Késsel szurkálta össze nagymamáját: emberölés miatt emeltek vádat a hajdúszoboszlói férfi ellen

MTI   
  Megosztom
Késsel szurkálta össze nagymamáját: emberölés miatt emeltek vádat a hajdúszoboszlói férfi ellen

Elrendelte a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája a nagymamája megölésével gyanúsított férfi letartóztatását - közölte a Debreceni Törvényszék.

A tájékoztatás szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy május 31-ére virradó éjszaka egy hajdúszoboszlói házban egy késsel testszerte összeszurkálta a vele együtt élő, ágyban fekvő 87 éves nagymamáját. Az idős nő a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A bíróság a büntetlen előéletű férfi letartóztatását a szökés és elrejtőzés veszélye, másrészt a bizonyítás veszélyeztetésének, illetve a tanúk befolyásolásának és megfélemlítésének elkerülése miatt rendelte el. A férfi munkanélküli, eltartásáról az idős nő gondoskodott, így az is feltételezhető, hogy újabb bűncselekményt követne el.

A járásbíróság végzése nem végleges, mivel a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be

- olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gyilkosság

késelés

késszúrás

szurkálás

hajdúszoboszló

hajdú-bihar megye

emberölés

nagymama