Közeleg az ünnep: nem várható áremelés, de telik idén karácsonyi halvacsorára?

MTI 2024. november 21. 09:32

A haltermelők az idei karácsonyi szezonra sem terveznek áremelést, amennyiben a kereskedelmi láncok is a tavalyi árréseket alkalmazzák, a családok a tavalyi árszinten juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz - közölte szerdán az Agroinform.hu.

A közleményben idézik Németh Istvánt, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnökét, aki szerint

  • az élőponty ára kilogrammonként 1800-2200 forint között alakul
  • a szeletelt ponty 3500-4000 forintba kerül majd.
  • Az afrikai harcsa filéjéért 4000 forint körüli összeget kérnek majd a kereskedők,
  • míg a filézett szürke harcsa kilójának ára 8000-9000 forint között alakulhat az idei szezonban.

A portál kiemelte, az egy főre jutó halfogyasztás nemzetközi összehasonlításban továbbra is igen alacsony, 6,5-7 kilogramm, szemben az Európai Unió évi 22 kilogrammos átlagával. A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a visszafogott hazai fogyasztásnak is több mint harmada az év legvégére koncentrálódik.

Magyarországon több mint 25 ezer hektárnyi vízterületen működnek tógazdaságok. A hazai haltermelők helyzetét idén elsősorban a nyár második felében tomboló aszály rontotta, ami elsősorban a vízutánpótlási problémákban, a vízminőség romlásában öltött testet. A magas vízhőmérséklet a minőségromáson kívül felgyorsította a halak anyagcseréjét is, ami többlettakarmányt igényelt, miközben a testtömeg-gyarapodás elmaradt az átlagtól

- közölte a lap.

Címlapkép: Getty Images