Kiderült az igazság: farkasok tizedelik a vadakat, haszonállatokat ebben a megyében?

HelloVidék 2021. február 27. 12:06
A nagyragadozók jelenléte természetvédelmi és vadgazdálkodási szempontból is kívánatos, ezt a vonatkozó jogszabály is kimondja. Szükséges-e védekezni ellenük, és ha igen, miként?

A Heol.hu arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban több jelzés is érkezett szerkesztőségükbe, miszerint a környéken lévő erdős területeken elszaporodtak a farkasok. A cikkben azt írják, hogy az erdőjárók sok széttépett állattetemet láttak, és attól tartanak, hogy a ragadozók előbb-utóbb az állattartók portájára is beszabadulnak, és ott is pusztítanak.

A lap megkeresésére a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei azt mondták: a farkasok korábbi és mai előfordulási adatai közt egyaránt találunk dél-dunántúli, alföldi és észak-magyarországi eseteket is. Észak-Magyarországon a BNPI működési területének hegyvidéki erdős élőhelyein fordul elő a faj. Néhány helyi farkascsalád hozzávetőleges területét, territóriumát sikerült már megismerni. Az ismert helyeken előforduló családok élőhelyei kapcsolatban állnak egymással, de a fajnak az országhatár szlovákiai oldalán élő állományával is.

Az állattetemekkel kapcsolatban elmondták:

Az is megtörténhet, hogy a vadászok által sebzett, vagy egyszerűen a legyengült és elhullott vad tetemét, akár a kisragadozók, vagy akár a vaddisznók is elfogyasztják.

Hazai viszonyok közt kizárható, hogy a családi kötelékben élő farkasok létszáma egy-egy élőhelyen több tucatnyi egyedből álljon, mert bár a kora tavaszi időszakban a farkascsalád létszáma az újonnan született egyedekkel növekszik, de az utódok többsége, mintegy ötven-nyolcvan százaléka nem is éri meg az ivarérett kort, elpusztul. Az ivarérettséget elérő példányok a családról leválnak és új élőhelyeket keresnek maguknak.

A nagyragadozók jelenléte természetvédelmi és vadgazdálkodási szempontból is kívánatos, ezt a vonatkozó jogszabály is kimondja. Az állattartók védelme érdekében a BNPI a környező településeken már többeknek biztosított ingyenesen villanypásztort, jelenleg is két gazdálkodónak nyújtandó, hasonló támogatás áll előkészítés alatt. A technikai védelem kiegészült őshonos, termetes pásztorkutyák, például kuvaszok beszerzésével is. Jelenleg több mint húsz gazdálkodónak nyújtanak villanypásztoros segítséget, ezen gazdálkodók közül tíz rendelkezik nagytestű pásztorkutyával.

Címlapkép: Getty Images