Válságban a balatoni vendéglátás: 400 ezerért sem találnak munkaerőt
A magas béreket sokáig a többség nem tudja fizetni, így kénytelen lesz bezárni. Öt év alatt a balatoni kisvállalkozásoknak akár a fele is eltűnhet.
A magas béreket sokáig a többség nem tudja fizetni, így kénytelen lesz bezárni. Öt év alatt a balatoni kisvállalkozásoknak akár a fele is eltűnhet.
Alaposan meg fogja változtatni az új olajvagyon feltárása Kétújfalu, és a környező települések életét. Már el is indult az az előkészítő, tervező folyamat, ha minden jól megy, a Magyarországon kitermelt kőolaj mennyisége megduplázódhat.
Már tárgyalja a parlament az állattenyésztési törvényt, amely egy korszerű, európai követelményeknek megfelelő jogszabály lehet.
A régió egyik legnagyobb vegyi üzeme épül Tiszaújvárosban, ráadásul egy ideiglenes lakóparkot is elkezdtek építeni a vendégmunkások számára, azonban arról nem lehet tudni, hogy hányan, és hogy honnan jönnek.
A Pénzügyminisztérium adatai szerint még kétmillió bankszámla adatai hiányosak. Ezt kell tenned, hogy veled a zárolás ne történjen meg!
A kormány csaknem 1,2 milliárd forintot fordít a nevelőszülői hálózatok infrastrukturális és szakmai fejlesztésére európai uniós forrásokból, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében.
Diákok és nyugdíjasok menthetik meg a balatoni vendéglátósokat a nyári szezonban
Áprilisban érdemben, 8,5%-ra gyorsult a kiskereskedelmi forgalom bővülése a márciusban mért 4,9%-ról, amit teljes egészében az indokolt, hogy a Húsvét tavaly márciusra, idén pedig áprilisra esett, amit tükröz az is, hogy az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 4,7%-kal nőtt a forgalom a márciusi 1,4% után.
Az idén kisebb termőterületről 5-10 százalékkal több hajtatott paradicsomot és 5 százalékkal több uborkát takaríthatnak be a termelők a fűtött üveg- és fóliaházakban, ugyanakkor paprikából a tavalyi körül alakulhat a termés.
Az átlagostól jobb kajszibarack és közepes őszibarack termés várható idén, olcsóbb lehet a termés a tavalyinál.
Most nem politikai akarat vetne véget a vasárnapi vásárolgatásnak: annyira kevés a dolgozó, hogy a kereskedők rövidítenék a vasárnapi nyitvatartást.
Az ipari és turisztikai fejlesztések mellett Miskolc egy új piacra készül betörni: új szolgáltató központok, SSC-k (Shared Service Centerek) számára kínál komplex lehetőségeket.
Meredek emelkedőn van a lakossági hitelpiac: négy hónap alatt az új személyi kölcsönök és lakáshitelek összege 459 milliárd forintot tett ki, ez 25 százalékos éves növekedést és napi átlagban 3 milliárdos hitelfelvételt jelent.
Napokon belül megkezdődik a szolnoki Bige Holding (egykori Tiszamenti Vegyiművek) dolgozóinak elbocsátása.
Az állatállomány Magyarországon az elmúlt 8 évben 30 százalékkal nőtt, mára a tehénállomány mintegy 403 ezer egyedből áll. A tejhozamot illetően az ország az elsők között van az Európai Unióban.
A várakozásoknak megfelelően 3,9% maradt az infláció májusban az előző havi 3,9% után, a fogyasztói árak egy hónap alatt 0,7%-kal nőttek. Az inflációs nyomás érdemi fokozódását mutatja, hogy a maginfláció 4%-ra gyorsult, így feltehetően az adószűrt maginfláció is emelkedett az előző havi 3,4%-os szintről.
A 2020 januárjában a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján esedékes nyugdíjemelés meghatározásakor 2,8 százalékos fogyasztói árnövekedést kell figyelembe venni.
A magyar gazdaságot közvetlenül is érintheti a konfliktus, mert a győri Audi mexikói testvérvállalatainak is szállít motorokat.
A hazai önkormányzatok, különösen a nagyobb városok számára meglehetősen fontos bevételi forrás a helyi iparűzési adó, amit a helyi vállalkozások fizetnek be a városkasszába. Egy-egy nagyberuházást követően ezek a bevételek jelentősen megugorhatnak. Vajon mennyit profitálnak majd a debreceniek az új BMW gyáregység megépüléséből?
Az első negyedév végére 102,7 ezerre csökkent a közfoglalkoztatottak száma; utoljára 2013 tavaszán voltak ennél kevesebben a rendszerben, amikor megkezdődött a program felfuttatása.