Kifakadt a Házasodna a gazda Zsolt gazdája: sokan vannak, akik irigységből le akarják húzni a másik embert

HelloVidek: Honnan ered ez az elköteleződés a vidéki élet, a farmerkedés felé?

Kövesdy Zsolt: Cegléd melletti tanyán nőttem fel, az állatokkal való foglalkozás végigkísérte az életemet. Akkor még, a 90-es években, emlékszem, kézzel fejték itt a teheneket. Korábban egy tehenészet volt a mostani farmunk helyén, édesapámnak voltak tehenei, majd később jött az elgondolás, hogy lovakkal foglalkozzon. Akik ott a tehenek körül tevékenykedtek, többféle feladatot is elláttak a legeltetés mellett, gulyáskodni, csikóskodni is megtanítottak engem és a bátyámat, tulajdonképpen rácsábítottak minket ezekre a „feladatokra”.

HV: Ki vagy mi oltotta beléd a lovak iránti szeretetet?

K. Zs.: Négyéves voltam, amikor a lovakkal elkezdtünk közelebbről megismerkedni, a bátyám hét. Amolyan kis csikósokként megtanultuk a lovas kunsztokat, csergettünk a karikás ostorral, fektettük a lovakat, ahogy azt a valódi csikósok teszik. Gyerekként még nem motivált a versenyzés, a bátyám húzott magával, csináltam utána jó öcsként mindent. Ő 13-14 évesen kezdett el lóversenyezni, én akkoriban még több minden iránt érdeklődtem egyszerre.

HV: Volt másféle sport is az életedben gyerekként?

K. Zs.: Ökölvívásban még jobban teljesítettem, mint a lovakkal, az országos serdülő kadét válogatott tagja voltam. A nyolcadikos ballagásom nagyon érdekesen és mozgalmasan zajlott, sosem felejtem el. Reggel felkeltem, fél nyolckor lemértek a délutáni ökölvívó versenyhez, nyolc órakor pedig kezdődött is a ballagás. Aztán Tápiószentmártonon gyorsan lezavartam a Bizalom kupa elnevezésű, egyméteres díjugrató versenyt, majd jöhetett a jól megérdemelt, ünnepi ebéd a családdal. Később, délután kettőkor már boxoltam, pontozással meg is nyertem azt a versenyt.

HV: A lovaglás aztán átvette a vezető szerepet.

K. Zs.: A 2000-es évek elején kezdtem a díjugrató sportokban versenyezni, és azóta is járok versenyekre, bár már nem galoppversenyek zsokéjaként, de a nemzeti vágta rendszeres lovas résztvevője vagyok 2009 óta. Eddig a középdöntőkig jutottam, és mivel nagy álmom, hogy egyszer felálljak a Hősök terén a dobogó legfelső fokára, így komolyan edzek nyár óta a versenyre. Galoppversenyeken három első hellyel vagyok nyilvántartva a Kincsem Parkban, díjugratóként is több díjat nyertem, büszke vagyok például a 191 centiméteres, kitartásos magasugró versenyen elért első helyezésemre. 2017-ben volt egy nagyobb sérülésem, akkor hosszabb időre kiestem a lovaglásból, meg is viselt a hosszú kihagyás.

HV: Honnan jött a gondolat, hogy részt vegyél a Házasodna a gazda című műsorban?

K. Zs.: Korábban is néztem ezt a műsort, mindig is tetszett, tavaly pedig, amikor szakított velem a párom, elgondolkoztam, hogy ha érzelmileg túl leszek ezen a szétváláson, akkor lehet nyitnom, és akár ki is próbálnám magam egy ilyen műsor egyik gazdájaként. Idén pedig jelentkeztem.

HV: Szerinted lehet valóban párt találni egy reality műsor segítségével?

K. Zs.: Hiszek benne, hogy megtalálhatom a párom, akár egy ilyen műsorban is, és megtapasztalhatom a boldogságot. Úgy érzem, ha nem éltem volna ezzel a lehetőséggel, akkor nem is néztem szét a világban rendesen, és kihagytam volna valami fontosat, aminek bármi lehet a vége. Hiszen önbizalmat adhat az embernek ez a műsor, tanulhatunk általa, rengeteg mindent megtapasztalhatunk, az ismerkedésről, az emberi kapcsolatokról is. Szerintem 10 férfiból 10 elvállalná, ha felkérnék rá, aki azt mondja, hogy nem, az szerintem nem meri megkockáztatni a boldogságot. Persze kap az ember hideget, meleget, kijut bőven mind a pozitív, mind a negatív kommentekből, de ez utóbbiakkal nem foglalkozom. Sajnos sokan vannak, akik irigységből vagy egyéb okokból le akarják húzni a másik embert, kishitűek, és nem tudják értékelni a boldog életet sem. Hiszem, hogy nem lehet akadályozó tényező az, hogy egy férfiért több nő verseng, így is megtalálhatja az egy igaz párját, az igaz szerelmet az ember, ha minden adott, megvan az izgalom, bármi megtörténhet. Fontos az első benyomás, de a szerelem első látásra dologban nem hiszek, második látásra viszont már jöhet.

HV: Büszke apaként beszélsz a kisfiadról. Neki is átadtad már a lovak iránti rajongást?

A négyéves kisfiam, Kornél az édesanyjával él, de heti rendszerességgel van itt a farmon nálunk. Tavaly még nem vonzották a lovak, túl kicsi volt, de idén már lovastáborozott a saját lovastáborunkban, és idén megindult benne valami. Félelem nincs benne a lovak iránt, sőt elmondhatom, túl nagy is a bátorsága. Idővel szépen elsajátítja majd a lovakkal való bánást, odafigyelés, nevelés kérdése ez csak.

HV: Hogy telik egy napod ezen a mesés, 27 hektáros farmon?

K. Zs.: Korán kelek, és a lovas óráimhoz igazítom a napom. Először a lovak egészségi állapotát ellenőrzöm, aztán jönnek a lovaglások, edzések, vidékre, más településekre is eljárok edzéseket tartani, lovakat lelovagolni – ez azt jelenti, hogy a versenylovaknak kell az állandó foglalkoztatás, lefárasztás, és ezzel is foglalkozom. Egy ilyen lovat egy-másfél óra kemény lovaglás mozgat át kellően. Versenyzésre is készítek fel fiatalokat, gyermekeket, de hobbilovagoltatást, lovasoktatást is végzünk a lovardában. Aztán ebéd után a délutáni órákban a menyasszonyi ruhaszalonjainkban – három is van – intézem a ruhabeszerzést, a szállítást. Itt csak besegítek a gyakorlati dolgokba, édesanyám az ügyvezető. Délután jönnek az edzésprogramok, majd még kiszaladok az építkezésre is, amit édesapám visz, most Budapest mellett épp, úgyhogy akad tennivaló egy napra bőven. Mostanában jutottunk arra a bátyámmal, hogy a lótenyésztés, -vásárlás, lószállítás mellett ráfekszünk a fiatal lovak versenyeztetésére is.

HV: Hogyan készülsz a nemzeti vágtára?

Az iváni vágtán kvalifikáltam magam, Látrányt képviselem az országos versenyen. Egy ideje már nem saját lóval, hanem felkérésre lovagolok, a jelenlegivel tavaly a középdöntőig jutottam. Nyiknyak a mostani ló neve, belga sportló, és Kovács István készíti fel nekem, hetente egyszer kell eljárnom lelovagolni. Az iváni vágta előtt mindössze kétszer ültem a lovon, most igyekszem minél közelebb kerülni hozzá, jó kapcsolatot kialakítani vele. Nagy eséllyel indulok neki a vágtának, de sok apróságnak össze kell játszania ahhoz, hogy meglegyen a siker. Nem mindegy a startpozíció, az ellenfelek helyzete, képzettsége, az, hogy milyen erőbedobással lovagolok, hogyan osztom be az erőmet az egyes futamokra.

HV: Mire számítson, aki lovaglásra, lósportra adja a fejét?

K. Zs.: Nagyon fontos, hogy egy lóval milyen kapcsolatot alakít ki valaki. Sok hobbilovas van, de aki hetente egyszer elügetget egy lovardában, az nem tudja megtapasztalni az igazi lovaskultúrát, aminek az alapja a ló és az ember viszonya. Anyagi kérdés is, hogy az emberek tartanak-e lovat akár bértartásban, mert ez a hobbi nem olcsó. Szerintem ezt csak úgy lehet jól csinálni, ha saját farmja van az embernek, és naponta legalább öt percet eltölt a lovaival az ember. Az érem másik oldala, hogy ha az ember ebből él, akkor bizony előfordul, hogy azt a lovat is el kell adnia előbb-utóbb, amelyik a szívéhez nőtt, mert például bűn visszatartani egy sokra érdemes versenylovat attól, hogy kiteljesedhessen. Ez pedig nehéz tud lenni, mert családtag lesz az a ló, amelyikkel sok időt töltesz, és családtagtól megválni pokoli. Idén egyébként is az egekbe szöktek a takarmányárak, nagyon meg kell gondolni, hány lovat tud eltartani az ember, sajnos van egy ilyen anyagi vonzata is a dolognak.

HV: A lovaglás, lótartás lefedi a gazdaság teljes kapacitását, vagy foglalkozol még mással is?

K. Zs.: Ezen a 27 hektáron vannak termőföldjeink, kaszálók, legelők, teljesen önellátók vagyunk. Tartunk fejősbirkákat, bárányokat, emellett anyai vonalon a menyasszonyiruha-kölcsönzőket is visszük, a tesómmal mi ketten a kereskedelmi, online feladatokból vesszük ki a részünket. Aztán ott van édesapám vonalán az építőipari cég, generálkivitelezést vállal, abba is jócskán besegítünk. Több lábon állunk, de erre manapság szükség is van.

HV: Hogy látod, megbecsülik ma még a gazdákat? Mit jelent számodra a vidéki élet?

K. Zs.: Ha mi, gazdák nem léteznénk, nem lenne kenyér, nem lenne vaj, tej az embereknek, az alapvető élelmiszerek nem kerülnének az asztalukra, ahogy zöldségek és gyümölcsök sem. Ha minket szorongatnak gazdasági értelemben, azt minden egyes ember megérzi a saját bőrén. Kemény élet ez, rengeteg munkával, de mindig lesznek olyanok, akik ezt az utat választják. Azt mondom, erre születni kell, elhivatottság, motiváció nélkül nem megy. Persze bele is lehet fáradni, rá lehet unni, de én azt tapasztalom, hogy aki egyszer belekóstolt, aki így nőtt fel, az előbb-utóbb visszatér ide, a vidéki élethez. Én például Budapesten nem tudnám megállni a helyem, de itt megélem azt a közvetlenséget, ami segít abban, hogy kapcsolatokat alakítsak ki. A jószágok közelsége segít az emberi kapcsolatok kialakításában, megbízható, állhatatos emberré tettek, közöttük megtanultam az alkalmazkodást, az elfogadást, a kemény munkát, alázatra neveltek, de egyfajta büszkeségre is. A vidéki élet nagyon fontos, nélkülözhetetlenek azok az emberek, akik állatokat tartanak, növényt termesztenek, a többi embert is hozzásegítik a megélhetéshez. Van itt egy mondás: a kapát vagy az ember hátába állítják, vagy dolgozik vele. Én ezt az utóbbit választottam.

HV: Mivel szereted elütni az időt, ha nem dolgozol? Van valamilyen hobbid?

K. Zs.: A családom és az utazás a két nagy szerelmem a harmadik, a lovazás mellett. Miután szakítottam tavaly a párommal, rájöttem, hogy több időt kell adnom magamnak, csak magammal, a gondolataimmal törődni, ezért idén nyáron utaztam, hogy kikapcsolódjam. Olyan stáb áll mögöttünk, dolgozik velünk, akikben teljesen megbízom, így megengedhettem magamnak egy kis pihenőt. Lószállítás alkalmával egyébként már bejártam egész Európát, Spanyolország és Portugália maradt még ki, és rajta van a bakancslistámon Egyiptom is.

HV: Mit gondolsz a jelenlegi magyar „lovazásról”?

K. Zs.: A lópiac nagyon megérzi a válságot, megcsappant a lóeladás külföldre az emelkedő üzemanyagárak miatt, az utaztatás költségeit már nem tudják bevállalni a tenyésztők. A magyar lótenyésztés is lejtmenetben, lecsengőben van, a gidrán és a nóniusz magyar fajták helyett a lósportokban egyre inkább a külföldi fajták dominálnak, a holstein, a hannoveri. Pedig nagy kár, mert nagyon sok neves és jó magyar lovászunk van, akiknek a nagy része külföldön dolgozik és ér el sikereket. Érdekes, de a magyar lovasokat, lovászokat országon kívül nagyon megbecsülik, sokra tartják a szaktudásunkat, és lovak betanítására használják is. A díjugrató szakág a mai napig a magyar származású Némethy Bertalan módszerével, az ő anyagaiból képezi ki a lovakat. Igazi szaktekintély, a tudását a német, angol, francia stílusban is meghatározónak tartják.

HV: Mi a titkod, a titkotok, hogy ilyen jól elnavigáljátok a családi vállalkozást? Van valamilyen terved, ami megvalósításra vár?

K. Zs.: Azért tudunk ilyen összhangban élni és dolgozni mi, a család, édesanyám, édesapám, a testvérem, mert több lábon állunk, és segítjük egymást mindenben. Most kicsit csendesedni fog a lovagoltatás, hiszen ősszel és télen kevesebben jönnek lovagolni az esőben, sárban. Egyelőre még csak tervben van a fedett lovardánk megépítése, és egy panziót is tervezünk mellé a bátyámmal, hogy ha valaki kijön lovagolni, akár több napot is eltölthessen itt, ez a legújabb álmunk, de már inkább tervünk, mert hamarosan meg is valósítjuk. Viszont van egy lovasszánunk, ami az utóbbi két télen sajnos nem sokat volt használatban, olyan kevés hó esett. Hátha majd most.

Címlapkép: Getty Images