Dráma Szabolcsban: gyógyszerrel mérgezte meg magát az ötéves kisfiú

MTI   
  Megosztom
Dráma Szabolcsban: gyógyszerrel mérgezte meg magát az ötéves kisfiú

Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy harmincéves nő ellen, aki többször magára hagyta gyermekeit családi házukban; gondatlansága miatt a felügyelet nélkül maradt ötéves kisfia gyógyszerrel megmérgezte magát - közölte a főügyészség sajtószóvivője.

Szilágyi László azt írta, a vádirat lényege szerint a nő az élettársával hat, egy és nyolc év közötti gyermeket nevelt az egyik beregi településen lévő családi házukban.

Az anya nem dolgozott, háztartásbeliként a gyermekek ellátása volt a feladata. Szülői kötelezettségét azonban megszegte, amikor 2020-ban és 2021-ben több alkalommal - esetenként több órára - magára hagyta a házban a kiskorú gyermekeit, és elment bevásárolni a közeli városba

- ismertette a szóvivő.

Elmondta, a nő 2021. július 7-én bevásárlás miatt ismét a közeli városba utazott, élettársa kora reggel munkába ment. A felügyelet nélkül maradt ötéves kisfiú a szekrényről levett egy levélnyi epilepszia elleni gyógyszert, amelyből olyan mennyiséget evett meg, hogy életveszélyes állapotba került.

A gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba, ahol tíz-tizenöt nap alatt gyógyult meg. Az eset után a gyámhatóság intézkedett a hat kiskorú gyermek nevelésbe vételéről, így ők már nem a szüleik háztartásában élnek

- tette hozzá Szilágyi László.

Az ügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével és hat rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja az édesanyát. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság szüntesse meg az asszony szülői felügyeleti jogát, ítélje felfüggesztett börtönbüntetésre, illetve tiltsa el minden olyan foglalkozástól, amellyel 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását és gyógykezelését végezné.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovdék

szabolcs-szatmár-bereg megye

nyíregyháza

gyermek

szülő

vádemelés

mérgezés