Figyelmeztet a PENNY: húsvét előtt erre figyeljünk; itt a boltlánc megváltozott nyitvatartása

HelloVidék   
  Megosztom
Figyelmeztet a PENNY: húsvét előtt erre figyeljünk; itt a boltlánc megváltozott nyitvatartása

Érdemes idén is időben előkészülni a húsvéti vendégvárásra, hiszen az élelmiszerüzletek az ünnepi hosszú hétvégén, azaz nagypénteken, húsvét vasárnap és húsvét hétfőn is egységesen zárva tartanak – figyelmezteti a PENNY a vásárlóit. Amennyiben mégis lemaradna bármi az ünnepi asztalról, április 8-án, szombaton még bepótolhatják azt, hiszen aznap a hétvégi nyitvatartás szerint áll rendelkezésre az áruházlánc valamennyi üzlete.


 


 

A PENNY Magyarországon működő 228 egysége a négynapos húsvéti hosszú hétvégén – a vonatkozó jogszabályok betartása mellett – szombat kivételével zárva tart. A PENNY éppen ezért arra bíztatja vásárlóit, hogy elkerülendő az ünnep előtt jellemző rohamot, már most érdemes megtervezni a bevásárlólistát és elkezdeni a tartós élelmiszerek beszerzését.

Közel 400 kiemelt termék árát csökkentette tartósan a PENNY az elmúlt hetekben, hogy ezzel is megkönnyítse vásárlói számára a húsvéti bevásárlást. A legnépszerűbb tejtermékek és húskészítmények mellett például a kávék és egyes minőségi borok ára is jelentősen csökkent

- hívja fel a figyelmet Kazatsay Eszter, a PENNY magyarországi kommunikációs vezetője.

Így alakul a PENNY üzleteinek nyitvatartása az ünnepi időszakban:

  • április 7-én, pénteken (nagypéntek) valamennyi bolt zárva tart
  • április 8-án, szombaton az üzletek szokásos nyitvatartási rend szerint működnek
  • április 9-én, vasárnap (húsvét) a boltok zárva tartanak
  • április 10-án, hétfőn (húsvét) a boltok zárva tartanak
  • április 11-től az üzletek a szokásos nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

penny market

húsvét

bevásárlás

nyitvatartás