Ezért nem szabad etetni télen a vízimadarakat: súlyos következményei lehetnek

Bár alapvetően jó szándék vezéreli az embereket akkor, amikor a madarakat etetik, fontos megérteni, hogy ez a tevékenység nem szolgálja az állatok érdekeit. Korábbi cikkünkben leírtuk, hogy a legtöbben azt gondolják, hogy élelem nélkül elpusztulnak télen a madarak, ezért sokan raknak ki madáretetőt a kertjükbe. A szakértők szerint ez a tevékenység teljesen felesleges, ugyanis a madarak segítség nélkül is elboldogulnak, ellenben a madáretető betegségek gócpontjává válhat a kertben.

Nincs ez másképp a vízi madarak esetében sem. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület minden évben felhívja az emberek figyelmét, hogy nem szabad a vízimadarakat etetni. A madár- és természetvédelmi szervezetek és hatóságok világszerte küzdenek a jelenség ellen, ugyanis nem csak Magyarországon jelent ez problémát, hanem külföldön is.

Meg kellene értenünk, hogy a vadon élő állatoknak nem a "szeretetünkre", hanem értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van, lenne szükségük

- fogalmazott az egyesület, majd hozzátették: az a legjobb, ha a vízimadarakat soha, sehol és semmivel sem etetjük, mert ez szolgálja a legjobban az állatok érdekeit.

Mit esznek normál esetben a vízimadarak?

Az etetésben a hattyú, réce és lúdfajok a leginkább érintettek. Ezek a fajok főként zöld növényi élelmet fogyasztanak: füveket, leveleket, hajtásokat, gyomokat, vízi- és kultúrnövényeket, melyeket a parton, a vízfelszínen vagy a víz alatt keresik. A szárcsák és vízityúkok főként rovarokat, csigákat vagy növényi részeket fogyasztanak.

A vízimadarak közös jellemzője, hogy a víz nem csupán táplálkozóhely, hanem itt pihennek, fürödnek és isznak, valamint a víz jelenti nekik az egyedüli biztonságos éjszakázóhelyet a szárazföldi ragadozóktól védve. A vízimadarak alapvető túlélési szabálya, hogy a fogcsikorgató hideg elől fagy- és hómentes területekre kell húzódniuk.

Nyilvánvaló, hogy a befagyott vizű és hóval borított vízterület táplálkozás és éjszakázás szempontjából nem alkalmas a számukra, így az etetőhelyek környékén maradt állatoknak nem sok esélyük van a túlélésre.

Bár léteznek olyan – emberek által adott – eleségek, amelyek élettanilag kedvezőek lehetnek a vízimadarak számára, a vonulási viselkedést ez a fajta etetés is ugyan úgy befolyásolja, ezért a szemes kukorica, napraforgó, búza, zöldborsó és a fejes saláta is ugyan olyan veszélyes lehet a számukra. A legrosszabb, amit a vízimadaraknak adhatunk, az a kenyér és a feldolgozott élelmiszer, mivel azok nem csak a túléléshez szükséges viselkedést befolyásolják, hanem még élettanilag is kedvezőtlenek a madarak számára – nem beszélve arról, hogy erősen környezetszennyezőek.

Egyik évszakban sem szabad

A vízimadarak etetése egy rendkívül káros öngerjesztő folyamatot indít el. Amikor az emberek nyáron a tavak, folyók közelségét keresik, többet találkoznak madarakkal. Az etetés legtöbbször ilyenkor kezdődik el, mely azt eredményezi, hogy az etetett madarak ősszel nem vonulnak el. Hűvös időben ezért az emberek már éhes, elkényelmesedett és beteg, röpképtelen madarakkal találkoznak, az etetés pedig ennek köszönhetően tovább folytatódik.

Az etetőhelyeknél összegyűlt rengeteg madár látványa tovább erősíti az etetési hajlandóságot, melyet a kihelyezett etetőautomaták tovább fokoznak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai véleménye szerint ezen automaták teljesen feleslegesek és hamis információkkal látják el a járókelőket. Az egységeket kihelyező vállalkozásokat csupán a bevételszerzés hajtja.

Mivel az etetőhelyeknél egyre több madár tobzódik a mesterséges táplálékbázisnak köszönhetően, a helyszínen évről évre egyre több madár költ. Ez tovább növeli a környék madárállományát, nyáron pedig újrakezdődik a folyamat még több kéregető madárral.

Súlyos katasztrófát eredményezhet a madarak etetése

A legtöbben kenyérrel etetik a vízimadarakat. A hosszú ideje tartó, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen táplálék „diéta” megbetegítheti a madarakat, mivel ha huzamosabb ideig etetik őket emberi táplálékkal, akkor akár teljesen fel is hagyhatnak az eredeti táplálkozásukkal. A fiókákra ez különösen káros élettanilag, viselkedéstorzító hatással bír, hiszen a még repülni sem tudó, fejlődésben lévő fiókák visszafordíthatatlan csont- és tollnövekedési rendellenességet szenvednek el, melyet angyalszárny-betegségnek is hívnak. Ez a betegség röpképtelenséggel jár, mely közvetve vagy közvetlenül a madarak elhullását okozza, mivel az elkényelmesedett fiatal madarak nem vonulnak el a tél közeledtével, röpképtelenségükkel pedig nem tudnak elmenekülni a veszélyforrások elől.

Az etetés egyik legnagyobb veszélye, hogy kikapcsolja a vonulási viselkedést, ezáltal a szélsőséges téli időjárás, a hó és a fagy elől nem vonulnak el. Az etetés ezt az ösztönös túlélési viselkedést kikapcsolja, így a madarak a befagyó vizeken egyre kisebb szabadon maradt vízfoltokra szorulnak vissza.

Ezeknek a lihogónak nevezett „kacsalékeknek” az a veszélye, hogy a vízen úszó madarak keltette mozgás hatására a víz a fagyhatárt elérve sem tud megszilárdulni. Éjjel aztán, amikor a madarak a vízen lebegve mozdulatlanul alszanak, a lihogó vize hirtelen fagy be, tömegesen csapdába ejtve és hosszú éhhalálra ítélve a madarakat

- írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, hozzátéve, hogy kis területen rendkívüli módon képes növelni az egyedsűrűséget a madáretetés. Ez növeli az agressziót és a sérülésveszélyt, mivel a bedobált élelemért harcoló madarak között sokszorozódnak az összetűzések, ami kisebb-nagyobb sérülésekkel jár. Ezek a sérülésen tovább rontják a szélsőséges időjárási körülmények között a túlélési esélyt. A téli, töredezett jéggel borított tó további veszélyt jelent rájuk, mert sebet ejthet a lábukon, valamint a csúszós felületre leszálló madarak testrészei meghúzódhatnak, kificamodhatnak, eltörhetnek.

Az etetés, ezáltal is a lihogókra való kiszorulás növeli a hibridizációt, tehát a madarak fajtársbeli pár hiányában más fajokkal szaporodnak. Ez a jelenség elsősorban a belterületi parkok mesterségesen feldúsított tavain és folyószakaszain fordul elő, a lakott területek közelében pedig a házi kacsák jelenléte is növeli a vadmadárfajok genetikai állományának felhígulását.

Az etetés elősegíti a fertőző betegségek terjedését, mivel a vízimadarak etetőhelyein jelentkező túlzsúfoltság, az állatok közötti megnövekedett agresszió, az ürüléküktől és az elhullottak tetemeitől is mind szennyezettebbé váló víz ideális helyzetet teremt a fertőző betegségek terjedéséhez. Ezek közül a legveszélyesebb akár az emberek egészségét is veszélyeztető, világméretű járványokat okozó madárinfluenza.

A madárinfluenza vírusa a madarak testváladékaival (nyál, ürülék) és tetemeivel egyaránt terjed és a téli körülmények között is heteken át fertőzőképes marad. Mivel a madarak a téli etetőhelyek sekély vizébe ürítenek, és ott is pusztulnak el, ahol madarak százai élnek és táplálkoznak, ez hatalmas veszélyt jelent. Az etetőhelyeknél sok ember megfordul, köztük kisgyerekek is, ezért a fertőzések terjedése közvetlenül veszélyeztetheti az embereket is. Nem csak a fertőzések miatt, hanem a balesetveszély miatt is kockázatos a madarak etetése, ugyanis a számos felnőttet és gyermeket a jégre csábít a madarak békés látványa.

A madarak etetésének van egy kedvezőtlen környezeti hatása is. A tavakba, folyókba dobott tájidegen ételek növelik a vizek szervesanyag-terhelését, ebből eredően elmocsarasodik a terület. Ez a hatás annál erőteljesebb, minél kisebb az érintett vízfelület, azaz a probléma különösen a települési parkok, belső kerületek tavacskáinál, holtágainál, csatornáinál jelentkezik.

Az etetőhelyen kiszórt, napi akár mázsányi tömegű kenyér, chips és egyéb eleség, melynek mennyisége a téli hónapokban, összesen a több tonnát, éves viszonylatban pedig még ennél is sokkal többet elérhet, a területre vonzza a patkányokat is, melyek a tavak és folyók partjába járatokat ásva, „helyben” szaporodni is tudnak

- hívta fel a figyelmet az egyesület, majd hozzátették: a rágcsálók problémájának kezelése rendkívül drága és problémás. A soroksári Kis-dunai téli etetőhelyen sétálva például lépten-nyomon rágcsálóirtók szegélyezik a sétányt – bár az emberek többségének valószínűleg fel sem tűnnek ezek. A papírhasábokból könnyen kiszóródható, méreggel csávázott, színes táplálék nem szelektív, védett vadon élő madarakra és emlősökre is életveszélyt jelent. Ez igaz a sétáltatott kutyákra éppúgy, mint a néhány pillanatra nem figyelt kisgyerekekre is.