Tiltott eszközt használt a Balatonnál: súlyos büntetést kaphat
Orvhalászat miatt indítottak eljárást.
Orvhalászat miatt indítottak eljárást.
A pénzügyőrök a 11 millió forintot érő dohányárut lefoglalták, és ismeretlen elkövető ellen költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tettek.
Sikeres volt a fellépés a vásárlókat megtévesztő termékbemutatókkal szemben. A 2015 decemberében elfogadott törvénymódosítás megtiltotta az ingyenes juttatás, ajándék reklámját, és a fogyasztók eladósodásának megakadályozása érdekében az árubemutatókon a hitelközvetítést is.
Száznál több rendőr hajtott végre összehangolt akciót a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért szerdán Siófokon és más Balaton-parti településeken.
Egy somogyi faluban vezetnek a legtöbben ittasan, itt majdnem minden tizedik lakosra jutott egy ittas vezetés az év első felében.
Az Országgyűlés elfogadta a törvénymódosítást, miszerint szigorúbb büntetést kaphatnak az élelmiszerhamisítók.
Összesen mintegy 117 millió kárt okozott egy pécsi férfi azzal, hogy otthonában és egy helyi sportlétesítményben is lopta az áramot és a gázt tizenöt éven keresztül.
A közbiztonság egy rendkívül fontos szempont, ha lakhatásról van szó, a HelloVidék a PRE-STAT 2018-as statisztikái alapján utána járt, jelenleg hazánkban mely megyék a legbiztonságosabbak.
Tavaly tizenhárom százalékkal, 29 ezerrel kevesebb bűncselekményt regisztráltak, mint 2017-ben, összesen 186 724-et.
Online termékvásárlásokra fókuszáló akció indult az internetes csalók lebuktatására.
A közelgő mindenszentek és halottak napja nem csak a gyászolókat mozgósítja, hanem a fosztogatókat is. Így ügyeljünk értékeinkre a közelgő ünnepeken!
Még az állatvédők sem hittek a szemüknek, amikor egy csongrádi kocsmába lépve egy makákót találtak kutyakennelbe zárva.
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt emeltek vádat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tizenkét volt pénzügyőre és hat civil ellen.
Hazánkban Heves megyében és Budapesten történt a legtöbb betörés az elmúlt egy évben. Mutatjuk, mire utaznak a betörők és, hogyan védekezhetünk ellenük!
A portál szerint visszájára fordult az elmúlt évek bűnügyi trendje például Szekszárdon, itt kiemelkedően megnőtt a a regisztrált bűncselekmények száma. És ez még csak egy város a listán.
Egy férfi Üllőn és Bugyin is bankot rabolt, a rendőrség Ócsán vette őrizetbe a bűnelkövetőt. A férfi korábban egy vidéki tévében esti hírműsort vezetett.
A Nyíregyházi rendőrség elfogta a kórház tolvaját: az elkövető fél éven keresztül lopott pénztárcákat.
2018-ban összesen 1041 esetben emeltek vádat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt Magyarországon, ez a szám évek óta nem volt ilyen alacsony.
Nem meglepő módon a kisebb falvakban történt a legkevesebb súlyos bűneset, de azért kisvárosok között is voltak olyanok, amelyek kiemelkedően alacsony bűnözési rátával büszkélkedhettek.