Megrohamozzák a magyarok a boltokat: rengeteg élelmiszer fogy húsvétkor
Több mint 7800 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 13 milliárd forintot.
Több mint 7800 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 13 milliárd forintot.
A termelők jelentős része pedig költségei csökkentéseként elhagyja a fejtrágyázást, kihagy bizonyos technológiai elemeket, ennek következtében az aszály miatti terméskiesés tovább fokozódik.
Az első két hónap adatai alapján érdemben gyorsulhatott a hazai GDP növekedése a tavalyi utolsó negyedévhez képest, elsősorban az építőipar robbanásszerű növekedésének köszönhetően.
Teljesen kivédeni nem, de mérsékelni lehet az aszálykárokat például helyes agrártechnikával és alkalmazkodással.Országjárásba kezd az agrárkutatási központ az aszálykárok enyhítésére.
Annyira megnőttek a költségek, hogy a piaci szereplők kénytelenek árat emelni. A fogyasztók is megérzik majd.
Az agrárminiszter szerint nem kell megijedni, volt már rá példa, hogy hasonlóan száraz időszakot éltek meg a hazai gazdák. Ráadásul a hazai mag-génbank a 8. legnagyobb a világon.
A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint meglehetősen kedvezőtlenül érinti az aszály a gyümölcs- és zöldségtermő területeket.
Egyre több önkormányzat szorgalmazza, hogy vonják vissza azt a 2012-es döntést, ami megállapította, hogy a városokban is lehet korlátlan számban haszonállatot tartani.
Húsvétkor a tojás éves mennyiségének 8-10 százaléka fogy el.
A magyar mezőgép-piac 2018-ban is dinamikusan növekedett, ezzel rekordforgalmat ért el. A a gazdálkodók és a mezőgazdasági vállalkozók 2018-ban 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket, ez 15 százalékkal haladta meg az előző évi gépforgalom értékét.
Elképesztően magas a magyarországi gazdasági növekedés, az első negyedévben akár 5,5 százalékos is lehet a GDP növekedés – derült ki a Takarékbank sajtótájékoztatóján. A HelloVidék élő tudósítása.
Szaporodik a szántókon, kertekben a növénytermesztők egyik nagy ellensége. A homokhátságon lényegbevágó a káposztabolhák elleni védekezés.
A Takarékbank közel 8 milliárd forint adózott eredménnyel, a Takarék Jelzálogbank pedig rekordösszegű, a nemzetközi számviteli szabványok szerint 6,6 milliárd forintos konszolidált nyereséggel zárta a tavalyi évet.
Megkezdődött kedden az egységes kérelmek beadásának időszaka, amelyhez az idén is ingyenes segítséget nyújtanak a falugazdászok.
Már lehet vetni a Dunántúlon a hétvégi esőzésnek köszönhetően, ugyanakkor a csapadékhiány az Alföldön hátráltatja a tavaszi szántóföldi munkákat.
A gazdatársadalom elöregedése miatt kulcskérdésnek nevezte a mezőgazdasági vállalkozások generációváltását is. Ennek megkönnyítésére az ösztönző és támogató, gazdaságátadásra és pályaorientációra is kiterjedő szakpolitikai programot ígért.
Az egységes támogatási kérelmeket április 9-től lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz. Idén közel 50 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímen igényelhető támogatás, valamint ezen jogcímekkel kapcsolatban teljesíthető az adatszolgáltatási kötelezettség.
Május 20-ig az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük adóbevallási tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitölteniük és beküldeniük a nyomtatványt.
Az áfacsökkentés szinte teljes mértékben megjelent a fogyasztói árakban, azaz olcsóbb lett a tej. Ennek köszönhetően egyre több fogy az UHT tejből.
Szigorúbban fognák meg a kézműves söröket, nehogy "felhíguljon" a minőségi kisüzemi sörgyártás. A cél a kézműves sörök piacának további élénkítése.