Őseink spórolós karácsonyi fogásai: ezek az inflációgyilkos ételek 100 éve taroltak

Milyen ételeket fogyasztottak a magyarok 100 évvel ezelőtt, miért volt kötelező elem karácsonykor a dió vagy a mák? Mi a helyzet az almával és a mézzel? Milyen ételeket volt tilos karácsonykor fogyasztani, mit szimbolizáltak az elfogyasztott élelmiszerek? Honnan ered a karácsonyfaállítás hagyománya, mikor honosodott meg a szokás Magyarországon? Járjunk utána, hogyan készíthetünk csodás karácsonyi menüsort fillérekből az eredeti karácsonyi szabályok betartásával, kipróbált receptjeinkkel mutatjuk, hogyan készítsük el őket!

Lehet pénztárcabarát a karácsony?

Köztudottan karácsony a legdrágább ünnepünk, azonban mint minden más esetben, itt is képesek lehetünk meghúzni a határt ésszerű kereteken belül, hogy a vidám ünneplés ne forduljon át féktelen költekezésbe. A karácsonyi időszak számos szempontból többletköltséget jelent a családnak: a karácsonyfa megvásárlása és díszítése az idei árakon nem lesz piskóta, az ajándékvásárlásról nem is beszélve, ám a legnagyobb költséget talán mégis a karácsonyi ünnepi eszem-iszom jelenti, hiszen nincs, aki ne érezné a 40%-os élelmiszerinfláció hatásait.

Aggodalomra semmi ok: bizony a karácsonyt is megúszhatjuk fillérekből! Spórolós karácsonyi tippjeink közé tartozik, hogy próbáljunk meg eleve kevesebb dekorációt vásárolni (használjuk a tavalyi karácsonyfadíszeket, égősorokat, műfenyő esetében a fára sem kell költenünk) és készítsünk el minél több mindent házilag. Utóbbi esetben az ajándékokra is gondoltunk: míg a gyermekek esetében sokszor nem tudjuk kikerülni a vásárolt ajándékot, addig a rokonaink, barátaink részére el sem tudunk képzelni szebb és személyesebb meglepetést, mint a házilag készített karácsonyi gasztroajándékok.

A karácsonyi menünél sem szükséges sokat költenünk, akár egy egyszerű hétvégi ebéd árából összehozhatjuk az ünnepi lakomát. Nyúljunk vissza a nagyszüleink, dédszüleink korabeli receptekhez, máris láthatjuk, hogy a magszokott karácsonyi alapanyagokból jóval egyszerűbb, filléres ételek is készíthetők, amelyek nem csorbítják az ünnep fényét. Ha már elődjeink szokásainál tartunk, mégis mit tettek ők az ünnepi asztalra? Hogyan ünnepelték a karácsonyt, egyáltalán mikor honosodott meg a szokás a magyar köztudatban?

Ezért állítunk karácsonyfát az ünnepekre

A karácsonyfa állítás hagyománya a 16. századi Németországból származik, ahol a legendák szerint Luther Márton volt az első, aki karácsonyfával ünnepelt. A lutheránus hívek körében a középkorban szokássá vált kivágni egy fiatal örökzöld fát, ami az ifjú élet feláldozásával Jézus Krisztus áldozatát jeleníti meg. Korábban, még a karácsonyfák előtt jellemző volt a karácsonyi piramis állítása is, amelyet a későbbiekben fokozatosan fenyőágakkal díszítettek fel, míg a fenyőfa teljesen fel nem váltotta a régi szimbólumot.

A karácsonyfa a középkorban a nemeseknek járó luxuscikkek közé tartozott, a nép körében csak a 20. század során terjedt el világi szokás formájában. Magyarországon szintén ebben az időszakban kezdtek fenyőfát díszíteni német mintára, kezdetben gyertyákkal, a későbbiekben égősorral díszítve. A karácsonyfák díszítése igen változatos: van, ahol ehető díszeket, fűszereket akasztanak a fára, máshol inkább az üveggömbök, girlandok dominálnak, azonban egyedül Magyarországon tesznek szaloncukrot a fára. Ezek francia eredetű, színes papírba csomagolt édességek szintén a 19. században terjedtek el itthon, kezdetben kizárólag kézzel készítették őket. Magyarországon hagyományosan szenteste díszítjük a fát és ekkor adjuk át az egymásnak készített vagy vásárolt ajándékokat is.

Jószágbehajtás, Luca-nap, Advent

Ugyanúgy, ahogy farsang alatt vagy éppen húsvétkor, a karácsonyi ünnepkörnek is megvoltak a maga egyházi és világi szokásai, mágikus rítusai. Régen, még a zömében állattartással foglalkozó őseink korában az időszámítás összeforrt a nyári legeltetéssel és a téli szálláshelyre való jószágbehajtással, így egészen a 16. századig karácsonykor ünnepelték az újévet is.

Az egyik legérdekesebb népi hagyományunk az időszakban a Luca-napi székfaragás: december 13-án kezdik el faragni egy darab fából, szegek használata nélkül a lucaszéket, ami karácsonyig készül. A mise napján, ha valaki felállt a lucaszékre, megláthatta, ki a faluban a boszorkány (a régi hiedelmek szerint ezen a napon Szent Luca boszorkánnyá változott). A hosszú, sötét téli éjszakákon ólálkodó boszorkányok ellen a kulcslyukakba fokhagymát dugtak vagy keresztet rajzoltak vele az ajtóra, de a keresztbe rakott seprű és az ajtófélfába állított kés is a boszorkányok elűzését szolgálta.

Luca-napon tilos volt kölcsönkérni és kölcsönadni, mert a kérdéses tárgy könnyen a boszorkányok kezére juthatott. Ezen a napon a lányoknak tilos volt dolgozni, fonni vagy varrni, különben nem fognak tojni a tyúkok. Ehhez a naphoz kötődnek a jövendőbeli megjóslását célzó szerelmi varázslatok is, emellett az ifjak ilyenkor körbejártak köszönteni az ismerősöknél, adományért cserébe – viszont, ha semmit sem kaptak, jókívánságok helyett átkokat szórtak.

December 24-ig tart az Adventi időszak: a karácsony előtti négy vasárnapon minden nap eggyel több gyertyát gyújtunk meg az adventi koszorún. Az első gyertya a hit jelképe (Ádámot és Évát szimbolizálja, akiknek Isten elsőként ígérte meg a megváltást), a második a reményé (a zsidó nép szimbóluma, akiknek Isten megígérte, hogy közülük kerül ki a Messiás), a harmadik gyertya az öröm jelképe (Szűz Máriát szimbolizálja, aki megszülte Jézust), a negyedik adventi gyertya pedig a szeretet jelképe (Szent Jánost szimbolizálja, aki Jézus közelgő eljöveteléről és a bűnbánatról prédikál). Az adventi gyertyák lila színűek, kivéve a harmadik, ugyanis az öröm színe a rózsaszín.

Karácsonyi népi hagyományok

A Kárpát-medence térségében, ahogy a legtöbb európai országban is, szinte kötelező karácsonyi program volt a betlehemezés: a Kis Jézus születésének történetét élő szereplőkkel és bábokkal is eljátszhatták. A betlehemezés ijesztőbb verziója a székelyföldi „csobánolás”, mikor a történetet felnőtt férfiak játszották el, rémisztő, állatbőrből készült maszkokkal, a pásztorok pedig zajkeltő eszközökkel körbejárva űzték el a gonosz szellemeket – a szokások már-már egészen a farsangi busójárásra emlékeztethetnek minket.

Regölésnek nevezték azt a szokást, mikor karácsony másnapján a fiúk és a férfiak kántálva, énekelve körbejártak a faluban, hogy bőséget és boldogságot kívánjanak mindenkinek. A Dunántúlon láncos botot és dudát is vittek magukkal, hogy a lányos házaknál a regöléssel, mintegy szerelmi varázslattal összekössenek egy hajadont egy udvarlóval. December 26-a István napja, így gyakran a regölők Szent István király szolgáiként mutatkoztak be.

Ipolysági csordásszokás volt a vesszőköteg körbehordozása: a csordás minden marhatartó házhoz bekopogtatott, ahol a gazdaasszony annyi vesszőt vett ki a kötegből, ahány tehenük volt. Ezekkel megcsapkodta a csordás lábát, hogy biztosítja az újévi bőséges tejhozamot. Szokás volt még a karácsonyi pásztorjárás is kifordított bundában: a kispásztor vitte a betlehemi jászolt, a többiek a pásztorbotjukat, énekelve gyűjtöttek adományokat.

A „mendikálás” szintén ünnepi gyűjtögetést, koldulást jelölt, ám ebben az esetben gyerekek szereztek karácsonyi étkeket énekért cserébe. Karácsony böjtjén (a jó katolikusok csak kenyeret és olajba áztatott savanyúkáposztát fogyasztottak, máshol üres bableves vagy mákos guba készült), vagy néhány nappal karácsony előtt történt az ostyahordás, amikor a kántortanító minden családnak elküldte a megfelelő számú ostyát – ezt a karácsonyi vacsorán fogyasztották el mézzel, fokhagymával.

December 27-én, Szent János napján történt a borszentelés: a megszentelt bornak mágikus gyógyítóerőt tulajdonítottak. December 28-án tartották továbbá az Aprószentek napját, ami a Heródes által Betlehemben kivégeztetett kisdedek ünnepe, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy fiúnak születtek. Ezen a napon a gyerekeket a szomszédba küldték, ahol megvesszőzték őket, hogy egészségesek maradjanak.

Mit szimbolizáltak a karácsonyi ételek?

A tévhitekkel ellentétben karácsony böjti időszaknak számított, így – habár a szabályok nem voltak olyan szigorúak, mint nagyböjt idején - sehol sem ettek húst, egyetlen kivételtől eltekintve, ami a hal – innen ered, hogy karácsonykor hagyományosan halászlevet kínálnak a legtöbb családnál. A főfogás régen is rendszerint valamilyen leves, vagy annál sűrűbb, zöldségekből vagy aszalt gyümölcsökből készült leves volt. Karácsony táján előszeretettel fogyasztották a száraz hüvelyeseket, például a lencsét és a babot, amelyeket gazdagsághozó ételekként tartottak számon.

Egyes helyeken olyannyira tartották ezt a szokást, hogy a lencsével elkevert babot még a háziállatok hátára is rákenték, hogy kövérebbek, értékesebbek legyenek. Olyan szezonális élelmiszerek is előkerültek karácsonykor, mint a sült tök és a különféle nyáron elrakott befőttek, kompótok, melyeknek fogyasztásával az eljövendő újévet is „megédesítették”. A mézes-mákos tészta fogyasztásához játékos szokások kötődnek: ha egy leány a család egy férfitagjának lekapta a villájáról az első falat mákos tésztát és kiszaladt vele a ház elé, úgy hívták a jövendőbelijét, mint akit először meglátott az utcán.

Jósló erőt tulajdonítottak a karácsonyi gombafogyasztásnak is: úgy tartották, hogy aki nem eszik gombát karácsonykor, annak nem lesz baromfija az újévben. A mákhoz szintén a jó szerencsét és a gazdagságot kötötték, míg a dióval a család egészségéről jósoltak: ha a feltört dió szép volt, a családra jó egészség várt az újévben, ám ha rossz dió került ki a héjból, az betegséget jelentett. A dió emellett a Kis Jézust is szimbolizálta Szűz Mária méhében, sőt, mivel a héjában ülő dió a koponyában rejtőző agyra emlékeztetett, sokan úgy tartották, a diófogyasztás jót tesz a szellemi képességeknek is.

Szintén karácsonyi étek volt az alma, amit viszont szépségvarázsló tulajdonságáért kellett fogyasztani: az éjféli misére hívó harangszókor az almát a leányoknak a kútból húzott „aranyvízbe” kellett mártaniuk, és az almáról lefolyó vízben mosdaniuk. Ha az almát magukkal vitték a misére, majd másnap, a ház előtt ették meg, megláthatták az utcán a jövendőbelijüket is. Az almát a hüvelyesekhez hasonlóan odaadták ilyenkor az állatoknak is, hogy ők is szépek legyenek, emellett a palócoknál az alma szimbolikus karácsonyi szétosztása az összetartozást jelképezte.

A karácsonyi ünnepi asztalt gyakran piros terítővel terítették meg – a piros ebben az esetben az öröm színe -, az asztal alá a jászolt szimbolizáló szalmát szórtak. Karácsony és vízkereszt közt volt a „tizenketted”, avagy a „két karácsony köze”, mikor érintetlenül hagyták a karácsonyi maradékokat. Nem volt szabad ilyenkor mosni, bőrholmit felakasztani, hüvelyest fogyasztani, ugyanis ebben a „veszélyes” időszakban könnyű volt rontást hozni a házra.

Örök klasszikus karácsonyi receptek

A klasszikus karácsonyi alapanyagok a mai napig megmaradtak a köztudatban. A legtöbb magyar háztartásban évekre, évtizedekre visszatekintő szokások szerint főzik meg a menüstort, aminek gyakran elengedhetetlen eleme a karácsonyi halászlé (bajai vagy szegedi halászlé – nem mindegy!) vagy a hagyományos tyúkhúsleves csigatésztával. Egyesek az előételek tekintetében gesztenyekrémlevessel, zellerkrémlevessel vagy éppen sütőtök krémlevessel újítanak, ám mindez teljesen összeegyeztethető egy nagy adag klasszikus magyaros káposztás egytálétellel – ide soroljuk a töltött káposzta mellett a székelykáposztát és a toroskáposztát is.

Sokan az ünnepek alatt is ragaszkodnak a pörkölthöz: ilyenkor kerül elő a vörösboros marhapörkölt mellett a vaddisznópörkölt vagy éppen a csirkepaprikás, másoknál a gombapaprikás, mindezekből remek tárkonyos raguleves üthető föl, ha meguntuk a maradékot. A hagyományos sültek közé tartozik ilyenkor a kacsamell és a kacsacomb sütése, de egy adag konfitált libacombbal sem lőhetünk mellé, főleg, ha dinsztelt káposztát is tálalunk köret gyanánt, na és persze – már ha mégsem a spórolásról szól a karácsony – a kacsamáj és a hízott libamáj sütése is jellemző.

A klasszikus karácsonyi desszertek közé tartozik a mézeskalács, a máglyarakás, a gesztenyepüré és természetesen a bejgli nevű diós vagy mákos kalács kelttésztából. Kerülhet mellettük az asztalra gyümölcskenyér vagy püspökkenyér, ínycsiklandozó aranygaluska vaníliasodóval, és sokan készítenek ilyenkor vargabélest és tiramisut is. A klasszikus karácsonyi aprósütemények közé soroljuk a Kossuth-kiflit, a hókiflit, a kókuszgolyót és a kókuszkockát, a retro kókusztekercset vagy keksztekercset, és a mézes puszedlit is.

Mit ettek őseink 100 évvel ezelőtt?

Mondanunk sem kell, több, mint egy emberöltővel ezelőtt még teljesen máshogy nézett ki a karácsonyi ünnepi asztal, hiszen közel sem volt ennyi egzotikum (régen még a kókusz vagy a vanília sem volt elérhető itthon) és finomított élelmiszer a boltok polcain. A fentiekben említett tipikus téli, karácsonytáji alapanyagokat, főleg a diót, a mákot és az almát gyakran párosították főtt és sült tésztafélékkel, sokszor a túrós töltelék is előkerült (pl. túrós pite esetén).

A karácsonykor népszerű sós és édes tésztás sütemények közé tartozott a fonott kalács, a különböző pogácsafélék, a perec sütése vagy a friss élesztős és kovászos kenyér sütése. Egyes térségekben az állatok is kaptak egy-egy cipót, kalácsot, volt, ahol 9 szem borssal vagy 9 gerezd fokhagymával ízesítették azt. Az állatok megajándékozásának is megvolt a maga szerepe, ugyanis a gazdák azt remélték, az újévben jószágaik viszonozzák majd a jóságot. Ahogy a böjti szokások lazultak, úgy került az asztalra egyre gyakrabban pulyka vagy disznóság – sokan éppen az ünnepek miatt karácsony előttre időzítették a hagyományosan február végéig tartó disznótoros időszakot. Ahol disznót vágtak, ott a karácsonyi hurka és kolbász sütése sem maradhatott el.

Az 100 évvel ez előtti magyar karácsonyokon vidékenként más-más finomságokat fogyasztottak: a Jászságban például a böjti ebéd hétféle ételből állt: pálinkaivásból, fokhagymanyelésből, habart bablevesből, mézes-mákos csíkból, aszalt szilvából, aszalt almából, dióból és sült tökből. Ezt követően elsőnek az ostyát ették, utána jöhetett a fokhagyma, alma. Habár manapság gyakran kerül a tányérra pisztráng vagy lazac, régebben a fogas, a harcsa és a ponty készítése volt a jellemző.

A régi karácsonyi sütemények közé tartozott a korábban említett diós és mákos kalácsfélék mellett a klasszikus magyaros almás pite, illetve a hájas tészta is. Az „öntött tészták”, avagy a kevert tészták is elterjedtek voltak, amelyeket nem kellett keleszteni – ezekhez gyakran adtak különféle magvakat és a nyáron eltett aszalványokat, például aszalt szilvát, barackot, almát, mazsolát az őszi szüreti időkből. Ennyi finomság után vétek lenne nem főzni valamit – nézzük, milyen régi-új, igazi ünnepi hangulatot idéző, mégis spórolós karácsonyi menüt sikerült összeállítanunk!

Előétel: Habart bableves füstölt csülökhússal

A karácsonyi bableves receptje eredetileg – mivel böjti ételről van szó -, nem tartalmazott húst, azonban mivel az ünnepek az elmúlt évtizedekben összeforrtak a disznótoros hagyományokkal, mi jó magyar szokás szerint megbolondítjuk a levesünket egy kis füstölt disznóhússal.

Hozzávalók

• 500 g száraz bab
• 500 g füstölt sertéscsülök
• 100 g húsos szalonna
• 1 csokor friss petrezselyemzöld
• 2 db sárgarépa
• 1 db fehérrépa
• 1 db hagyma
• 1 kis darab zeller
• 2 db babérlevél
• 4 gerezd fokhagyma
• 2 ek liszt
• 4 ek tejföl
• 2 ek ecet
• 2 ek őrölt pirospaprika
• só, bors ízlés szerint

A leves elkészítése

Előkészületek gyanánt áztassuk be a babot bővízben előző éjszakára. A füstölt csülköt mindenképpen elő kell főzni egy külön edényben, annyi vízben, amennyi bőséggel ellepi – ebből a főzővízből tegyünk félre egy litert alaplé gyanánt, hogy kellően füstös legyen a levesünk, de mégse tegyük túlzottan sóssá, hiszen a csülök íze nagyon intenzív.

Ha sikerült kiviteleznünk az előkészületeket, kockázzuk fel a szalonnát és olvasszuk ki a zsírját egy lábasban. Amikor a szalonna elkezd megüvegesedni, adjuk hozzá a finomra aprított hagymát és a fokhagymát, egy kevés sót, majd dinszteljük meg őket. Ekkor szórjuk hozzá az őrölt pirospaprikát is, keverjük a zsírban simára, mint a rántást, majd húzzuk föl a csülök félretett főzőlevével és adjuk hozzá a beáztatott babot. Pótoljuk annyi vízzel, amennyi bőségesen ellepi, ízesítsük borssal és babérlevével, majd főzzük addig, míg a bab félkész nem lesz (kb. 30 perc).

Ha a bab félig megfőtt, adjuk hozzá a leveshez a zellert, a felkarikázott répát, fehérrépát és főzzük készre. A felkockázott, főtt füstölt csülköt a legvégén adjuk hozzá, végül a lisztből és a tejfölből készítsünk habarást, amit apránként felhúzunk a bableves levével, végül visszaöntünk a fazékba. Levesbetét gyanánt készíthetünk csipetkét is.

Főétel: Tiszai káposztás harcsa

A karácsonyi étkezés ősi aranyszabályát, a halfogyasztást most sem felejtjük el: kombináljuk a finom, szálkamentes és könnyen beszerezhető harcsahúst (nyugodtan készítsük az olcsóbb afrikai harcsából a drágább, magyar folyami helyett) a szezonális, karácsonyi alapanyagok közül a savanyú káposztával és a tejföllel, hogy igazán gazdag, krémes étel készülhessen.

Hozzávalók

• 1 kg harcsafilé
• 800 g savanyú káposzta
• 2 fej vöröshagyma
• 2 db babérlevél
• 1,5 dl száraz fehérbor
• 1 csokor friss kapor
• ½ citrom leve
• 4 gerezd fokhagyma
• 4 ek liszt
• 4 ek őrölt pirospaprika
• 300 g tejföl
• ~4 ek napraforgóolaj
• só, bors ízlés szerint

A recept elkészítése

Aprítsuk fel a vöröshagymát, majd dinszteljük meg sóval ízesítve egy kevés olajon. A savanyú káposztát öblítsük át, majd keverjük a hagymához, ízesítsük babérlevéllel és borssal. Öntsük a káposztás alapra a fehérbort, pároljuk kb. 30 percen keresztül, majd főzzük el a lé nagyrészét. Egyengessük el a káposztánkat egy nagyobb jénai tál alján, majd vegyük elő a harcsaszeleteket.

Mossuk meg a halat, töröljük szárazra, sózzuk, majd forgassuk a liszt és az őrölt fűszerpaprika keverékébe. Hevítsük fel a maradék olajat egy tiszta serpenyőben, majd süssük le a harcsa mindkét oldalát (nem kell teljesen átsütni, elég, ha csak egy kis pörzsanyagot képzünk a húsra a fűszeres liszttel). A kész harcsákat fektessük a káposztás rétegre.

Keverjük ki a tejfölt a finomra aprított kaporral, az áttört fokhagymával és a citromlével, majd borítsuk be vele egyenletesen a káposztás harcsa tetejét. Tegyük az egészet 180°-ra előmelegített sütőbe, majd süssük készre körülbelül 20 perc alatt. Tálaljuk melegen, kínáljunk hozzá egy kis friss kenyeret, illetve ízlés szerint fehérbort.

Desszert: Mákos bobájka

Egyetlen hagyományos karácsonyi menüsorból sem maradhat ki egy jól megérdemelt mákos desszert, amivel remélhetőleg nem csak a hasunkat tömjük meg, de szerencsét is hozhatunk a házhoz. A mákos bobájka nem más, mint az eredeti mákos guba, amit kelttésztával készítettek (aggodalomra semmi ok, nyugodtan kiválthatjuk szikkadt kiflivel).

A tészta hozzávalói

• 500 g búza finomliszt
• 50 g kristálycukor
• 50 g vaj (szobahőmérsékletű)
• 2 dl víz (kézmeleg)
• 30 g friss élesztő
• 1 db tojás + 1 db tojás a kenéshez
• 1 ek vaníliaaroma
• 1 bio citrom héja
• 1 mk só

A vaníliasodó hozzávalói

• 1 l tej
• 4 db tojássárgája
• 100 g kristálycukor
• 40 g vaj
• 2 ek búza finomliszt
• 3 cs vaníliás cukor

A feltét hozzávalói

• 250 g darált mák
• 150 g porcukor

A bobájka elkészítése

Az eredeti mákos guba egy egyszerű kelttésztával készül: ehhez futtassuk fel az élesztőt a langymeleg vízben (ne legyen se túl meleg, se túl hűvös) egy kevés cukorral, közben keverjük össze egy nagy tálban a száraz hozzávalókat (liszt, cukor, só), reszeljük bele egy kezeletlen héjú citrom héját és ízesítsük egy kevés vaníliaaromával. Morzsoljuk el benne a vajat, adjuk hozzá a tojást, majd folyamatosan adagoljuk bele az élesztős vizet is és dagasszuk homogén masszává.

Ahogy más kelttészták esetében, úgy a bobájka tésztájánál is 1 órás kelesztési idővel kell számolnunk, egy tiszta konyharuhával letakart edényben. Tegyük az edényt minél melegebb helyre, ha a lakásunk hideg, a radiátor mellé. Ha megkelt a tésztánk, felezzük el háromszor, hogy 8 egyforma darabot kapjunk, ezekből liszt segítségével formázzunk kiflire emlékeztető rudakat. Helyezzük ezeket egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd következhet egy 25-30 perces másodkelesztés, szintén minél melegebb helyen.

Sütés előtt verjük fel a kenéshez félretett tojásunkat, majd mind a nyolc rudat kenjük meg vele alaposan. A bobájka tésztáját 200°C-ra előmelegített sütőben, hőlégkeveréses módban, 18-20 perc alatt süssük készre, majd hagyjuk rácson kiszáradni. Frissen is felhasználhatjuk a továbbiakban, azonban régen egy éjszakára kinn hagyták szikkadni őket. Az eredeti bobájka receptje szerint a felkarikázott tésztát egy pillanatra vízbe mártjuk, majd cukros mákkal ízesítve tálaljuk is – mi ennél a lépésnél inkább a modern verzióra szavazunk és vaníliasodót készítünk hozzá.

A vaníliasodó elkészítése

Válasszuk szét a tojásokat, a sárgákat keverjük ki a kristálycukorral, a liszttel, majd hígítsuk kb. 1,5 dl tejjel – addig keverjük, míg csomómentes nem lesz. A tejet öntsük egy fazékba, tegyük fel a tűzre és főzzük forráspontig, benne a vaníliás cukorral, majd kis lángon főzve apránként adjuk hozzá a tojásos keveréket, folyamatos kevergetés közben. A sodó lassacskán besűrűsödik, a vajat a végén fogjuk hozzáadni (ízlés szerint lehet többet, kevesebbet is az előírtnál).

A mákos bobájka összeállítása

Karikázzuk fel a kelt tészta rudakat, tegyük egy mély tepsibe vagy jénai tálba és locsoljuk meg a vaníliasodóval. Forgassuk össze az egészet a mákkal és a porcukorral (szintén ízlés szerinti mennyiségben), a kimaradt tojásfehérjéket egy kis cukorral felverve szintén hozzákeverhetjük, vagy dekorációként a tetejére is kanalazhatjuk a sütés előtt. Süssük össze az egészet 10 perc alatt, 200°C-os sütőben (opcionális), kínáljuk jó szaftosan, akár egy kis extra vaníliasodóval (pudinggal is készíthetjük).

Borajánló: Gróf Degenfeld Fortissimo Late Harvest, 2016

Laktató, ízekben és illatokban változatos lakománk mellé karácsonyra egy üveg édes tokajit ajánlunk, ami kiválóan passzol mind a mákos-vaníliás ízvilágú desszertünkhöz, mind a harcsához, amit főétel gyanánt készítettünk. A tarcali Gróf Degenfeld Kastélyszállóhoz tartozó szőlőbirtokot 2019-ben Magyarország legszebb szőlőbirtokává választották. A család több mint 150 éves hagyományai alapján 1994-ben élesztette újjá a hegyaljai szőlőbirtokot, ahol száraz borokat és édes különlegességeket is készítenek, a régió három vezető szőlőfajtájából, a furmintból, a Hárslevelűből és a Muscat Blanc-ból. A pincészet kései szüretelésű borai közé tartozik a Fortissimo, amelynek illatában felismerhetjük a hársfavirágot, gyümölcsös aromái között pedig a körte és az alma jegyeit ízlelhetjük meg, lecsengésekor a sárgadinnye ízét is megjeleníti, mindeközben kiélvezhetjük a jellegzetes tokaji ásványosságot.