Ittasan az iskolapadban: rengeteg kiskorú nyúl alkoholhoz
Egy 2019-es online felmérés szerint Magyarországon minden harmadik 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatal rendszeresen fogyaszt alkoholt. A fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítása érdekében a Momentán Társulat edukációs előadássorozatot indított.
Elindult a Szétcsúszva program, amelynek célja a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítósa interaktív színházi edukációs előadások segítségével. A kezdeményezést indító Momentán Társulat az előadásokon az alkoholfogyasztás veszélyeit mutatja be a diákoknak. Az első előadást pénteken tartották Budapesten. A középiskolásoknak szóló program tavasz végéig háromezer magyar diákkal szeretné megismertetni a fiatalkori alkoholfogyasztás veszélyeit és felhívni a figyelmet a felelős magatartás fontosságára.
A szakértők szerint rendkívül rossz a helyzet a fiatalkorúak alkoholfogyasztása terén, ami egyértelműen indokolta az előadássorozat indulását Magyarországon.
Egy 2019 novemberében készült online felmérés megállapította, hogy a 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt alkoholt.
A Szétcsúszva programot az Egyesült Királyságban működő Collingwood Learning fejlesztette ki, amelyet a Diageo 2004 óta nemzetközi szinten, így Magyarországon is támogat. Az előadások 60 percig tartanak, a produkció képzett színészek által előadott darabból és egy azt követő interaktív workshopból, értékelésből áll. A középiskoláknak az előadáshoz kapcsolódó fiatalkori alkoholfogyasztással kapcsolatos oktatási anyagot is biztosítanak.
Címlapkép: Getty Images
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)