Halálos lakástűz Borsodban: egy idős férfi életét követelték a lángok
Hétfő délelőtt érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Monokon kigyulladt egy épület. A Bem József utcában álló hetvenkét négyzetméteres családi házhoz három járművel vonultak a tűzoltók.
Oltás közben az épületben egy idős férfi holttestét találták meg. A munkálatok során egy felhevült gázpalackot kivittek a házból és lehűtötték azt, megelőzve ezzel, hogy felrobbanjon. Az épület födémje is égett, ezért az oltás érdekében a tetőt is meg kellett bontani. A tűz keletkezési körülményeinek feltárása érdekében tűzvizsgálati eljárás indul.
Idén januárban átlagosan naponta huszonnégy lakóépületben keletkezett tűz - tájékoztatott róla az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A nagyobb tűzesetek füstérzékelő használatával megelőzhetőek, hiszen a tűzről annak keletkezésekor tudomást szerzünk, és jó eséllyel meg tudjuk fékezni.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)