Hihetetlen, mi mindent találtak a Tiszában: volt minden a közel 2 tonna hulladék között

HelloVidék   
  Megosztom
Hihetetlen, mi mindent találtak a Tiszában: volt minden a közel 2 tonna hulladék között

Cipők, flakonok, PET-palackok és számos egyéb szemét szennyezi a Tiszát, annak ártereit, nádasait. Múlt hét péntekén több mint 1,8 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a Coca-Cola Magyarország és a PET Kupa önkéntesei a Kisköréhez közeli Tisza szakaszon a Hulladékmentes Tisza program keretében. A Nemzetközi Hulladékgyűjtési Világnaphoz kapcsolódva ez volt a program második akciója, amely túlszárnyalta a júliusit, amikor 1,5 hulladéktól szabadították meg a folyót. A kezdeményezéshez Vereckei Ákos kajak-olimpikon is csatlakozott.

A Tisza és a Tisza-tó lenyűgöző természeti adottságokkal rendelkezik, kedvelt pihenő- és horgászhely mind a belföldi, mind a külföldi turisták számára. Ugyanakkor az árvizekkel minden évben hatalmas mennyiségű uszadék, szerves anyag és kommunális hulladék vonul le itt, jelentős részük Ukrajnából, Romániából kerül a vízbe. A folyó hazai szakaszán a Kiskörei Vízlépcső az első olyan műszaki létesítmény, amely a szemétáradatot megállíthatja, megkímélve ezzel az alsóbb szakaszokat.

A probléma hatékony megoldásához összefogásra van szükség. 2019 nyarán a vízügyi, a civil és a vállalati oldal együtt jelentette be, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a PET Kupa és Coca-Cola Magyarország közös erővel igyekszik a kihívást kezelni. A PET Kupa évek óta szervez hulladékgyűjtő akciókat a Tiszánál, ehhez csatlakozott a Coca-Cola, hogy a cég globális alapítványa biztosította 73 millió forintos anyagi támogatás és munkatársaik önkéntessége révén nyújtson segítséget a helyzet felszámolásában. Így indult el nyáron a kétéves Hulladékmentes Tisza projekt, amely célja a folyamatos védekezés, a hulladék gyűjtése és újrahasznosítása – azaz a folyó egyre nagyobb mértékű megtisztítása.

Ezúttal, a szeptember 27-i második aktivitásra Tiszanána kikötőjébe, Dinnyéshátra közel 100 munkatárs érkezett a Coca-Cola Magyarországtól, csatlakozva a szeptember 21-i Nemzetközi Hulladékgyűjtési Világnap (World Cleanup Day) célkitűzéseihez.

Kenuba szállva és a parton a vízfelszínről, nádasokból, ártérből szedték össze a szemetet, az összegyűjtött hulladékot pedig helyben szelektálták is a résztvevők, hogy újrahasznosíthassák az arra alkalmas darabokat. „A mai nappal célunk, hogy egy nagy hulladéktömegtől megszabadítsuk a természetet, és átadjuk a körforgásnak a műanyag-hulladékot.” – mondta az egyik önkéntes. Kollégája arról is mesélt, milyen mennyiségű és változatos szemetet fedeztek fel: „Találtunk sportcipőt, papucsokat, flakonokat, de még egy fél kukát is … elképesztő mennyiségű szemetet találtunk”. Az egyre halmozódó zsákok és a megtisztított területek látványa csak fokozta a lelkesedést.

Nagyon jó érzés, hogy több mint száz zsákot összegyűjtöttünk, és ehhez én is hozzájárulhattam.

– tette hozzá egy másik önkéntes. Ennek a második akciónak az eredménye túlszárnyalta az elsőt: most 170 zsáknyi, több mint 1,8 tonna hulladéktól tisztították meg a Tiszát – amelyben a kommunális hulladéktól kezdve üveg, fém és PET alapú kidobott tárgyak egyaránt megtalálhatók voltak. Ezek nagy részét típustól függően helyben szelektálták is. Az eseményen Vereckei Ákos, kétszeres olimpiai, hatszoros világbajnok kajakozó is részt vett.

Évekkel ezelőtt láttam egy filmet a PET Kupáról, és rögtön azonosulni tudtam vele, hiszen ötvözi a természet iráni szeretetem és a sportolói múltamból adódó komfortérzetemet a vízen

– mondta. Az olimpikon még akkor írt is a szervezőknek, végül 2015-ben a PET Kupa fővédnöke, 2018-ban pedig PET Mestere lett. „A már korábbi elkötelezettségemen túl most azért csatlakoztam a Hulladékmentes Tisza önkéntes napjához, mert szeretném, ha minél több ember megismerné a helyzetet, és mozgósítaná saját magát és környezetét. Fontos már a jövő generációját is környezettudatosságra nevelni, A gyerekeim, amikor korábban elhoztam őket egy PET Kupára, megdöbbentek azon, hova vezethet, ha nem figyelünk oda, mit hova dobunk. Egyszer hallottam egy találó mondatot, amit itt különösen érvényesnek érzek: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!”

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Nem akarsz lemaradni a magyar vidék legfontosabb híreiről? Kövess minket Facebook-on is. Kattints ide a feliratkozáshoz!
  Megosztom

hellovidék

szemét

hulladék

szemét

pet kupa

önkéntes

tisza

kisköre