Fiatal agrárosok figyelem: milliókat nyerhettek ezen az ösztöndíjpályázaton
Az idén is meghirdette "A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot" a K&H Bank Zrt. - közölte a pénzintézet kedden. Mutatjuk, ki milyen feltételekkel pályázhat!
Az idén is meghirdette "A fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot" a K&H Bank Zrt. - közölte a pénzintézet kedden. Mutatjuk, ki milyen feltételekkel pályázhat!
A lakosság bevonásával feltérképeznék az emberre veszélyes kórokozókat, vírusokat is terjesztő, invazív csípőszúnyogfajok hazai terjedését.
Magas tápértékű biohaltakarmányt lehet előállítani a Balatonban tömegesen jelen lévő inváziós kagylófajokból.
Vizsgálatokba kezdenek, annak érdekében, hogy támogassák a magyar fogyasztók tudatos választását, asztalainkra pedig továbbra is csak biztonságos élelmiszerek kerülhessenek.
Szegedi kutatók is részt vesznek a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium munkájában. Öt év alatt 12 milliárd forintot fordítanak erre a célra.
A többség még mindig személyesen szerzi be kedvenc nedűjét: 37,8 százalék elsősorban szupermarketben, 18,4 százalék pedig borkereskedésben vásárolja meg, derült ki egy felmérésből.
2019-re 4 százalékkal csökkent Magyarországon az élelmiszerpazarlás mértéke. Azonban még mindig átlagosan 65 kg élelmiszerhulladék keletkezik a háztartásokban fejenként.
Már az első eredmények igazolták a magyar kutatók felvetését, miszerint az iharkúti tojáshéjak nem mások, mint raptortojások maradványai. A Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításának részeként lesz megtekinthető.
Sokan vannak úgy vele, hogy egyszerűen nincs az a fokhagymamennyiség, amivel ne pakolnák meg az ételüket, másokat pedig már az illatától is hideg ráz. Egy friss tudományos eredmény most mindkét tábornak elégedettséget hozhat.
Az őshonos vágótok és az amerikai lapátorrú tok életképes hibridjét hozta létre a tokféléket vizsgáló kutatócsoport. Fontos felismerés, hogy a lapátorrú tok és a vágó tok a természetben is képes lehet életképes utódok létrehozására.
Földünk ökológiai jövője szempontjából kulcsfontosságúak az erdők, ezt ma már talán a legtöbben tudják. Azt azonban kevesebben, hogy az erdők fennmaradása, jövője szempontjából mi a szerepük az úgynevezett erdőrezervátumoknak, amelyek sorát a Pilisi Parkerdőben egy újabb gyarapítja.
Az özönnövények térhódítása az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb környezeti és természetvédelmi problémát jelent a Kárpát-medencében, sőt: ma a biológiai invázió a magyar természetvédelem legnagyobb kihívása.
2012-ben mutatták ki elsőként a radioaktív C-14 (szén-14) izotóp kiugróan magas koncentrációját időszámításunk szerint 775-ből származó faévgyűrűkön.
Mennyi tejet isznak a magyarok? Milyen előnye van a növényi alapú tejtermék-helyettesítőknek és miért érdemes őket fogyasztani? Most kiderítettük!
Egy felmérés során arra kerestek választ, hogy az idei év megpróbáltatásai megmutatkoznak-e az ünnepi asztal körül, a vírus jelenléte idén mennyire befolyásolja a fogyasztást, illetve a családok szokásait, terveit a karácsonyi együttlétek szervezésében.
Az élőhelyek megőrzése és az őshonos fajok védelme mellett a lakosság egészségügyi állapota szempontjából is fontos feladat az agresszíven terjedő özönnövények visszaszorítása.
Új fertőzési mechanizmusát fedezték fel a koronavírusnak a szegedi Pharmacoidea Kft. kutatói. Az új mechanizmus alkalmas lehet a koronavírus-fertőzés, a kórokozók sejtbe jutásának gátlására.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a világon az elsők között sikerült megvizsgálni az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét.
Ezt támasztják alá a tudományos kutatások és a jelenleg is zajló korszerű monitoring mérések eredményei is
Egy semleges helyzetben a malacok szinte azonos gyakorisággal kezdeményeznek interakciót az emberrel, mint a kutyák, problémamegoldás közben azonban önállóan próbálják elvégezni a feladatot, és nem fordulnak annyiszor az ember felé.