Brutális bűntény készült Ózdon: gyógypedagógus tanárnőt akart megkéselni egy szakiskolás

MTI   
  Megosztom
Brutális bűntény készült Ózdon: gyógypedagógus tanárnőt akart megkéselni egy szakiskolás

Emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy fiatalkorú férfi ellen, aki kést vitt az iskolába, és közölte osztálytársaival, hogy tanárukat meg fogja szurkálni - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, a fiatalkorú vádlott egy ózdi szakiskola tanulója. Az intézmény udvarán tavaly májusban két kiskorú iskolás fiú vitatkozott és lökdösődött, akiket a gyógypedagógusként dolgozó tanárnő szétválasztott. Emiatt az egyik fiú azzal fenyegette meg a tanárt, hogy megöli őt. A pedagógus jelezte ezt az iskolaőrnek, a fiút a rendőrök bilincsben állították elő a rendőrkapitányságon.

A vádlott felháborodott azon, hogy barátját bilincsben vezették el

Azt írták, a vádlott felháborodott azon, hogy barátját bilincsben vezették el, és elhatározta, hogy késsel megöli a tanárnőt. Pár nap múlva otthonából egy 20 centiméter hosszú kést vitt magával, osztálytársaival pedig közölte, hogy meg fogja szurkálni tanárt. A diákok értesítették osztályfőnöküket erről, aki elvette a kést, és átadta a főigazgatónak, aki elszámoltatta a vádlottat.

Ott a fiatalkorú vádlott azt követelte tőle, hogy adja vissza a kését, mert azzal akar bosszút állni rajta. A sértett értesítette a rendőrséget, a főigazgató pedig a vádlott szüleit. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve.

Címlapkép: Getty Images

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

ózd

borsod

késelés

otthon

szakiskola

bűncselekmény