Fontos bejelentést tett a MÁV: hétfőtől ismét járnak a vonatok ezen a forgalmas vonalon

MTI 2024. szeptember 29. 19:07

Hétfőn üzemkezdettől újra járnak a vonatok Esztergom és Komárom között - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján.


 


 

Vasárnapi közleményükben azt írták: a vonatforgalom újraindulásával már nem kell pótlóbuszokra átszállni. Az S74-es vonatok a vonal teljes hosszán közlekednek.

A dunai árhullám levonulása után a vasúttársaság munkatársai eltávolították az Esztergom–Komárom vonal Lábatlan és Nyergesújfalu közötti szakaszán a vasúti pályát elmosódás ellen mintegy másfél kilométer hosszan védő fóliázást és a csaknem húszezer homokzsákot. A vasútvonal egy szakaszon a parton halad, így az egyben a vízügyi védmű részét képezi. A védekezés részeként Tátnál ezért megemelték a vasúti töltést, egy szintbe hozva az árvízvédelmi töltéssel, ezáltal segítve a vízügyi védekezést - részletezték a munkálatokat.

Kitértek arra is, hogy a forgalomba helyezésért megvizsgálták a teljes vasúti pályát, ahol szükséges volt, geotechnikai vizsgálatot is végeztek a szakemberek. A vizsgálatok eredményei alapján a vonatközlekedés biztonságosan megindulhat az árvízi védekezés miatt korábban lezárt vonalrészen.

Hétfőtől újra megnyitják az árvízhelyzetben korábban érintett 11-es út lezárt szakaszát (Táti rövidút), ezért a 812, 814, 817 és 819, valamint a T jelzésű helyi autóbuszok ismét az eredeti útvonalukon közlekednek. Hétfőtől így újra megállnak a Táti út és a Horgásztanya megállóhelyeken - olvasható a Mávinform közleményében.

Címlapkép: Getty Images