Hadijátékokkal várnak Szolnokon: kapcsolódj ki a nemzeti ünnepen
A hadijátékon mintegy 250 hagyományőrző katona, 18 lovas, 9 ágyú lesz látható.
A hadijátékon mintegy 250 hagyományőrző katona, 18 lovas, 9 ágyú lesz látható.
Korábbi források átcsoportosítása miatt 768 millió forintos kerete van a városnak a fejlesztésekre.
Ma van az energiatakarékosság világnapja, amelynek alkalmából összegyűjtöttünk 7+1 tévhitet a témához kapcsolódóan.
A naptár szerint megérkezett a tavasz, amit nemcsak a virágok kellemes illata és a madarak dallamos éneke, hanem egy egészen egyedülálló jelenség is mutat: kékbe borultak vizes élőhelyeink.
Március a barlangok hónapja, ezért most azt szedtük össze, milyen újítások valósultak meg az elmúlt években a nemzeti parkokban, és azt is, hogy miért voltak ezek fontosak nemcsak turisztikai, hanem természetvédelmi szempontok miatt is.
Országszerte közlekedésbiztonsági ellenőrzésekre számíthatnak a teherautó- és autóbuszsofőrök. A koordinált közúti műszaki, illetve megfelelőségi vizsgálatok célja a közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő személy- és áruszállító járművek kiszűrése.
Olyan látványosságok között áll helyt a magyar túraútvonal, mint a Kalahári sivatag, az ausztriai, a Hochalpenstrasse, vagy a Grand Canyon vadregényes sziklavilága.
Tegnap este bejelentették , hogy egy harmadik ember koronavírus tesztje is pozitív lett Magyarország területén. A harmadik fertőzött egy debreceni férfi. A bejelentés előtt már órákkal megkezdte az intézkedéseket Debrecen polgármestere.
Ettől függetlenül tervben van még, hogy a tó partján fizetős strandot építsenek ki. Az Öreg-tavat sokan azonosítják a várossal, a helyiek életében is fontos szerepet játszik.
Nyakunkon a klímaváltozás, ez nem kétséges, egyre több jel bizonyítja, hogy hamarosan végérvényesen megváltozik a ma ismert bolygónk. A HelloVidék most a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel térképezte fel a jelenlegi helyzetet.
Egy régi szimbólum hullt ma porba Borsod megyei Sajókeresztúr határában, ahol délután felrobbantották az ország 6. legmagasabb építményét.
A következő három évben összesen mintegy 4,8 milliárd forint támogatást biztosít az agrártárca uniós források felhasználásával a magyar borok népszerűsítésére.
Hárommilliárd forintos csalással vádolja a Tatabányai Járási Ügyészség egy tatabányai gabonakereskedő cég két vezetőjét. A társaság fizetésképtelensége ellenére kötöttek szerződéseket és ezzel 191 sértettnek okoztak kárt.
Az országban több helyen megcsodálhattuk éjjel a különleges égi jelenséget. A vibrálóan fényes kör a hold körül jelent meg, amelyről több felvétel is készült. Az úgynevezett halójelenség a néphiedelem szerint esőt ígér.
Az Északi-középhegység egyes részein, a Dunazug-hegyvidéken vagy a Visegrádi-hegység csúcsain havas eső, a magasabban fekvő tájakon hó hullik.
Dübörög a használt piac, rengeteg autó cserél gazdát Magyarországon. Sokan mégis elfelejtik a legalapvetőbb szabályokat, hibáknak pedig súlyos ára lehet.
Péntek reggel kigyulladt, majd teljes terjedelmében égett egy körülbelül ötszáz négyzetméter alapterületű műanyagüzem Veszprémben. Az épületben senki nem tartózkodott.
A Debreceni Egyetemen nyit európai képzési központot a világhírű egyetem, a Massachusetts Institute of Technology (MIT). A képzési program piacképes egészségügyi kutatási projekteket igyekszik tető alá hozni.
Egy debreceni férfi koronavírus tesztje is pozitív lett. A férfi rendszeresen ingázik az olasz nagyváros és Debrecen között.