Új területen bukkant fel a halritkaság: egyre terjed a Dunán a jövevényfaj

Európától Ázsián át egészen Észak-Amerikáig elterjedt a háromtüskés pikó, de élőhelye természetes körülmények között mindenütt a tengerparti vidékekre korlátozódik. A tengerektől távoli országokban, így Közép-Európában sem őshonos. A szakirodalom szerint akvaristák telepítették be a Duna ausztriai és német szakaszaira, innen terjedt tovább kelet és dél felé.

A halfaj hazánkban 1956-ban jelent meg először. A Magyarországon fogott példányok szinte bizonyosan nem a Fekete-tenger felől érkeztek, hanem a bajorországi, illetve ausztriai telepítésekből származnak. Időközben Magyarországon több helyütt is feljegyezték az előfordulását; ezek mindegyike a Dunához köthető, de eddig csak a folyó felsőbb szakaszában, illetve Ercsinél regisztrálták hivatalosan a jelenlétét.

Már volt bizonyító példány a bajai szakaszról is a 90-es évek második felében, akkor a Kalocsa Béla által vezetett Vad- és Madárvédelmi Szakkör lelkes fiataljai találtak néhány összeszáradt példányt a Kádár-sziget homokzátonyai közti tócsákban, de élő példánnyal itt eddig senki sem találkozott. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságtól (DDNPI) származó információk szerint a most előkerült, nagyjából 4 centiméteres példányt ettől a helytől néhány száz méterre fogták ki.

A pikófélék családjába az északi félteke vizeiben sokfelé elterjedt, apró termetű halfajok tartoznak. Elsősorban a tengerek parti sávjában és a félsós tengeröblökben élnek, és csak ívásra vándorolnak az édesvizekbe, folyók torkolataiba.

Halgazdasági szempontból a háromtüskés pikó nemkívánatos fajnak számít: ahol elszaporodik, ott jelentős táplálék-konkurense a többi faj ivadékának, ráadásul komoly ikrapusztító hírében is áll. A pontyos tógazdaságokban jelentős károkat okozhat.

Ívása áprilisban kezdődik és egészen július végéig elhúzódhat. A hímek gondoskodnak ivadékaikról: növényi törmelékekből fészket készítenek, ebbe egyszerre több ikrás is lerakhatja az ikráit. A hím a megtermékenyítés után azonnal elűzi a párját, és agresszíven védi, és gondosan „karbantartja” a fészkét, majd 1-2 hétig védelmezi a kikelt, zsenge ivadékokat. A tüskés pikó szaporodási magatartása, illetve mesterséges körülmények közötti egyszerű tartása, tenyésztése és megfigyelése fontos kísérleti állattá tette az etológusok körében.

A pikónak az utóbbi időben két faját különböztetik meg Európában a kutatók: a keleti (háromtüskés) pikót (G. aculeatus) és a nyugati pikót (G. gymnurus). A most kifogott egyedet a pontos faji hovatartozásának megállapítása érdekében a szakemberek még vizsgálják.