A többnyire talajon fészkelő ludak, récék és bukók egyes fajai rendszeresen költenek vízközeli sziklafalak párkányain, erdők fáinak odvaiban is, ahonnan a frissen kikelt fiókáknak a mélybe kell vetniük magukat. A fészekhagyó fiatalok vastag és tömött, levegővel teli tollazata az azonnali úszóképesség mellett a sok méter magasan lévő fészekből kiugró fiatalok testi épségét is biztosítja, nagy százalékban megóvva őket a becsapódás végzetes sokkjától.
Balesetek természetesen ennek ellenére is előfordulnak, de összességében a tortúrát mindig túléli annyi fióka, hogy a kockázat megérje a szülőknek, a fajnak. Madaraknál is ismert a szupernormális viselkedés, amikor az erős motivációs (többnyire a fajfenntartáshoz kapcsolódó) hatás alatt álló élőlény bizonyos kulcsingerek hatására a szemlélő számára megdöbbentő, többnyire rekorddöntési kísérletnek tűnő dolgot tesz.
Úgy tűnik, hogy a városok magas épületei ilyen szupernormális kulcsingert jelentenek a költési izgalomban lévő tőkésréce-tojók számára, melyek így a fészkeiket a majdan kikelő fiókák számára nem megfelelő helyekre építik.
Szerencsére ezeken a bajba került családokon viszonylag egyszerűen lehet segíteni. A fiókák kikelését követően a fiatalokat és a tojót külön szállítódobozba téve (a madarak legtöbbször kézzel is könnyen befoghatók) a közeli Dunához, nagyobb vízhez lehet vinni, ahol nyugodtan elengedhetjük őket.
Érdekes kapcsolódó információ, hogy az eredetileg kavicsos zátonyokon, fövenyeken fészkelő kis lile is fel-felköltözik gyönkaviccsal burkolt lapos tetőkre (elsősorban településszéli szuper- és hipermarketes tetőire), ahol fészekhagyó röpképtelen fiókái hasonló problémával szembesülnek, mint a récék.
Címlapkép: Getty Images