Bagdy Emőke: az anyagi leszakadás félelmetes, a szeretetkapcsolat segíthet

Pénzcentrum: Melyek a legjellemzőbb lelki problémák, amelyekkel az iskolás korú gyermekek küzdenek?

Bagdy Emőke: A szorongást nevezném alapvetőnek. Biztonságvesztés, ami a szülőktől sugárzik át. Az iskolai feltételek is nagyon megváltoztak nehéz időszakon vagyunk túl. A covid éra felborította azt az egészséges és természetes tanítási rendet, ahol kialakult és egységes rendben folyt az oktatás. A gyermekeknek életkortól függően nagyon nagy szükségük van a közvetlen kontaktusra, minél kisebbek, annál inkább. Egy hatéves gyereket online oktatni bármire képtelenség. Azok, akik így kezdték az első osztályt, és az első három éven így mentek keresztül, ott a szülőkre rengeteg feladat hárult, kezdve az érzelmi pótlástól egészen az együtt gondolkodásig és a gyerekkel való tanulásig.

A természetes élethez képest természetellenes helyzet állt elő, amit mindenki megsínylett. A pedagógusok is meglehetősen kifáradtak ebben az időszakban, sőt, megmaradt ez az állapot, hiszen félő, hogy ha jöhetnek még krízisek, és vissza kell még állni az online oktatásra, akkor készen kell állniuk erre. Az internetes, otthoni számítógép-használat, kapcsolat a szülőkkel, a gyerek tanítása a szülő bevonásával, közvetítésével, erre mind új módszertant kellett kidolgozni. Meg kellett változtatni azt a tanítási rendszert, ahogy a pedagógust képződése során felkészítették a szolgálatra. Meg kellett újítania kreatív módon a saját tanítási módszereit, de a tantestületi találkozások milyensége is nagyon megváltozott, középpontba került, hogy hogyan vészeljük át a megváltozott követelményekhez való illeszkedést.

A legutóbbi vizsgálatok tanúsága szerint is nagyon magas a kiégettség a pedagógusok körében. Módszerek tekintetében a régi már nem megy, új meg még nincs, ezt nevezzük tipikusan krízisállapotnak.

Ez nem úgy van, hogy a pedagógus elkülönülten a külvilág eseményeitől, csak a saját kis szakterületén éli át ezt a krízist, hanem ő már egy krízises világból jön. Az egész élet nagyon kritikussá vált, minden, ami eddig norma volt körülöttünk, ami kiszámítható volt, amihez lehetett tartani magunkat, szinte minden károsodott. Egy olyan világban, ahol nincs meg a külső biztonság sem, az leképeződik a pedagógiai munkában is, nincs meg az iskolában a rendszer biztonsága, nincs meg a saját pálya kereteiben a saját tanítási módszerének a biztonsága. Az embert leginkább fenyegető dolog a biztonság elvesztése, ez korjellemző. Globális értékválság áll fenn, a biztonság megrendült a világban, és ami minket körülvesz, olyan mértékben igénybe veszi a biológiai és lelki alkalmazkodási képességünket, hogy azt lehet mondani: évek óta rossz stresszekkel nehezített körülmények között élünk.

PC: Ez a szülőkre is vonatkozik?

B. E.: A szülők ugyanúgy nagyon nehéz helyzetben voltak a koronavírus szakaszok időszakaiban, sőt ma is a jelenlegi energiaválságban.

Az anyagi deklasszálódás, ami mindannyiunk életében megvan, szinte félelmetes szorító helyzeteket idéz meg, és ezen keretek között kell valahogy kiutat találni.

Ilyenkor van jelentősége az emberben működő hatalmas erőnek, és annak, hogy mennyire tudunk hinni és remélni. A hit nagyon előtérbe került. A hitet szokták azonosítani a vallásossággal, de nem azonosítható, mert egyetlen vallás sem sajátíthatja ki magának a hitet, mert ez mindegyiknek az alapját képezi, csak úgy, mint az emberi életünknek is. Mi is a hit? Olyan dologban való meggyőződéses bizonyosság, amit nem tud senki igazolni, hogy úgy van. Ezt kezdhetem azzal, hogy hisz-e abban, hogy holnap is élni fog? Magától értetődő, hogy azt válaszoljuk: persze. Azért, mert van ez a képességünk, amivel a jövőt tervezzük, előretekintünk, az életünknek adunk egy perspektívát, és ez a hit, ami egy belső, szilárd meggyőződés, naponta edzésben van a reménység „izomzatának” mozgatásával. A reménység a legjelentősebb életben tartó képességünk, ami benne van a sejtjeinkben is, amelyek képesek megújulni és megőrizni az életet.

Úgy látom, hogy azt a fajta reménységet próbáljuk életre hívni és megerősíteni, amit az ún. túléléspszichológia ad nekünk ismeret gyanánt.

A nagy túlélők, a fogolytáborokból élve kikerülők, a nagyon nagy nehézségeken túljutók, akik már a halál szélén voltak, amikor velük interjúkat készítenek, sok tanulsággal szolgálnak. Mi van akkor, amikor úgy látszik, hogy mindennek vége, nincs merre kiszabadulást tervezni, miért éljen az ember, ha az életnek már nincs a jövőre vonatkozó ígérete, de túl sok a fenyegetettsége? Az az üzenete a nagy túlélőknek, hogy, mégis mondjunk igent az életre. Mindnyájunk feladata, hogy tudjunk a központi kérdésre válaszolni. Mi az életünk értelme, kiért és miért élünk? Ha meg tudjuk válaszolni, hogy azért akarok élni, mert van, akit szeretek, és van feladatom, dolgom a világban, tehát van értelme az életemnek, akkor túlélem a nehézségeket, sőt halálveszélyt is.

PC: Az, hogy a szülők szoronganak a gazdasági helyzet miatt, hogyan csapódik le a gyermekekben?

B. E.: Ebben a kérdésben nem lehet elválasztani csak a gazdasági krízis hatását, hanem a szülői személyiség és a családi atmoszféra légkörét említeném, mint fontos tényezőt. A gazdasági helyzetnek túlnyomóan negatív a hatása, de a gyermek lelki egészsége a család szerkezetétől, működésétől, a szülők kapcsolatától és attól a helyzettől is függ, amiben az adott család van. Magyarországon a népesség mintegy egyharmada mélyszegénységben él, míg egy kisebb százaléka a magaslaton van. Gyakran a gyerekek a legalapvetőbb szükségletekben is hiányt szenvednek.

Azonban a család anyagi helyzeténél sokkal fontosabb a családi légkör, amiben a szülők olyan módon mutatnak példát, hogy a gyermek azt tudja megtanulni, mint modellt, a szülők szeretik egymást és a gyermekeket, összetartanak, és ha kevesebb is van, megosztják azt. Ezért fontos az olyan szeretetkapcsolat, ami minden nehézségen átsegít.

A teljes interjú itt olvasható.

Címlapkép: Getty Images