Szerelemféltés miatt veszett össze két család Békésban: gázolás lett a vita vége

MTI   
  Megosztom
Szerelemféltés miatt veszett össze két család Békésban: gázolás lett a vita vége

Szerelemféltés miatt veszett össze két család a Békés vármegyei Kétegyházán, a vita során egy embert többször autóval gázoltak el. Emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezték egy 25 éves férfi letartóztatását - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség.

Hétfőn egy macsétával, ásóval, kapával felfegyverkezett család támadt rá egy kétegyházi italmérő helyen a másik családra. A sértett a bántalmazás elől menekülni próbált, ám egy 25 éves újkígyósi férfi az autójával utána indult, és szándékosan elsodorta. Mire a sértett felállt, a férfi a gépkocsival visszafordult, majd ismét elgázolta.

A rendőrség egy nap után azonosította a gyanúsítottat, de addigra a lakásáról ismeretlen helyre távozott. Néhány órával később viszont önként megjelent a rendőrségen. A férfit a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntettének kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, és őrizetbe vették. A Békés Vármegyei Főügyészség azért kezdeményezte a letartóztatását, mert az eljárás kezdeti szakaszában a rendőrség elől megszökött, és a gépkocsit, mint bizonyítási eszközt, elrejtette.

A bűncselekmény tárgyi súlya, magas büntetési tétele miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, és tartani lehet attól, hogy a férfi szabadlábon a tanúk befolyásolásával a bizonyítás eredményességét veszélyeztetné

- írták közleményben.

Címlapkép: Getty Images

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidek

gázolás

békés megye