Itt a bejelentés: még az idén 1,5 milliárd forint többlettámogatást kapnak ezek a gazdák

MTI   
  Megosztom
Itt a bejelentés: még az idén 1,5 milliárd forint többlettámogatást kapnak ezek a gazdák

A baromfi állatjóléti programban résztvevő víziszárnyas-tartók még az idei évben csaknem 1,5 milliárd forint egyszeri és kiegészítő jellegű többlettámogatásban részesülnek. Ezzel az intézkedéssel segíti az Agrárminisztérium (AM) a víziszárnyas ágazatot, amely az elmúlt időszakban komoly kihívásokkal, mint a madárinfluenza és a kedvezőtlen piaci viszonyok, szembesült - jelentette be pénteken a minisztérium.

A közlemény szerint a többlettámogatás jogalapja a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 11/2019. (IV. 1.) AM rendelet, amely alapján a programban részt vevő állattartók - köztük a víziszárnyas-tartók -, a hazai és a nemzeti előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalásokat teljesítenek.

Az Agrárminisztérium a baromfi állatjóléti programban részt vevő víziszárnyas-tartók számára a 2024/2025. támogatási év első és második negyedéveinek (2024. április 16. - 2024. október 15.) vonatkozásában benyújtott támogatási igényeik kielégítésére visszamenőlegesen, egyszeri jelleggel nyújtja a többlettámogatást. A 1,5 milliárd forint, más területen nem igényelt agrártámogatások révén vált e program keretei között felhasználhatóvá

- ismertette az AM.

Mint hozzáfűzték, a Magyar Államkincstár mindent megtesz annak érdekében, hogy az érintett állattartóknak a többlettámogatást mielőbb kifizesse.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

víziszárnyas-tartók

támogatás