Hasítanak ezek a befektetések: durván jól járt az a magyar, aki 2024-ben ide tette a pénzét

Pénzcentrum   
  Megosztom
Hasítanak ezek a befektetések: durván jól járt az a magyar, aki 2024-ben ide tette a pénzét

Nagy nyereségre tett szert 2024-ben az, aki jó papírokba fektetett akár a magyar, akár a nemzetközi részvénypiacon. Mint a Pénzcentrum szakértőktől megtudta, idén leginkább a tech-papírok hasítottak, de nagyot ment a bitcoin is.


 


 

Ahogy a Pénzcentrum cikkéből kiderül, 2024 sem volt mentes a komoly tőzsdei menetelésektől, számos részvény hozott nagyon sok pénzt azoknak, akik voltak annyira bátrak, hogy oda tegyék a megtakarított pénzüket.

A kriptovaluta idén ismét történelmi csúcsra ugrott: e sorok írásakor felette jár a százezer dolláros árfolyamnak, vagyis egyetlen bitcoin jelen pillanatban több, mint 39 millió forintba kerül.

A bitcoin szárnyalására az elemzők sokasága azt tartja a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy éppen Donald Trump novemberi győzelme hozta a hatalmas ugrást. Az Egyesült Államokban a mai napig hiányzik egy egységesnek mondható szabályozás az elfogadásról - még úgy is, hogy természetesen sokmillióan kereskednek vele csak ebben az országban. Azzal azonban, hogy Elon Musk, a Tesla és az X dollármilliárdos tulajdonosa fontos kormányzati pozíciót kap a januárban felálló kormányban, várhatóan erre is lesz majd valami kitalálva, mégpedig hamarosan. Az ezzel járó stabilitás ígérete pedig máris az egekbe lökte az árfolyamot.

-írta a Pénzcentrum, a lap azonban arra is figyelmeztetett, hogy a bitcoinnal épp olyan óvatosnak érdemes lenni, mint bármilyen kriptovalutával, amelyek egyetlen országban sem számítanak rendes fizetőeszköznek.

Nagyon rossz éve volt az autóiparnak a tőzsdén

Egy techrészvényt említett 2024 legjobbjai között Kaszab Balázs, a Portolio részvénypiaci elemzője. Mint fogalmazott, annak ellenére, hogy az év utolsó hónapjai már nem olyan fényesek, ki lehet nevezni az Nvidiát az év egyik legjobban teljesítő papírjának.

Ha a részvénypiacokat nézzük, akkor az elmúlt hónapokban látott megtorpanása ellenére is az Nvidia volt az idei év tőzsdei sztárja. A vállalat részvényei több mint 187 százalékot emelkedtek idén az erős AI-sztorinak köszönhetően, ugyanis hatalmas a kereslet a cég termékei iránt, ez pedig várhatóan a következő negyedévekben is így marad majd

- mondta Kaszab Balázs. A legrosszabbak között a gyengélkedő autóipari szereplőket említette, kiemelve, hogy ez leginkább a keresletcsökkenésnek köszönhető.

A cikk folytatása ITT olvasható!

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

penzcentrum

befektetés

nyereség

állampapír

részvény