott…
Kiskoromban papa engem is sokszor kínált vele, de egyáltalán nem ízlett, és nem értettem, hogy miért úsztatja a kacsazsírban minden falatját a kásának. Most már tudom, hogy a korábbi, sok száraz kását locsolta meg így utólag is, és örült, hogy módja van rá.
Szépen, lassan, komótosan ette, néha sült hagymával, néha egy kis tejföllel, jobbára a tömzsi ujjai közé fogva a lepény szeleteket, úgy harapta. Az már csak a bónusz volt, hogy folyamatosan csurgott le róla a törkölyös kacsazsír. Miután már nem készíttette nagyapám ezt az ételt, mi akkor szerettük meg. Igen, nosztalgiából. Más lett a mi szájízünk is, és ezáltal a krumplikása is.
A fűszer, amit a boltban nem kaphatok, amit nem mérhetek kanállal, az a nosztalgia. Minden finomabb lesz tőle.
Böjt, azaz diéta?
Amikor ma végignézzük a korábbi böjti ételeket, inkább felcsillan a szemünk, minthogy böjtként tekintenénk rá, hiszen ma a böjt kifejezés többnyire a diétával jár karöltve. A diéta mai értelemben általában a fehér hús zöldséggel, sok gyümölccsel verziót jelenti. A korábban ismert böjti étrendből viszont azt hiszem, pont ezek hiányoznak, hiszen nagyanyáink a lisztes, krumplis, zsírban készült ételeket készítették ebben az időszakban. Pont azokat, amiket a dietetikus ma megtilt.
Gondoljunk csak bele: a házi tésztás krumplis tészta, a tejfölös lepény, a tócsi, a kalácsok, a mákos vagy diós nudli zsírban sütve, egészen mást jelent a nagyszüleimnek, mint a barátaimnak. Olyannyira, hogy nagyanyám eltolja magától, a barátnőm pedig felsikolt egy tál kézzel gyúrt nudli láttán. A böjt természetesen vallási alapokon nyugszik, a diéta pedig az egészségünket szolgálja, mégis összefonódott a két szó jelentése.
Andrással nálunk ebben az időszakban viszont egy kicsit nagyobb figyelmet kapnak a régi, böjti ételek. Igaz, nem tartjuk 40 napig, viszont igyekszünk a hét több napján is a régi klasszikusokat, húsmentesen, cukormentesen beilleszteni az étrendünkbe. Különös, mert minden alkalommal ez is egy izgalmas gasztroutazás, ami mellé a bort azért biztos, ami biztos alapon megtartottuk.
Nagyapám krumplikása receptje
Hozzávalók:
- 1 kg krumpli (C-típusú, sárga)
- 1.5 kk só
- 300 g liszt (rétesliszt)
- 1 gerezd fokhagyma
- 1 ek zsír a tepsi kikenéséhez
- Tetejére: kacsazsír, sült hagyma, tejföl
A krumplikása készítése:
A krumplit meghámozom, felkockázom, sózom és annyi vízbe teszem fel főni, hogy éppen ellepje. Fedő alatt, kb. 30 perc alatt puhára fő. A vizet rajtahagyom, hozzáadom a zúzott fokhagymát, és egy botmixerrel, vagy turmixgépbe átöntve, teljesen simára pépesítem.
A lisztet kimérem és folyamatos keverés mellett, egy habverővel hozzákeverem. A pép besűrűsödik, majd nehéz, kásaszerűvé válik. Egy-két percig nagyon erőteljesen keverem egy erősebb fakanállal, majd leveszem a tűzről.
A sütőt előmelegítem 200 fokra, egy nagy tepsit zsírral alaposan kikenek. A kását beleöntöm, elsimítom, és 40 perc alatt ropogósra sütöm. Tipp: A kását ügyesebben el lehet dolgozni a tepsiben, ha kacsazsírba mártott evőkanállal egyengetjük el.
Sülésnél akkor jó, ha a teteje már barnul, a belseje pedig puha marad. Nagyon jellegzetes íze van, amihez kiváló a pirított hagyma, egy kis tejföl, és még egy nagy adag törkölyös kacsazsír. Lássuk be, míg korábban ez a szegények vacsorája volt, ma örülnénk, ha egy étterem fogásai közt találnánk meg.
Könnyű veltelini böjti ételek mellé
És akkor jön a nagy kérdés: igyunk-e a böjti időszakban? Álláspontom szerint természetesen, csak az eddiginél is jobban figyeljünk a mértékre, és szorítsuk háttérbe a testes, nagy borokat, helyette inkább keressünk könnyű, friss, amolyan tavaszköszöntő tételeket. Mi sem lehetne jobb üdvözlőitala a kikeletnek, mint egy jó kis zöld veltelini. Szerencsénkre a Lidlben épp találunk is egyet, mintegy 1200 forintért a fertőrákosi Winelife pincészet jóvoltából.
A Fertő-táj tulajdonképpen a Soproni Borvidék része, amiről rendszerint a kékfrankos, és úgy általában a vörösbor jut eszünkbe, pedig nem baj, ha észben tartjuk, hogy bizony fehér szőlő is terem az ottani lankákon. Közülük pedig kiemelkedik a Grüner Veltliner. Nem véletlenül használom a német megnevezést, hiszen a fajta a szomszédos Ausztriából származik, sőt az osztrák szőlőtermő területek több mint egynegyedét adja. Szülőhelye egyébként valószínűleg Burgenland, és a hozzáértők szerint a sokak által ismert és szeretett Tramini, valamint a St. Georgen fajták természetes kereszteződésével jött létre.
Egyébként csak a 20. század közepén terjedt el, szóval ha Zsófi nagypapája még nem feltétlenül ezt itta a kacsazsíros krumplikása mellé, az emiatt lehet.
Egyébként amúgy sem olyan régóta foglalkoznak komolyabban a fajtával, mivel korábban sok borász inkább a zöld velteliniben rejlő mennyiségi – meglehetősen bőtermő fajta - lehetőségeket használta ki, és nem a minőségit. Így viszont másodhegedűs szerepbe kényszerítették a rajnai rizling mellett, szóval volt honnan kitörni.
Na de nézzük a Winelife borászának, Linzer Sámuelnek a zöld veltelinijét, amiről nekem tényleg a tavasz jut eszembe. Megfelelő hőmérsékletre hűtve valóban és jó értelemben zöld, üde, friss, ropogós. Igazi reduktív tétel a 2020-as évjáratból, meglehetősen intenzív illattal, amelyben a sauvignon blanc-hoz hasonlóan, a frissen vágott fű, illetve széna jegyei dominálnak, de legalább ennyire kiérezhető belőle egyfajta zöldalmás aroma is. Ízében is valódi iskolapéldája a reduktív tételeknek, könnyen értelmezhető, zöldalmás, kicsit kesernyésebb őszibarackos jegyek határozzák meg, szinte roppan a szájban a frissessége.
Mivel a krumplikása is egy egyszerű és könnyen értelmezhető étel, úgy gondolom, jó kísérői egymásnak, hovatovább, akár úgy is mondhatjuk, hogy a ropogós krumplikockák ideális borkorcsolyák a zöld veltelini mellé. Akárhogy is, ha Zsófi nagypapája ezt a bort kapta volna a seregben a krumplikásához, akkor nem lett volna szüksége a kacsazsírra.