Kifakadt az iskolapszichológus: nem természetes, ha a szülő feláldozza önmagát

HelloVidék: A visszajelzések alapján a diákok hogyan viselik a digitális oktatás miatt, hogy el vannak szakadva kortársaiktól?

Varga Ramóna: Ez a kérdés a serdülőkorban lévő gyerekeket érinti leginkább, ahol kifejezetten megnő a kortárs kapcsolatok szerepe. Ebben az időszakban kezdenek el lógni az ajtók falán a STOP feliratok, nagyobb az igény a barátokkal töltött időre szülők nélkül. Bizonyára sok fiatalnak hiányzik már, hogy kiszakadjon az otthoni légkörből és a barátaival lehessen. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a gyerekek rugalmasak ebben a kérdésben is és jól használják az online kommunikációs csatornákat arra, hogy kapcsolatban tudjanak maradni a számukra fontos kortársakkal és emberekkel.

Melyik korosztályt viseli meg jobban, hogy otthonról tanulnak?

Nehéz megmondani, hogy tanulás szempontjából melyik korosztálynak könnyebb vagy nehezebb, hiszen minden diák az adott évfolyamon új ismeretek elsajátítására törekszik, készségfejlesztést igényel. Olyanokról tanulnak, amikről korábban nem vagy felületesebben, ezért az elsajátítás a megfelelő tanári magyarázat nélkül minden korosztályban nehéz. A nehezítettség szubjektív megélését talán az tudja befolyásolni, hogy a gyermek mennyire képes az önálló tanulásra. Ez mind életkortól mind képességektől egyaránt függ. Minél idősebb egy diák, annál több tapasztalata van már a tanulásról, emellett fejlettebbek a kognitív képességei, ezért fokozatosan egyre kevesebb segítségre van szüksége. Minél kevesebb szükség van a külső segítségre, annál jobban érezheti a tanuló, hogy rajta múlik az elsajátítás, megvan a kontroll érzete a tanulmányok felett. Mindamellett természetesen tudnia kell, hogy bármikor fordulhat kérdéssel a témában kompetens személy(ek)hez.

Az említett kognitív funkciók vagyis megismerési és gondolkodási tevékenységek idegrendszeri éréssel fejlődnek, ezért általában az idősebb idegrendszerű gyermek önállóbb. A figyelmét tudatosabban tudja irányítani, jobban tud tervezni, fejlettebb a következtetési képessége, tehát jobban átlátja a cselekedeteinek következményeit. Ezek az életkorból fakadó fejlettebb készségek segítik őket az otthoni tanulásban. Ezzel szemben a kisiskolás diákok több személyes jelenlétet igényelnek. Ez természetesen nem őket, hanem ebben az egészségügyi járványhelyzetben inkább a szüleiket terheli meg jobban. A “megviselés” akkor jelenik meg a gyermekben, ha az a jelenlét nem hatékony. Sok konfliktust szülhet a gyermek és a szülő között, ha a felnőttnek kényelmetlen valamilyen okból ez a szerepvállalás, a diák azonban rákényszerül az együttműködésre. Ebben a korosztályban a tanulás iránti vágy, tanulási motiváció kézzelfoghatóbb jelenléte segíti a tanulókat az otthoni tanulás folyamatában.

Ugyanakkor nem minden gyerek fejlődik az átlagosnak tekinthető tempóban az átlagosnak tekinthető módon. Ezért az önállóságot és a tanári vagy szülő segítség mértékét erősen befolyásolják a gyermek képességei. Gondoljunk csak arra a példára, ha a gyermekünknek nehézséget okoz a matematikai gondolkodás. A személyes oktatási helyzetben is több energiába kerül számára elsajátítani az anyagot mint a társainak, akkor ez az otthoni tanulásban sem lesz másképp. Nem biztos, hogy elegendő lesz elolvasni a könyvben a szabályt és a három darab példát hozzá. Ilyenkor mindig nagyon fontos aktív kapcsolatot fenntartani a pedagógussal és segítségét kérni abban, hogy milyen eszközökkel lehet még megtámogatni a megértést.

Milyen problémákkal néznek szembe a kisebb gyerekek szülei, melyek felmerültek gyermekeiknél?

A jelenlegi helyzet az összes szülőtől az átlagosnál nagyobb rugalmasságot vár el. Szerepkonfliktussal már az első digitális munkarendi napokon meg kellett küzdenie a felnőtteknek. Most egy helyen kell lenni szülőnek, tanárnak, házastársnak és munkavállalónak is sok esetben. Minél több a szerep, annál nehezebb rendet tartani közöttük. Egyáltalán nem könnyű tudatosnak lenni abban, hogy mikor vagyok adott esetben tanári szerepben, abban mi az én felelősségem, milyen jogaim vannak és mik a tőlem el nem fogadható viselkedések. Nem véletlenül nem tanácsolják a pedagógusoknak, hogy tanítsák a gyereküket ugyanabban az iskolában ahol dolgoznak. Ezek a szerephatárok nagyon vékony mezsgyén mozognak. Ráadásul nehéz is őket tartani, ha gyermekünk nem fogadja el ezt a helyzetet és folyton a szülő szerepünket próbálja hívni otthoni tanulás közben. Nehezebb lehetett azokban a családokban, ahol korábban nem voltak bevett gyakorlatok az otthoni tanulásra. A gyerekek az iskolában több mint 8-9 órát töltenek délelőtti oktatással és napközivel együtt, ami mellett sokszor inkább csak hétvégén fordítottak figyelmet a plusz gyakorlásra, tananyag átnézésére. Nekik még több új szabályt, technikát kellett kidolgozni arra, hogy hogyan strukturálják át az otthoni rendszert a mindennapos otthoni tanulás érdekében.

Találkoztam azzal a nehézséggel is, hogy néhány szülő úgy érezte, nagyon másképp tanulta még az ő idejében a dolgokat. Személy szerint más logika mentén értetné meg gyermekével az anyagot, mint ahogy le van írva a könyvbe, ami dilemmát okoz. Nem tesz-e rosszat ezzel vagy azzal? Tarthatnak attól, hogy valamit rosszul gyakoroltatnak be, amit aztán később nagyon nehéz lesz átkódolnia a gyerekeknek. Továbbá ebbe a témába tartoznak azok az ismeretek is, amikben sokszor a gyerekek már előrébb járnak a szüleiknél, amikben ha a diák elakad egyszerűen a szülő nem tud segíteni, mert adott esetben ő nem tud angolul vagy nem ért a programozáshoz.

A szülők felelőssége továbbra is, hogy biztosítsák gyerekeik „eljutását az iskolába”. Most ez még bonyolultabbá vált, hiszen a szülők bizonyos száma nem gyakorlott a digitális eszközök használatában. Kezdetben sok frusztrációt válthatott ki a szülőkből az ebből fakadó bizonytalanság. Továbbá a biológiai óránknak sajnos nem lehet érvelni a járványügyi helyzettel, az tovább ketyeg. A gyerekek fejlődésében a mozgás kiemelt szerepet játszik. Az egyensúly, a mozgások rendezett összehangolása mind a szabad játék és az általunk csak „rohangálásnak” címkézett tevékenység közben fejlődik, ami miatt a kisebb gyermekek mozgásigénye általában nagy. Ez az igény tehát fennáll, kielégítetlensége pedig feszültséget és rossz alvásminőséget okozhat. Az ezzel járó kellemetlenségekre szülőként szintén reagálni kell. Az általam felsorolt nehézségek azonban csak néhány példa a munkám során felmerült helyzetekből, családonként sokféle nehézség és arra adott megoldás létezik.

Mit javasol a szülőknek, akik kénytelenek gyermekeiket otthon "tanítani"? Hogyan vészeljék át ezt az időszakot?

Iskolapszichológusként offline és most online térben is azt tapasztalatom, hogy a szülők igyekeznek mindent megtenni azért, hogy gyermekeiknek a legjobb legyen. Sokszor erőn felül teljesítenek, és magukat, saját érzéseiket és szükségleteiket háttérbe szorítják. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az öngondoskodást sosem szabadna kihagyniuk a sorból. Ha tartósan elnyomjuk önmagunkat az lelki és/vagy fizikai megbetegedéssel jár, amely helyzetben még kevésbé tudnak helytállni. Ezért fontos tudatosítaniuk az édesanyáknak és édesapáknak, hogyha figyelmet fordítanak önmagukra az nem önzőség, ezzel is azért tesznek, hogy gyermeküknek egy elég jó szülője tudjanak lenni. Ne mutassanak olyan példát a gyermeküknek, amiben természetes, hogy egy felnőtt feláldozza önmagát mások igényeinek kiszolgálásáért. Olyan megoldásokra kell törekedni, amiben a család minden tagjának a szükségletei kifejezésre kerülhetnek. Rendben van, ha magányra lenne szükségünk, ha érzelmi biztonságra lenne szükségünk, ha mozgásra lenne szükségünk, ha elmondhatnánk az érzéseinket és azt értő füllel hallgatnák. Ez nem csak most, hanem minden élethelyzetben érvényes.

Azt gondolom, hogy most is kiemelkedően fontos szerepe van annak, hogy a szülők reálisan felismerjék az erőforrásaikat, tehát azokat a külső és belső tényezőket, amik szerepet játszanak abban, hogy kiegyensúlyozott életet éljenek, amikre vagy akikre lehet támaszkodni nehéz helyzetekben. A negatív érzések megnehezíthetik ezek számbavételét, ezért könnyebb elgondolkodni ezen, ha elővesznek az emlékeik közül egy a múltban történt nehéz életeseményt és végiggondolják, hogy ott ki vagy mi segített. Külső erőforrás lehet a családunk, a barátaink, szomszédunk, de akár az óvodapedagógus is, belső erőforrásként pedig olyanokra kell gondolni, mint a humor, hit, kreativitás vagy fegyelem. Bármi lehet erőforrás, ami segít. A vírus okozta helyzetben is merhetünk segítséget kérni, felvállalni, ha egyedül nem tudunk valamit megoldani. Első körben pedig ezekhez az erőforrásokhoz nyúlhatunk.

Az otthoni tanulás kulcstényezője a kapcsolattartás és a kommunikáció. Átlagos helyzetben a szülők szerepe inkább a motiválásban és kontrollálásban van, a rendkívüli helyzetben azonban hirtelen felmerült azaz elvárás is, hogy tanítsák a gyermekeiket. Azt gondolom, hogy irreális lenne azt gondolni, hogy ez gond nélkül megvalósítható minden háztartásban. A segítségkérés felvállalása itt is elengedhetetlen, minek az elsődleges felülete a gyermeket tanító pedagógus kell, hogy legyen. A tanár munkájában is fontos a visszajelzés, mert ez alapján tudja, hogy kell e változtatnia valamiben. A kettő fél kommunikációja tehát mindenkinek, de leginkább a gyermek érdekeit szolgálja. Ezen túl javasolni tudnám azt is, hogy a szülők egymásra is támaszkodjanak. Az osztályban barátságot ápoló gyerekek szülei amúgy is sokszor ismerik egymást, aknázzanak ki ebből is minden lehetőséget.

Milyen hosszú távú pozitív és negatív hatásai lesznek a digitális oktatásnak?

Nehéz megjósolni, hogy milyen hatásai lesznek ennek a helyzetnek, csak fantáziáink lehetnek erről. A megváltozott munkarend azonban remélem, hogy még összetartóbbá kovácsolja a pedagógus közösséget. A fiatal generáció digitális tudása és az idősebb generáció szakmai tapasztalata egyaránt kell ennek a kivitelezéséhez, ezért az egymásra utaltság bízom benne, hogy jó hatással lesz. Azt is egy hosszú távú pozitív lehetőségnek látom, hogy a megszerzett digitális tapasztalatot azután is felhasználják majd a pedagógusok és segítő szakemberek, ha már nem kényszerülünk otthon maradni. Vagyis az IKT eszközök az iskolában jobb kihasználtsággal működnek majd. Negatív hatásként egy közép hosszú távú problémát lehet vízionálni, amiben az a kérdés merül fel, hogy hogyan fogják behozni a lemaradásukat azok a gyerekek, akik hátrányos helyzetük miatt nem tudják elérni az online tartalmakat.

Címlapkép: Getty Images