Szörnyű tragédia: különös körülmények között vesztette életét egy fiatal horgász

HelloVidék   
  Megosztom
Szörnyű tragédia: különös körülmények között vesztette életét egy fiatal horgász

Gyászba borult a horgásztársadalom, miután különös körülmények között vesztette életét egy fiatal horgász egy Nógrád vármegyei településen- számolt be róla a Metropol. Mint írják, Á. Szabolcs szenvedélyes horgász volt világéletében, azon a tragikus novemberi napon is éppen élete egyik fő értelmének és szenvedélyének, a horgászatnak hódolt az egyik megyei tó mellett.

Ahogy a portál írja, úgy tudják, hogy a férfi hosszabb pecára indult, reggelig kint akart maradni, így sátorral érkezett a tóhoz. Egy ideig minden jól ment, azonban másnapra már csupán a holttestét találták meg a felvert sátorban. Hamarosan kiderült, hogy a férfi vélhetően szerencsétlen és döbbenetes baleset áldozata lett: gázmérgezést kaphatott a sátorban.

A lap az üggyel kapcsolatban felkereste a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik elmondták, hogy közigazgatási eljárás keretében vizsgálódnak az ügyben.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

horgász

horgászat

holttest

nógrád megye