Gyász: elhunyt a legendás műgyűjtő

MTI   
  Megosztom
Gyász: elhunyt a legendás műgyűjtő

Életének 92. évében elhunyt Gyugyi László Amerikában élő magyar műgyűjtő, a világ legnagyobb Zsolnay-magángyűjteményeként számon tartott.

Gyugyi László 1933-ban Tamásiban született, majd 1956-ban elhagyta Magyarországot a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnök-hallgatójaként. Először Londonban, majd az Egyesült Államokban, Pittsburgh-ben telepedett le, és dolgozott villamosmérnökként. A pécsi Zsolnay-gyárban készített porcelánritkaságokat csaknem fél évszázadon át szenvedélyesen gyűjtötte, miután 1974-ben az első Zsolnay kerámiát megvásárolta.

Munkájának eredményeként létrejött "a Zsolnay-gyár aranykorát a legszélesebb és legszínvonalasabb mértékben reprezentáló gyűjtemény".

Gyugyi László neve gyűjteményének Pécsre hozatalát, majd a Zsolnay-negyedben megrendezett, a nevét viselő kiállítás 2010. szeptember 1-jei megnyitását követően vált széles körben ismertté Pécsen és Magyarországon.

Az akkor még 588 porcelánritkaságból álló Gyugyi-gyűjteményt 2010-ben vásárolta meg a pécsi önkormányzat a műgyűjtőtől 1,3 millió euróért, és vállalta, hogy megfelelően gondozza és nyilvánossá teszi a kollekciót.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

család

gyász

halál

pécs