Újabb vasútvonal fejlesztési tervek készülnek: itt vannak a legfontosabb részletek
Villamosítják és az elővárosi közlekedés szolgálatába állítják a vasúti pályát.
Villamosítják és az elővárosi közlekedés szolgálatába állítják a vasúti pályát.
Baleset miatt késnek a vonatok a Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely, illetve a Hidasnémeti és a Budapest-Eger vonalon.
A tavasz beköszöntével sorra nyílnak meg újra a jobbnál jobb helyek vidéken, és ez alól a vidéki kisvasutak se kivételek. A HelloVidék most hat olyan bakancslistást helyet válogatott össze, amit feltétlen látni kell. Lássuk őket!
Csaknem kétezer négyzetméteren tíznél is több terepasztallal várják a látogatókat a 10. Szolnoki Országos Vasúttörténeti és Vasútmodell Kiállításon március 15. és 17. között az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban.
Hosszú kellemetlenségekkel járó hetek után december 9-én befejeződik a győri fővonal felújítása. A három hónapon át tartó munkálatok eredményeként teljesen megújult a Szárliget és Biatorbágy közötti vasúti útpálya.
Idén az év első nyolc hónapjában a tavalyi töredéke, csupán három halálos áldozata volt a vasúti átjáróban történt baleseteknek.
Több száz újabb ingatlan kisajátítására készül a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal építése miatt mindeközben ütemesen emelkednek a költségek is.
Nyolcvan villamos motorvonat beszerzésére irányuló keretmegállapodás megkötését tervezte a MÁV-START, most viszont kiderült, hogy a beruházásból nem lesz semmi.
Háromszáz millió forintos beruházás keretein belül újult meg Szombathelyen a helyi Vasútegészségügyi Központ épülete. A felújítás a Széchenyi 2020 Programnak és EU-s forrásoknak köszönhetően valósulhatott meg.
Az eredetileg tervezettnél jóval tovább, előreláthatóan december 10-éig marad a vágányzár, ami miatt nem tudnak átszállás nélkül, közvetlenül eljutni a magyar utasok vasúton nyugat-európai városokba.
Inárcs-Kakucs és Ócsa között, valamint Sáránd és Debrecen között is baleset miatt szünetel a vasúti forgalom.
A szakemberek szerint a villamos felsővezetéknek már a megközelítése is életveszélyes! 2 méteres távolságon belül akár halálos áramütést is okozhat.
Március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek az erdei vasút járatai a gemenci erdőben, és a pörbölyi Ökoturisztikai Központ is teljes szolgáltatással várja látogatókat a nemzeti ünnepen.
Összesen 10 millió eurós ajánlatot tett a magyar fél az osztrák Strabagnak a GYSEV Zrt.-ben lévő, mindössze 6,1 százalékos részvénycsomagjáért. A két országban működő vasúttársaságban a magyar állam tulajdonrésze 65,6 százalék.
December 10-től érvényes a MÁV új vasúti menetrendje, aminek kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit, jelentette be a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
Megkezdődik szombaton a győri vasúti fővonal felújításának utolsó, harmadik üteme; a munkálatok december 9-ig tartanak majd.
Kedden reggel 24 órás fokozott ellenőrzés kezdődik a vasúti biztonság érdekében. Az akció célja, hogy a vasúti kocsikat károsító erőszakos, garázda cselekményeket megelőzze, megszakítsa, a garázda magatartást tanúsító utasokat kiszűrje
Új vasúti járművek beszerzésével, illetve a vasúti hálózat megújításával jövőre megindul a vasútfelújítás. Erről Lázár János, építési és közlekedési miniszter beszélt Budakeszin egy új tanuszoda átadása után.
Sorra nyílnak az új intermodális vasúti terminálok Magyarországon a következő években, hogy kiszolgálják az épülő ipari üzemeket, valamint az egyre növekvő igényt a közúti áruszállítás vasútra terelésére.
Teljes vágányzár jön a győri fővonalon, ami miatt egy másik mellékvonal is elesik. Az eddigihez képest kétszer annyi autóbuszt állítanak majd szolgálatba, amelyek menetrendjét, útvonalát és mennyiségét összehangolják az utasigényekkel.